Politikai okkultizmus Magyarországon 1.: Õsvita

szerző
Zsuppán András
publikálva
2004/44. (10. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tudomást veszünk róla vagy sem, B. Diána mint "filozófus" nem a semmibõl bukkant elõ. Zagyvaságait a "magyarságról" egy élõ és hovatovább virágzó szubkultúra böfögte fel a reflektorfénybe. A "hivatalos" történettudomány, nyelv- és irodalomtörténet, régészet és a többi mellett vagy alatt rejtõzõ mikrokozmoszt lapunk cikksorozatban mutatja be.

Az egyre terebélyesedõ szélsõjobbos szubkultúra könyvesboltjaiban egymás mellett sorakoznak a polcon a lázas õsmagyar kozmogóniák, a 30-as évek antiszemita klasszikusai, az alternatív õstörténetek és a tisztességes szakmunkák az erdélyi sóbányászatról vagy a máramarosi fatemplomokról. Ebben az elsõre riasztóan sokszínû és kusza szellemi dzsungelben jól körülhatárolható, tekintélyes csoportot képeznek a magyar nyelv és nép "valódi" származását feltáró ál- és féltudományos mûvek.

Hosszú szünet után a 90-es évek közepétõl ismét a régi hevességgel lángolt fel a magyarság származásáról szóló vita. Hunok, szkíták, párthusok, sumerok - szinte nincs olyan nép, mellyel kapcsolatba ne hoznák a magyarságot a merész elméletgyártók. A magára talált szélsõjobb agresszív támadása a "halszagú atyafiság" ellen megdöbbentõ lehet azoknak, akik a hagyományos finnugor elmélettel eddig kikezdhetetlen igazságként találkoztak az iskolában és a sajtóban. A szocializmus évtizedei alatt alig jelenhettek meg a hivatalos álláspontot kritizáló cikkek és könyvek, az alternatív eredetmítoszok feltámadása és virulenciája így sokként érte mind az értelmiség - nem mondhatunk mást - normális részét, mind a magyarság eredetével hivatalból foglalkozó finnugristákat, történészeket és nyelvészeket. Az évtizedes elhallgattatás negatív következménye, hogy még a jobboldal jó szándékú része is hajlamos bedõlni a sokszor megtévesztõ tudományos frazeológiával operáló mitológiagyártóknak, akik a "kommunizmus" üldöztetéseire hivatkoznak az "akadémikus" tudománnyal vívott harcukban.

Minden gimnáziumot végzett ember tudja, hogy a magyar nyelv finnugor eredetét Sajnovics János jezsuita szerzetes állapította meg 1770-ben, lappföldi útján tett nyelvészeti megfigyelései alapján. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a következõ száz évben indulatos vita folyt Sajnovics igazáról, és az elmélet csak a 19. század közepére nyert egyértelmû tudományos igazolást. Domokos Péter irodalomtörténész szerint a fordulópontot Budenz József 1872-es kinevezése hozta meg az egyetem újonnan alapított altaisztika tanszéke élére. Budenz és követõi Vámbéry Árminnal folytatott vitájukban, a híres ugor-török konfliktusban bizonyították be cáfolhatatlanul a magyar nyelv finnugor származását, és azóta a nyelvtudomány mérvadó képviselõi közül ezt senki nem vonja kétségbe. A korábbi viszonyokra viszont hiba lenne visszavetíteni a mai állapotokat: a nyelv származását addig joggal tekinthették nyitott kérdésnek kiváló és tisztességes tudósok, irodalmárok is. Az elõzõ periódusban jelentkezõ idegenkedés a finnugor elmélettõl azonban ezután sem szûnik meg. Olyan emberek emelik fel szavukat a "lapp" rokonság ellen, mint Arany, Vajda János vagy Jókai.

Titkos kezek

A tiltakozók figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy a korabeli finnugrisztika jeles képviselõi mind németek voltak. Domokos megfogalmazása szerint "kialakul az a máig élõ vád, hogy a külföld biztatására és segítségével érvényesült a finnugor tanítás; Sajnovicsot a bécsi udvar küldte lappföldi útjára, és Toldy, Hunfalvy, Budenz született németek, Budenzet Bécsbõl nevezték ki Pestre, s neves tanítványai sem magyar származásúak". Figyeljük meg: az alternatív, ekkoriban elsõsorban török és hun eredet hirdetése itt válik a nemzeti érzés fokmérõjévé, a finnugrisztika pedig kívülrõl ránk oktrojált, megalázó, a nemzet önérzetét idegen hatalmak érdekeiért aláaknázó tanná. Az összeesküvõ idegen hatalom ekkor még egyértelmûen az osztrák, ahogy azt minden délibábos nyelvészkedés õsatyja, Horvát István is gondolta a reformkorban.

Az osztrákok mára teljesen kikerültek a szélsõjobbosok célkeresztjébõl, sõt valószínûleg fogalmuk sincs róla, hogy mítoszaik eredetileg kik ellen irányultak. Kevesen mondják ki egyértelmûen, hogy amikor a "múlt elhazudásáról", az "igazságot eltüntetõ titkos kezekrõl" és "gondosan kimunkált tervrõl" beszélnek, akkor a zsidóságra gondolnak. De az antiszemita utalások már a 30-as évekbeli eredetmítosz-klasszikusoknál is nyilvánvalóak, mai követõiknél pedig még hangsúlyosabbak. Zeidler Miklós történész szerint a magyarázat 1919 és Trianon traumájában keresendõ. "A két háború között általánossá vált a zsidóellenesség a magyar közbeszédben. A délibábos mitologizálók antiszemitizmusa beleillik ebbe a jelenségbe, de azok az újságírók, értelmiségiek, történészek, akik ilyesmivel foglalkoztak, akkoriban is a tudományos élet peremén mozogtak. Mindvégig a finnugor elmélet számított hivatalosnak. A mai viszonyokhoz képest viszont nagy különbség, hogy a 30-as években nem kellett sumerkodni ahhoz, hogy valaki kifejezze a zsidógyûlöletét. A fasiszták egyszerûen fasisztáknak vallották magukat, minden szégyenérzet nélkül. Ma viszont az antiszemiták nem merik nyíltan vállalni a mondanivalójukat, ezért rávetik magukat az eredetmítoszokra."

A szocializmus idején a zsidók helyett-mellett az oroszok vették át a fõellenség szerepét. A 60-as, 70-es években a nyugati magyar emigrációban az eredetmitológiák új burjánzása figyelhetõ meg. Ekkor születnek a legvadabb elméletek, és a rendszerváltás utáni szélsõjobbos kiadók is fõleg az õ munkáik kiadásával foglalkoznak. A hazai írók csak pár éves késéssel kezdik ontani saját mûveket, sokszor nyilvánvalóan a külföldre szakadt mitológusok hatása alatt. A szülõföldtõl való elszakítottság, a magányosság és a peremre szorultság érzése, a tipikus emigránspszichózis így a magyarországi szélsõjobb gondolkodásmódjának szerves részévé válik, annak minden kártékony hatásával együtt.

Hõs szittyák

A nyelv eredetét és a nép származását egyértelmûen külön kell választani: ezt a nyelvészeti alaptételt szinte minden mitológiagyártó figyelmen kívül hagyja. Vagyis hiába bizonyítaná be bárki, hogy a magyar nyelv valójában a hutu közeli rokona, ezzel még nem bizonyítaná be a magyar nép hutu etnikai eredetét. De igaz ez fordítva is, a finnugor eredet szintén nyelvi, nem pedig antropológiai tény. A magyar erõsen kevert nép, mely nagy török, szláv és germán csoportokat olvasztott magába az évszázadok folyamán. A nyelv finnugor volta olyan tény, amivel becsületes õstörténésznek számolnia kell, de elvileg lehetséges, hogy a nép magja soha nem volt finnugor, csak átvette a környezetében élõk nyelvét. A török származás hívei pontosan ezzel érvelnek, azt állítva, hogy a magyarban található kb. 700 finnugor szó valójában egyszerû jövevény elem, és a török volna a legõsibb réteg. Csakhogy a magyar nyelv szerkezete, vagyis hangtana, alaktana és mondatfûzése is a finnugor családba tartozik. Ha volt õsibb nyelv, annak nincs nyoma. A mûkedvelõ nyelvészekre jellemzõ, hogy elõszeretettel foglalkoznak a szókinccsel, megfeleltetések, etimológiák keresésével, és többségük nem szívesen vizsgálja a nyelv alapvetõ szerkezetét, mivel ehhez komolyabb felkészültségre lenne szükség.

A magyarság török (szkíta, szittya, alán, hun) eredete a legjelentõsebb és legrégibb alternatív eredetmítosz. Mivel a magyarok évezredek óta kapcsolatban álltak török népekkel, komoly és megcáfolhatatlan antropológiai, nyelvi, néprajzi adatok állnak az elmélet híveinek a rendelkezésére téziseik bizonyítására. Valóban nem lehet minden törökös régészt, õstörténészt, motívumkutatót egyértelmûen sarlatánnak minõsíteni, hiszen olyan komoly tudósok kerültek a tézis hatása alá, mint a kettõs honfoglalás tanáról elhíresült László Gyula. Ráadásul a török-szittya eredet tekinthetõ a magyarság hagyományos, Sajnovics elõtti származástanának: Kézai Simon már a 13. században a hunokat tartotta õseinknek, és késõbb is a Fekete-tengertõl északra esõ puszták népeiben kereste mindenki az õsapákat. A 90-es években a Vámbérynél lezárult nyelvi vita Sára Péter fellépésével ismét kiújult. Sára 1500 török szót mutatott ki a magyar nyelvben, és a törökösök azóta is rá támaszkodnak a hivatalos tudománnyal folytatott vitájukban.

Bölcs keletiek

A vitapartnerként egyáltalán értékelhetõ ellenpárt körülbelül a törökösöknél ér véget, innen tovább-lépve egyre inkább a délibábok felé tartunk. Nagyon régi elmélet a párthus is, Bartal György fogalmazta meg a 19. század elsõ felében. Az akadémiai tagságot is elnyerõ Bartal tipikus példája annak, hogy akkoriban a finnugorság tagadása nem számított sem szalonképtelennek, sem valami súlyosabb szellemi defektus jelének. Jóravaló liberális megyei tisztviselõként hangulatos nemesi-táblabírói világot álmodott az iráni pusztákra nádorral, országgyûléssel, vármegyékkel. A pártosok (természetesen így kell érteni a szót) fõ jellegzetessége más népekkel szembeni toleranciájuk volt: mindig tisztességesen bántak az uralmuk alá került kisebbségekkel, akárcsak utódaik, a magyarok.

A párthus eredet azóta is elõkerül néha, de a századfordulótól kiszorította egy sokkal népszerûbb tan, a sumer. A sumer civilizáció felfedezése után egész Európában elindult a rokonságkeresési láz, hamar kiderült ugyanis, hogy az elsõ nagy mezopotámiai civilizáció népe nem sémi nyelvet beszélt. A sumert ma már rokonok nélküli szigetnyelvnek tartja a tudomány, de ez a nézet csak az 1950-es évekre jutott uralomra, addig több neves francia és angol tudós hitt a magyar rokonságban, támogatva ezzel a tézis hazai elterjedését. A legnagyobb "sumerológus" Bobula Ida volt, aki nyugati emigrációban írta meg híres angol mûvét, a Sumerian Affiliationst, melynek kézisajtón nyomtatott példányait szétküldte a világ összes nagy könyvtárának. "Ida néni" a csendes, jó szándékú megszállottak közé tartozott: csak a nyelvészet érdekelte, alig zsidózott, és igyekezett szakszerû és pontos lenni - viszont amatõr volt. Szörnyû szegénységben és szörnyû magányban élt valahol Ohióban, haláláig csiszolgatva elméletét, és sumer faluneveket keresgélve Magyarország térképén. Megrajzolta a vándorlás útvonalát Mezopotámiából Magyarországra, és kidolgozta az õsmagyar-sumer vallás gondolatát, amit a szétszóratás idõszakában mágusnak nevezett sumerok mindvégig megõriztek. Mágus-magyarok voltak természetesen a bibliai Háromkirályok is.

A sumer tan a Buenos Aires-i magyar kolóniában fejlõdött szabályos õrületté. Az ottani Sumír-Magyar Tudományos Társaság vezetõje, Badiny-Jós Ferenc Bobula Ida nézeteit átvéve kinyilatkoztatta, hogy a századforduló zsidó származású finnugristái összefogtak, hogy állami támogatással eltapossák az igazságot. Az igazság pedig az lenne, hogy Jézus és Mária magyarok voltak, a Boldogasszony pedig a sumer anyaistennõ. Szellemi fejlõdése végpontján újjáalapította az õsvallást, saját magát pedig megtette fõpappá. A Buenos Aires-i sumer próféta gyalázkodó könyveivel ma teli vannak a szélsõjobbos könyvesboltok.

Ufók

A téboly felé vezetõ út következõ állomásán táborozik az a csoport, mely a magyart a világ összes létezõ nyelve õsének tartja. Alapítójuk természetesen Horvát István, aki fiatal korában a 19. század eleji pesti reformértelmiség egyik leg-rokonszenvesebb képviselõje volt, majd egyetemi nyelvészprofesszor lett és az oklevéltan elsõ jelentõs hazai tudósa. Idõvel a közéletbõl kiszorulva, nevetségessé válva, egyre súlyosabb szellemi és pszichológiai bajokkal küzdve "talált rá" a Biblia magyar neveire és a paradicsomban magyarul társalgó elsõ emberpárra (Ádám - ad ám, mármint almát). A tézis a 70-es években éled újjá az emigránsoknál. Logikus továbbfejlesztése, hogy az elsõ emberek a világûrbõl érkeztek. Egy 1985-ben New York-ban megjelent mûvecske szerzõje pontosabb ismeretekkel is rendelkezik: a magyar Messiás-telepesraj Gyulafehérvár térségében ért földet ûrhajójával.

A hazánkban fõként Grespik doktor révén elhíresült japán-magyar rokonság a távol-keleti, óceániai eredetmítoszok közé tartozik. Ezek középpontjában a titokzatos Mu kontinens áll, a civilizáció csendes-óceáni bölcsõje, mely vulkánkitörés miatt elsüllyedt. A menekültek egy része Ázsián keresztülvágva érkezett Magyarországra, mások Japánba, Polinéziába vagy a Fülöp-szigetekre kerültek. A magyar és a filippínó nyelv cáfolha-tatlan rokonságát Kovács János fedezte fel filippínó felesége, Perie Alkoran révén, aki egyszer csak így szólt hozzá:

Baktass!

A Mu-elmélet 1977-ben érkezett meg Magyarországra, amikor egy ózdi kohász az utolsó manysi sámántól megkapta az Arvisurákat, a világkatasztrófa és a honfoglalás igaz történetével. A kohász körül pici, mániákus szekta jött létre.

Túl könnyû lenne az ilyen õrültségek bemutatásával az összes alternatív eredetmítoszt lejáratni. Az õskutatók között akadnak komolyak és komolytalanok, sarlatánok és tudósok, tisztességesek és becstelenek. A szocializmus által kikényszerített hallgatás után még természetesnek is tûnik a délibábos elméletek újbóli elburjánzása. Ami igazán ijesztõ, az a képviselõikre jellemzõ agresszivitás. A finnugor tanszék egy általunk megkérdezett tanára például azért nem vállalta a nyilatkozatot, mert "minden finnugristát azonnal lehazaárulóznak. Egyszerûen belefáradtunk abba, hogy szélmalomharcot vívjunk õrültekkel." Félõ, hogy sokak számára a finnugor eredet elfogadása egyértelmûen összekapcsolódik valamiféle idegenszívûséggel, ami lehetetlenné teszi, hogy a problémákról egyáltalán jó szándékúan vitatkozni lehessen. A hivatalos tudomány elzárkózása a népszerûsítés elõl természetesen szintén súlyos gond, a dilettáns elméletek közérthetõ cáfo-lására eddig egyetlen professzor, Rédei Károly vállalkozott. Jellemzõ módon Rédei a bécsi egyetemen tanít, vagyis a hazai támadásoktól kevésbé kell tartania. A legrosszabb kilátásnak jelenleg az tûnik, ha a jobboldal józan többsége is magáévá teszi az egymásnak is ellentmondó mítoszokat, és ezzel kialakul egy "jobbos" és egy "balos" magyar származástan, amire a múltban soha nem volt példa.

Zsuppán András

Sumer-magyar szófejtés

A sumer-magyar nyelvrokonság hívei szerint mindkét nyelv az ún. turáni nyelvcsaládba tartozik. A turáni létezését egy sor neves orientalista feltételezte a századfordulón, de a tudomány mai állása szerint nem létezik. A magyar "sumerológusok", elsõsorban Bobula Ida, körülbelül 1000 olyan szót találtak a sumer nyelvben, melynek szerintük magyar megfelelõi vannak. Ha ez az ezer közös szó valóban létezne, az komoly bizonyítékot jelentene - legalábbis a két népcsoport valamikori együttélésére -, hiszen a finnugor elmélet is csak 700 szótõn alapul. A Bobula által összeállított szójegyzék tartalmazza a testrészek neveit, a rokonsági fokokat kifejezõ szavakat, állatneveket, igéket, jelzõket és nem utolsósorban a földmûvelés, a házépítés, az ipar és a bányászat szavait - az utóbbiakkal Bobula cáfolni kívánta az õsmagyarok nomádságáról szóló tanokat és azt, hogy a szláv nyelvekbõl vettük volna át a fejlettebb életmódhoz tartozó kifejezéseket.

Íme néhány a jól hangzó etimológiák közül: apa - ab, anya - ama, hal - ha, pók - pulug, eszik - es, mos - mas, nagy - nad, gabona - gabni, gyümölcs - gimil, torony - turun, takács - tuku. Az Isten állítólag sumerul is Isten, ami a magyar õsvallás egyik legfontosabb bizonyítéka lenne. Bobula Ida maga is tisztában volt azzal, hogy etimológiái nem állják ki a szigorú nyelvészeti szabályok próbáját. Hangtanilag például szinte bármilyen hangból bármi lehet nála: a "b" átalakulhat b, v, f, p, s, sz hanggá, a "d" d, t, gy, ty, cs, z, s és s hanggá, a "g"-bõl lehet g, k, sz, h, s, cs, f vagy gy. Így fordulhatnak elõ olyan valószínûtlen etimológiák, mint vet - bad, la - jó vagy hanyatt - kinád. A Rédei által módszertani parttalanságnak minõsített eljárás hitelét tovább rontja, hogy a jelentések területén is nagyon távoli asszociációkkal dolgozik, a sumer bar (magvas) szó például a magyar bérc szó õsévé válik. További problémát jelent, hogy fogalmunk sincs arról, valójában milyen volt a sumer nyelv: az ékírás jelenlegi olvasata inkább egy elfogadott, valószínûsített konvenciót tükröz, a sumer szavak valódi hangzásában egyáltalán nem lehetünk biztosak. Ezért írta Komoróczy Géza, hogy jelenlegi tudásunk alapján a sumer nyelv rokonítása bármilyen modern nyelvvel képtelenség.

Bobula Ida a hagyományos nyelvészeti szabályoktól való eltérését a turáni nyelvek speciális voltával kívánta igazolni: "nem szabad sumer-magyar vonalon azt a szoros törvényszerûséget keresni, ami az egymáshoz térben és idõben sokkal közelebb álló indoeurópai nyelvcsalád eltéréseit jellemzi. Számolnunk kell azzal, hogy a szabad szittya népek a nyelvkinccsel is szabadabban rendelkeztek."

szerző
Zsuppán András
publikálva
2004/44. (10. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Interjú Wittinghoff Tamással
Budaörs harcban a kormánnyal
Törvénymódosítás után
Bajban a szociális szövetkezetek
Interjúk
Ulrich Thomsen, Poniklo Imre, Patkós Márton
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra