Pukli István új pártja szerint nincs fontosabb az euró bevezetésénél

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 15.

Belpol

Ezért hát népszavazást kezdeményeznek.

Hétfőn benyújtotta az euróbevezetéséről szóló népszavazási kérdését a Polgári Világ Pártja a Nemzeti Választási Irodának. Pukli István a párt alelnöke a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy „össznemzeti ügy, sorsforduló előtt állunk. Vagy csatlakozunk az európai magországokhoz, vagy végérvényesen leszakadunk”. Pukli az oktatás szempontjából közelít a kérdéshez: az euró bevezetése új lendületet adna a magyar gazdaságnak, aminek köszönhetően az oktatásra is lehetne a GDP 10-12 százalékát fordítani.

Pukliék kérdése ez: "Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés törvény megalkotásával kötelezze arra a kormányt, hogy Magyarország az euróövezethez való csatlakozás érdekében hivatalosan kérje felvételét az európai átváltási árfolyam-mechanizmus (ERM II) rendszerébe?"

A Polgári Világ Pártjának már több mint száz tagja van. Alapszervezete pedig megtalálható Pécsen, Kaposváron, Nagykanizsán, Győrben, Kecskeméten, Egerben, Budapesten, de Brüsszelben és Londonban is.

A párt állítólag azért most rukkolt elő a kezdeményezéssel (azon túl, hogy nemrég alakultak), mert "hazánk az uniós csatlakozása óta eltelt időszakban nem teremtette meg a felzárkózás alapjait". Pedig az euró bevezetése „biztosítaná Magyarországon a fejlődést, a jólétet, a demokráciát és a putyini Oroszországtól való függetlenséget” – nyilatkozta Keresztény Zoltán a párt elnöke.

Figyelmébe ajánljuk