Politikai hírek

  • 2000. augusztus 3.

Belpol

Izrael: új elnök
A várakozásokkal ellentétben a jobboldali Likud tömb jelöltje, Móse Kacav nyerte meg az izraeli elnökválasztást; a másik jelölt a baloldali, kormányzó Munkapárti Simon Peresz Nobel-békedíjas exkormányfő volt. Ezzel egy időben a Barak-kormány a knesszetben egy hónapon belül a második alkalommal sem bukott el a bizalmatlansági szavazáson. Röviddel ezután lemondott David Lévi külügyminiszter. Kacav rádióinterjújában kijelentette: célja újraegyesíteni az ország népét. Elmondta: nem akar beleavatkozni a politikai csatározásokba, mert nincsen szándékában további feszültségeket okozni, inkább a szociális kérdésekre kíván koncentrálni; egyúttal állást foglalt az egységes, izraeli fennhatóság alatt álló Jeruzsálem mellett. Az izraeli rendőrség vádemelést javasolt Kacav megválasztása után néhány nappal az izraeli államfő testvére ellen egy korábbi választási csalás miatt.

Németország: erőteljes antifasiszta fellépés Erőteljesebben kívánnak fellépni Németországban a szélsőjobboldali bűncselekményekkel szemben - jelentették be a német belügyi, igazságügyi, valamint család- és ifjúságügyi minisztériumi államtitkárok találkozója után. A német kormány adatai szerint a szélsőjobboldaliak által elkövetett bűncselekmények száma az utóbbi időben nőtt. Németországban erősíteni kívánják a zsidó létesítmények védelmét, adatbankot kívánnak létrehozni a jobboldali elkövetőkről, a fiatalságot pedig tájékoztatni kívánják a jobboldali veszélyről. A kérdés igen élesen merül fel a néhány nappal korábbi, Düsseldorfban elkövetett pokolgépes merénylet után: a bombatámadás következtében tíz volt szovjetunióbeli bevándorló - köztük hat zsidó - megsérült. Gyanúsított egyelőre nincs.

Több pénz kellene a civileknek A parlament társadalmi bizottságának ellenzéki és koalíciós tagjai egyaránt szükségesnek tartják a civil szervezetek éves támogatási keretének jelentős emelését: az Országgyűlés az idén 348 millió forintot juttat 1100 civil szervezetnek. Az egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi, a környezetvédelmi, illetve ismeretterjesztő és kulturális feladatokat ellátó civil szervezetek átlagosan két-háromszázezer forintos támogatást kaptak, csak néhányuknak jutott egymillió feletti összeg. Bár az elmúlt két évben 3-4 milliárd forintot kasszíroztak a társadalmi szervezetek a személyi jövedelemadó szabadon átutalható 1 százalékából, szakértők arra hívják fel a figyelmet: a polgárok ezzel általában a lakóhelyük közelében lévő, helyi érdekeket képviselő szervezeteknek adják, a több megyére vagy az egész országra kiterjedő szolgáltatást nyújtó szervezetek ebből a pénzből keveset kapnak.

Harrach a romákat vádolja Egyelőre várakozó állapotban van a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák ügye. Valószínűleg több hetet vesz igénybe, amíg a francia hatóságok döntést hoznak a 46 roma, köztük 24 gyermek politikaimenekült-kérelme ügyében. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter a kivándorolt romák kapcsán egy ökumenikus találkozón kijelentette: "Egyesek az állam, a nemzet lejáratása céljából külföldre mennek, s nemcsak kártérítést követelnek, hanem igaztalan vádakat fogalmaznak meg az országgal és a kormánnyal szemben. Maguk kevesebbet tettek önmagukért, mint amennyit ez az ország értük tett. Ezek után követelőznek, és most már fenyegetőznek is." Krasznai József, a Strasbourgban várakozó roma családok szószólója kijelentette: a romák tömeges kivándorlásának előkészítésével nyomást kíván gyakorolni az Orbán-kormányra, hogy változtasson a szegényeket sújtó politikáján.

Adókönnyítések jövőre Jövőre a kétgyerekes adózók jövedelme csaknem 650 ezer, a háromgyerekeseké 1 millió 350 ezer forintig adómentes lesz. A Pénzügyminisztérium adatai szerint idén mintegy 100 milliárd forinttal több folyik be a büdzsébe, mint tervezték, ezt azonban teljes egészében el is viszik a már elhangzott ígérvények. A kétéves költségvetés keretében külön-külön törvényt készítenek a 2001. és a 2002. évi büdzséről, de egyszerre nyújtják be a parlamentnek. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva a pénzügyminiszter elmondta: a személyi jövedelemadó-tábla sávhatárainak változása szerint a 20 százalékkal adózó jövedelmek határa 480 ezer forintra emelkedik. Ha a makroszámok jól alakulnak, akkor a 30 százalékos kulcsnál a sávhatár a most tervezett 1 millió 50 ezer forint helyett 1 millió 80 ezerre, esetleg 1,1 millió forintra emelkedhet.

Beiktatták Mádlt Beiktatták hivatalába Mádl Ferencet, a harmadik köztársaság második elnökét. Mádl Ferenc beszédében hangsúlyozta: sok szempontból új politikai magatartás és kultúra megteremtésére van szükség a nemzeti önértékelés és összefogás, illetve a kitűzött célok megvalósításához. Az államfő, mint elmondta, támogatni kívánja az Országgyűlést és a kormányt, hogy a személyes és a közösség boldogulásáért tenni akaró polgárok támogatásával hazánk megvalósíthassa a polgárosodását szolgáló feladatokat. A leköszönő államfő, Göncz Árpád "tisztelettel és barátsággal" adta át Mádl Ferencnek elnöki tisztét; mint mondta, nyugodt szívvel teszi ezt, mivel utódja széles látókörű, a világot és Európát jól ismerő, nemzetközi tekintélyű jogtudós. Beszédében emlékeztetett, hogy az államfő hivatott kifejezni a nemzet egységét és őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. (Lásd cikkünket a 18. oldalon.)

Morze

Hirosima városában közel 50 ezer ember vett részt azon a megemlékezésen, amit a város ellen 55 éve végrehajtott atomtámadás évfordulóján tartottak. A hirosimai Béke parkban a felvonulók egyperces csendes imával emlékeztek a szörnyű eseményre.

Nem alkalmas dioxinok megsemmisítésére a győri hulladékégető - áll abban a nyílt levélben, amit Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke írt a létesítmény vezetőinek. Illés idézi a Környezetvédelmi Főfelügyelőség múlt heti állásfoglalását, amely szerint az égető működési engedélyének kiadására törvénysértő módon került sor. (Lásd cikkünket a 16-17. oldalon.)

Ismét gyilkolt az ETA: Juan Maria Jauregui szocialista politikust két fegyveres ölte meg. A merényletet követően több tízezres tüntetésen tiltakoztak a terrorszervezet ellen.

Visszavette elnöki jogkörét Rudolf Schuster: a lábadozó szlovák államfő jogait eddig a házelnök, illetve a kormányfő gyakorolta. Schuster elhagyta az innsbrucki klinikát, és átmeneti ideig egy osztrák szanatóriumban kezelik tovább.

Még idén 6,3 milliárd forintot osztanak szét a szociális szféra 63 500 dolgozója között - jelentette be a kormány. A jutalmat differenciáltan osztják el, a terület dolgozóinak átlagos bruttó ötvenezer forintos bérét figyelembe véve, lényegében "tizennegyedik havi" fizetésről lesz szó.

Meghosszabbítja a paksi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjára korábban kiadott üzemelési engedély érvényességét az Országos Atomenergia Hivatal (OAH). A nukleáris biztonsági igazgatóság egyúttal mintegy hatvan biztonságnövelő fejlesztést ír elő, a beruházás milliárdokba kerül.

Állítólagos kémeket fogtak el Szerbiában: a hatóságok őrizetbe vettek négy holland mellett két brit és két kanadai állampolgárt. A fogva tartottak nem tarthatnak kapcsolatot követségeikkel, sem más nemzetközi szervezetek képviselőivel.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.