"Jugoszláviát megölték" (Zelimir Zilnik filmrendező)

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A vajdasági szerb művészt a jugoszláv fekete film fenegyerekeként tartják számon. Tabukat nem ismerő, provokatív gondolkodása, ironikus látásmódja, fekete humora Dusan Makavejevéhez áll közel. Magyarországon Korai művek című első filmjét (1969) és a kilencvenes években készült munkákat, a Tito újra köztünk című áldokumentumot és a Márványsegget (Marbleass) ismerheti tőle az Örökmozgó közönsége. Az utóbbi években Magyarországon él és dolgozik.

A vajdasági szerb művészt a jugoszláv fekete film fenegyerekeként tartják számon. Tabukat nem ismerő, provokatív gondolkodása, ironikus látásmódja, fekete humora Dusan Makavejevéhez áll közel. Magyarországon Korai művek című első filmjét (1969) és a kilencvenes években készült munkákat, a Tito újra köztünk című áldokumentumot és a Márványsegget (Marbleass) ismerheti tőle az Örökmozgó közönsége. Az utóbbi években Magyarországon él és dolgozik.

MaNcs: Önt vajdasági filmrendezőként tartják számon, pedig az ószerbiai Nisben született. Hogyan került Újvidékre?

Zelimir Zilnik: A második világháború alatt születtem, szüleim részt vettek az ellenállásban, partizánok voltak, meghaltak. A nagyapám vett magához, aki Sremski Karlovciba való. Ez ott van Újvidék mellett, a nagyanyám faluja is ott van a Duna túlsó partján. Itt telt az életem.

MaNcs: Most pedig Magyarországon él már egy ideje.

ZZ: Tíz éve tart a balkáni válság, a háborúk, amelyek lehetetlenné tették a munkát. ´92 óta a korlátozások miatt nem jutunk nyersanyaghoz, technikai háttérhez. A legutóbbi filmem, a Marbleass, amit Belgrádban és újvidéki házamban forgattam videóra, már részben itt készült, Budapesten. A magyar filmlaboratóriumban írták át filmszalagra. Aznap kezdtem el a forgatást, amikor az Örökmozgóban levetítették az előző munkámat, a félig fikciós, félig dokumentumfilm Tito újra köztünk-öt, és a Filmintézet meghívott a bemutatóra. Számomra - és még jó pár újvidéki kollégám számára - Magyarország Európára nyíló ajtóvá vált az elmúlt tíz évben. És megértésre és barátokra is találtunk az itteni emberek között.

MaNcs: Volt idő, amikor mi néztük vágyakozva a Vajdaságot. Lát arra esélyt, hogy a háború után normalizálódik az élet, és visszatérnek a régi szép napok?

ZZ: Optimista vagyok, azt tartom, hogy végül az élet győz. De ebben a most folyó háborúban nem a halálesetek meg a felfordulás a végzetes, ha lehet ilyet mondani, hanem az európai értékek elvesztése. Mindannyian tudtuk, mi mozgatja a jugoszláv vezetőket Tito halála után. Hasonló volt a helyzet, mint a középkorban: meghalt a király, és a feudális urak marakodni kezdtek az országért, a hatalomért. Az új elit, ez a lumpenelit önző céljai érdekében kidolgozott és elterjesztett egy új ideológiát, egy új vallást, amely nevében törzsi háborúkba döntötte az országot. Ez a nacionalizmus. Ennek persze semmi köze az Európában nacionalizmusként emlegetett nemzeti érzéshez. Törzsekké változtatták a nemzeteket.

MaNcs: Erre az érvelésre az szokott lenni a tromf, hogy nem lehetetett túlságosan nehéz dolguk, ha ilyen jól sikerült a vállalkozás.

ZZ: A jugoszláv eszme szemben állt az új nacionalista ideológiával, és szerte az országban erős ellenállás mutatkozott az új egyenruhákkal, az új fazont öltő helyi politikusokkal szemben. 1990-ben és ´91-ben Belgrában meg Zágrábban erős ellenállási mozgalom szerveződött. Egy hónappal a legnagyobb belgrádi tüntetés után, ´91 márciusában, amikor a Milosevic-rezsim megrendült, Tudjman és Milosevic addig tárgyaltak nagy titokban, amíg ki nem találták ezt a háborút. Ami ahhoz kellett, hogy levezesse a rebellis fiatalok energiáit, leszerelje az új autoriter rezsimek ellenzékét. Az új vezérek új életrajzot akartak írni maguknak, és ehhez új szótárra, ellenségekre, áldozatokra volt szükségük. Így lett Milosevicből, a szürke pártapparatcsikból új nemzeti hős. Tudjmanról is mondhatnék hasonlókat. De a nyugati politikusok működése ugyanakkora zavart okozott, mint a helyi vezéreké. A jugoszlávok hálásan és bizakodva fogadták a nemzetközi politika képviselőit: itt vannak ezek a bölcs, tapasztalt, erényes férfiak, akik eljöttek megnézni, mi folyik itt. Csakhogy a nemzetközi beavatkozás csak tovább szította a gyűlölködést. Számomra az a legnagyobb kérdés, hogyan nézhette el a nemzetközi közösség ezeknek az új eliteknek és kivált Milosevicnek a felemelkedését az utóbbi tíz évben, akivel szemben komoly alternatívát lehetett volna állítani. Léteztek erős ellenzéki csoportok, politikai pártok, értelmiségi tömörülések, diák- és nőmozgalmak. De a nemzetközi nagypolitika figurái a tévében vállon veregették Milosevicet, tebenned bízunk, te vagy a mi erős emberünk, és ügyet sem sem vetettek az ellenzékre. Mintha a magyarországi politikai erők közül Csurka urat választották volna ki támogatásra érdemesnek. Milosevicet egyrészt természetesen a szerb nacionalizmus tartotta életben, de a nemzetközi politika is. Ha Milosevic a Balkán Hitlerje, akkor kicsoda korunk Chamberlainje? ´ meg Tudjman Mussolini útját választották. A fasizmusét. Európa az elején még könnyen megállíthatta volna őket. De mintha más érdekek munkáltak volna a háttérben.

MaNcs: Miben látja a megoldást? Van-e megoldás egyáltalán?

ZZ: Jugoszláviának annyi. A nyugati újságírók kedvtelve értekeznek arról, hogyan múlt ki Jugoszlávia. De Jugoszlávia nem kimúlt, hanem megölték. Minden azon múlik, hogy a civil társadalom mikorra lesz képes újjászerveződni. A Jugoszláviára ledobott első bomba a civil társadalmat találta el, megölte az ellenzéket, az ellenzéki sajtót, ezzel szemben életre keltette Milosevic mitomán rémálmát, és megnyitotta az utat azok előtt a köztörvényes bűnözők vagy háborús bűnösök előtt, akik ez alatt a tíz év alatt végigrabolták Jugoszláviát, és akiknek egy részét név szerint ismerik. Ugyanazok a paramilitáris alakulatok gyilkoltak és fosztogattak Boszniában, amelyek most Kosovóban is. Miért nem kérdezi meg önmagától a megdöbbent nemzetközi közösség, hogy miért vannak ezek még mindig szabadlábon? Miért nem csukták le őket akkor, amikor Bosznia az IFOR-katonák ellenőrzése alá került? Már nem az a kérdés, mi lesz Jugoszlávia sorsa, hanem az, hogy lesznek-e olyan európai politikusaink, akiknek vannak elfogadható eszményeik, jövőképük, és arra is képesek, hogy valóra váltsák őket.

MaNcs: Bizonyára tudja, milyen viták folynak manapság a Vajdaság autonómiájáról, sőt már arról is, hogy egyáltalán szabad-e ezt szóba hozni, vagy jobban tesszük, ha hallgatunk, mint a sír.

ZZ: A Vajdaság már a Monarchia idején is soknemzetiségű terület volt, ahol elég jól megfértek egymással a népek. A második világháború után megváltozott az etnikai összetétele, a németek helyébe új telepesek jöttek Szerbia belsejéből, de a Vajdaság ezután is megmaradt annak, ami volt, termékeny, gazdag és hagyományait őrző vidéknek. Ha autonómiát emlegetünk, nem árt tudni, hogy pontosan mit is értünk ezen. Kiskirályságot vagy önrendelkezési jogot egy demokratikus államban. Tito autonómiát adott a különböző térségeknek, de a halála után a helyi vezetők egy része hűbérbirtokként kezelte a maga régióját. A jugoszláv film például 1962 és 1972 között élte virágkorát, egy erős központi hatalom alatt, aztán megerősödtek a helyi oligarchiák, és fennhatóságuk alá vonták a gazdaságot, a kultúrát, az intézményeket, kedvük szerint változtatták a jogszabályokat, a berendezkedést, de még az alkotmányt is.

MaNcs: Az ön filmes pályájára rossz hatással voltak ezek a fejlemények. Későn érkezett, épphogy elcsípte a jugoszláv új hullám végét, és már jöttek is a politikai és gazdasági mélyrepülés évei, mehetett vendégmunkásnak Németországba. Aztán Tito halála után hazatérve, megint nem jutott ideje a kibontakozásra.

ZZ: A Balkánon sok karrier tört már derékba a háborúk, konfliktusok, zord politikai rendszerek miatt. De a Balkánon ezek az adott munkafeltételek. A pályám kezdetekor részben készen kaptam a témákat, a filmcsinálás módját és körülményeit. Hazatérve megint csak el kellett fogadnom a feltételeket, a televíziónak dolgoztam Újvidéken, Belgrádban és Ljubljanában, tévéfilmeket, sorozatokat, dokumentum- és féldokumentumfilmeket rendeztem. Az egyik éppen az albán-jugoszláv határon játszódott, egy másik, a Vera és Erzsika egy magyarok lakta falu textilgyárában dolgozó munkásnőkről szólt. Egy ´85-ben készült játékfilmem (Lepe zene prolaze kroz grad, Szép asszonyok sétálnak a városban) a jövőben játszódik, és azt vizsgálja, hogyan változik át egy autoriter, kommunisztikus rendszer nacionalistává, hogyan hullik szét Jugoszlávia feudális államokra, amelyeket neosztálinista vezérek uralnak Macchiavelli elveinek és szövegeinek felhasználásával.

MaNcs: Fikciós filmjeit sötét humor és radikalizmus jellemzi. Át tudta menteni ezt a televízióba is?

ZZ: Ezek inkább helyzetképek és személyiségrajzok, de van bennük fekete humor is. Váratlanul ért a jó fogadtatásuk, hiszen a nézők egészen máshoz voltak szokva. Amikor elkezdtem filmezni, felfedeztem magamnak a cinema verité módszerét, amellyel Franciaországban Jean Rouch dolgozott. A francia vagy a New York-i filmes csoportok működése ösztönzést és bátorságot adott a másféle filmezésre. A filmográfiámban vagy 35 hosszabb darab szerepel, fikciós vagy félfikciós filmek, és 50-60 dokumentumfilm, amikből egyfajta személyes krónika formájában nyomon követhetők az utóbbi évtizedek jugoszláviai történései.

MaNcs: Két dokumentumfilmje is a hatvannyolcas jugoszláviai diákmegmozdulásokról szól, de ezekhez köthető a nálunk is ismert első nagyjátékfilmje, a Korai művek is.

ZZ: A Korai műveket ´68-ban kezdtem forgatni, abban az évben, amikor Európa- és Amerika-szerte fellázadt a fiatalság, aztán a nyár elhozta Csehszlovákia megszállását. Én is fiatal voltam és baloldali. De tavasztól őszig sikerült elveszítenem a reményeimet a radikális fordulatban, a forradalmi változásokban vagy a forradalmi erőszakban. Tragikusan éltem át azt a felismerést, hogy a rendszert nem lehet megreformálni, és nem lesz új Jugoszlávia. Ennek a viharos kiábrándulásnak a hatása alatt készült a Korai művek. Most is valami hasonlót éltem át Jugoszlávia elvesztésekor. A csalódást: ezúttal a Nyugatban. Néhány napja elkezdtem erről forgatni egy filmet.

MaNcs: Szintén vetítették nálunk a Tito újra köztünk című áldokumentumfilmjét. A kilencvenes években megáll egy nagy fekete szocialista autó Belgrád belvárosában, teljes marsalli díszben kiszáll belőle a legszebb férfikorban lévő Josip Broz, és elvegyül a nép közt. Ez hogyan készült?

ZZ: Könnyen, gyorsan és olcsón. Magam is meglepődtem, mekkora érdeklődés fogadta, olyan sokan akarták látni, hogy be kellett vinni a nagy mozikba. A hatása annak köszönhető, hogy tabutémát feszeget. Tito tabu volt életében, és pár évvel a halála után ismét azzá vált.

MaNcs: Legújabb játékfilmje, a Márványsegg szintén a kilencvenes évek Belgrádjában játszódik. Ide tér vissza a boszniai front "hőse", Johnny, a közös háztartásba, amelyen két prostituálttal osztozik. Közülük az egyik Merlin, a szakmából lassan kiöregedő transzvesztita.

ZZ: Mindkettőt amatőr színész játssza, Belgrád két ismert transzvesztitája. A Jugoszláviában uralkodó és mindent átható macho kultúrának, az erőszak kultuszának a nőiség lehet a legjobb antitézise. A nagy hazugsággal és képmutatással szemben egy transzvesztita, aki vállalja önmagát. A Marbleass fogadtatása egyébként nagyon meglepett. Egy ilyen kevesekhez szóló darabnak legfeljebb a hivatalos forgalmazás perifériáján jutott volna hely, de miután sikerrel szerepelt a különböző nemzetközi fesztiválokon, felfigyelt rá a média, írtak róla, szóba került a különböző tévécsatornákon, és az emberek érdeklődni kezdtek iránta. Alighanem ez volt az a történelmi pillanat, a boszniai háború idején, amikor az embereknek már elegük volt az egészből. A hősnőimből médiasztárok lettek. Úgy két hónappal ezelőtt találkoztam velük Belgrádban. Köszönik, jól vannak.

Bori Erzsébet

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra