Reagált Gulyás, Schilling és Vágó, a „három zavargó” Németh Szilárd vádjaira

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 12.

Belpol

Büszkék magukra, a fideszesek pedig paranoiások és félnek.

Reagáltak a megvádolt aktivisták, miután ma a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén Németh Szilárd megnevezte

Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort

mint afféle felforgatókat, lehetséges zavargókat, majd azt fejtegette a sajtónak, hogy a titkosszolgálatok is megerősítették, hogy ők hárman erőszakos eszközökkel akarják ősszel elmozdítani helyéről a kormányt, írta meg a 24.hu. Részleteket a titkosszolgálati értesülésekről nem árult el a Fidesz alelnöke, ráadásul a bizottsági ülés tartalmát 2026-ig titkosították is. A bizottság ellenzéki tagjai szerint viszont nincsenek bizonyítékok, Németh nem mond igazat.

Gulyás Márton a 444-nek azt mondta: „Még soha nem tüntetett ki így az államom.” És hozzátette, szombatra egy beszélgetést szervez Vágóval és Schillinggel közösen, Háttérhatalom címmel. Schilling Árpád a délután elhangzottakra a lapnak úgy reagált: „Itt látjuk, hogy kilóra eladják az országot az oroszoknak, és én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat?”

Vágó Gábor pedig a blogján kommentálta Németh Szilárd szavait: „Mi volt nekem a bűnöm, hogy felforgató lettem? Népszavazást indítottam, és ennyire berosáltak a korrupciós bűnök elévülési idejének a megnövelésétől? Tüntetést szerveztem Felcsútra, és felborítottam a főfalu békéjét? Felszólaltam különböző demonstrációkon, és mindenhol azt hirdettem, hogy szervezetten kell leváltani a kormányt, de ne a düh és a harag vezéreljen? Nem tudom, mikor rúgtam el náluk a pöttyöst, de büszke vagyok rá.” Szerinte a fideszesek paranoiásak, és ez nem jelent mást, mint hogy félnek. „Ha valaki itt a nemzet biztonságára fenyegetést jelent, az Németh Szilárd az együgyűségével, Kövér László a paranoiájával, Szijjártó Péter a kiskakas-mentalitásával, Mészáros Lőrinc a harácsolásával, és Orbán Viktor a hatalommániájával.”

Figyelmébe ajánljuk