Nyugalom, Pintér Sándor még nem ijedt meg Zaid Naffától

  • narancs.hu
  • 2018. május 14.

Belpol

A régi-új belügyminiszter is megtartotta hivatalba lépése előtti bemutatkozó beszédét.

Pintér Sándor régi-új belügyminisztert is meghallgatták a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottság közös ülésén.

Bevezetőjében többnyire a kormány jól ismert álláspontját és a megszokott paneleket ismételte. Beszélt arról, hogy céljuk továbbra is a kultúra és a nemzeti szuverenitás megvédése, a rend megtartása, hogy Magyarország továbbra is maradjon meg a magyaroké, amire a legnagyobb veszélyt továbbra is az illegális migráció jelenti.

A beszámolót követően záporoztak az ellenzéki képviselők kérdései. Többek közt a Stop Soros törvénytervezetről, amely olyan erős jogosítványokat ad a belügyminiszternek, hogy lehetővé teszi a civilek lehallgatását. Szóba került az amerikai vízumbotrány, a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos visszaélések. Az ellenzéki képviselők tudni szeretnék, hogy pontosan hol tart a Pharaon-ügy, vagy mi a helyzet az Elios-botránnyal. De elhangzott az utóbbi idők egyik legsúlyosabb kérdése is, hogy miként lehet  Zaid Naffa még mindig az ország területén, ha terrorkockázatot jelent, amit ráadásul a TEK állapította meg.

A terrorkockázatra Pintér ennyivel reagált: "Én még nem ijedtem meg Zaid Naffától",  Zaid Naffa kapcsolatrendszere jelenti a terrorveszélyt, nem a személye, magyarázta, és ha valaki kinevezi, az az ő felelőssége.

(MTI, hvg)

Figyelmébe ajánljuk