A bátor Rogán Antal újra teljes biztonságban érzi magát: „politikai bolhacirkusz”, mondja a tegnapi tüntetésről

  • narancs.hu
  • 2018. április 15.

Belpol

Mondhatjuk úgy is, hogy visszapimaszodott.

A szervezők becslése szerint tegnap több mint százezer ember ment ki az Operától a Kossuth térre vonuló tüntetésre, amelyen új választást, jogállamot, demokratikus vezetést követeltek. A kormány persze éppúgy legyint erre az egészre, mint az eddigi tüntetésekre: az úgynevezett közszolgálati médiában a tüntetés előtt durva hangulatkeltés folyt, aztán csak az ijedt csend: tegnap vak hang nem tellett a hírcsatornáiktól. Ma a Kossuth rádió reggeli műsorában jött viszont Rogán Antal, és elmondta, hogy a szombati tüntetést Soros György hálózata szervezte Soros György pénzéből, mert ugye ez nem magánkezdeményezés volt, mert hát „irgalmatlan pénz”, világszerte csaknem 16 milliárd dollár áll a Soros-szervezetek mögött.

„A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét” – mondta a rádióban Rogán Antal, s kifejtette azt is, hogy a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét. De nincs több jogorvoslati kezdeményezés, mint négy vagy nyolc éve. Épp ezért Rogán szerint „politikai bolhacirkusz” a tiltakozás, és a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben. Szóval mindenkivel szemben, aki olyan furcsán jön a sztrádán.

 

Figyelmébe ajánljuk