Magyar Narancs: Valódi választások zajlottak-e Oroszországban július elején? Sokak szerint csak tűzijáték volt az egész, Zjuganov, még ha nem is tudott róla, a Jelcin-tábor kreációja volt, akit azért találtak ki vagy engedtek feljönni, hogy Jelcinnek legyen kihez képest kiegyensúlyozottnak és demokratának feltűnnie.
Alexander Shtromas: A választások valódiak voltak. Épp az orosz választók magatartása bizonyította be, hogy nem játékról van szó. És furcsa dolgok derültek ki. Az első fordulóban a választók hetven százaléka a mostani rezsim ellen foglalt állást. Ugyancsak hetven százalékuk - köztük a Jelcinre szavazó harminc százalék - tett tanúbizonyságot arról, hogy nem kérnek a kommunizmusból és a múlt visszaállításából: ennyien szavaztak Zjuganov ellen az első körben. Az orosz társadalom hetven százaléka tehát a kommunizmust éppúgy elutasítja, mint a mostani helyzetet.
MN: De ez nem ugyanaz a hetven százalék.
AS: Nem. Hogy a helyzet bonyolultabb legyen, a Jelcinre szavazó harminc százalék jó része is csak azért voksolt rá, mert nem látott jobb megoldást. Ezek az emberek a következőképpen gondolkodtak: hogyan használhatnám fel legjobban a szavazatomat? Sem Zjuganovra, sem Zsirinovszkijra, a két gazember egyikére sem akartak szavazni. Szavazhattak volna még Javlinszkijra, bár a magam részéről kétlem, hogy ő lenne a liberális vagy demokrata alternatíva. Csakhogy az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy minden rá leadott szavazat Jelcin ellenfeleinek az esélyeit növeli. Az egyetlen reális antikommunista szavazat a Jelcinre leadott volt - még akkor is, ha Jelcint nem pusztán elvtelen disznónak tartom, hanem háborús bűnösnek is.
MN: Néhány évvel ezelőtt a Narancsnak adott interjújában Jelcint Szent Györgyhöz hasonlította, aki mitikus hősként küzd a kommunizmus sárkánya ellen. Ehhez képest...
AS: Az is volt. Azt hiszem, megijedt az ellenzék vádjaitól - főként azután, hogy elvesztette az 1995. decemberi parlamenti választásokat. Már 1993-ban bebizonyosodott, hogy az addigi liberális vonal, Gajdarral, Csubajsszal meg a többiekkel, csak elégedetlenséget és frusztrációt szül. Ekkor Jelcin lemondott róluk és taktikát váltott: a saját pályáján akarta megverni az ellenzéket, amely őt hazafiatlannak és a nyugati érdekek, Amerika, a NATO, az imperialisták kiszolgálójának kiáltotta ki. Rendben, mondta Jelcin, bebizonyítom, hogy nem vagyok az. Kihátrált a Gajdar-kormány mögül, átvette az antikapitalista és nacionalista tábor jelszavait, megpróbálta megmutatni, hogy ezeknél ő még orosz sovinisztának is jobb. Azaz elkezdett a kommunista jobboldal felé mozogni.
MN: Milyen ez a kommunista jobboldal? A hagyományos, történelmi kommunista párthoz mintha nem sok köze lenne.
AS: Zjuganov olyan restaurációs párt élén áll, amely egyszerre akarja visszaállítani a Szovjetuniót és a cári birodalmat. Zjuganov azt hirdette, hogy mi nem Lenin, Sztálin, Andropov vagy Gorbacsov pártja vagyunk, hanem Oroszország igazi eredményeinek a pártja, függetlenül attól, hogy ezek milyen rezsimben születtek. A kulcsfigurák szerintük Zsukov marsall, Alekszej Sztahanov, Jurij Gagarin, Kurcsatov akadémikus - azok az emberek, akik naggyá tették Oroszország nevét. A gyerzsavnoszty, a nagy államiság visszaállítását akarják.
MN: Szociális programmal, a társadalmi berendezkedés kérdéseivel Zjuganovék nem is bajlódtak?
AS: Szerintük a nemzeti érdeknek, az orosz államnak kell szabályoznia mindent, a magánszférát éppúgy, mint a nyugati tőkebefektetéseket. A kommunistáknak és Zsirinovszkij híveinek egyetlen válaszuk sem volt a társadalomra, a gazdaságra, a demokráciára. Minden ígéretük populista volt, aki egy kicsit is elgondolkodott rajtuk, belátta, hogy semmiféle javulás nem remélhető tőlük. Zjuganovéknak mindössze annyira futotta volna, hogy nekiállnak megbüntetni azokat, akik - az ő interpretációjuk szerint - hozzájárultak a nagy Szovjetunió felbomlásához, elrabolták az emberektől a megtakarított pénzecskéjüket, lerombolták a nagyszerű szovjet gazdaságot és így tovább. Kizárólag a repressziót újították volna fel, és ezt az emberek többsége tisztán látta. Ezzel szemben Jelcinről tudták, hogy legalább nem fog új terrorhullámot elindítani, nem akarja államosítani, majd újraosztani a magántulajdont és a többi. Valamiféle kontinuitást jelentett a káosszal szemben.
MN: Még akkor is, ha időnként semmivel sem kevésbé tűnik imperialistának, mint Zjuganov?
AS: Miután megnyerte a választást, kijelentette, hogy új orosz nemzeti ideológiára van szükség. Ez ismét egy zjuganovi trouvaille, amit Jelcin használ fel. Még mindig ugyanazt a játékot játssza: most jobb restaurátor akar lenni, mint Zjuganov vagy Zsirinovszkij, bármit jelentsen is ez. Jelcin győzelmét mindennek ellenére a liberális jövő győzelmeként értékelem. Különbséget kell tennünk aközött, amit Jelcin mond, vagy aminek mutatkozni akar, és aközött, amit győzelme a valóságban jelent. Az orosz nemzeti hagyományt ötvöznie kell Oroszország integrálódásának a kényszerével - abba a világrendbe, amit a legfejlettebb ipari államok vezetnek. Oroszország mindent megtesz azért, hogy a G7-ből G8 legyen; hogy részt vehessen a Világkereskedelmi Szervezetben, hogy közreműködjön a világpolitika válsággócainak megoldásában Jugoszláviában és a Közel-Keleten. Oroszország úgy akar a világ vezető hatalmai közé besorolni, hogy közben ne veszítse el identitását: a kérdés csak az, hogy mi Oroszország identitása. Jelcin győzelme rendkívül fontos, ha éppen nem döntő győzelem a liberális irányba, el a kommunista, imperialista, sztálinista hagyománytól.
MN: Valamikor 1993 táján tehát Jelcin engedményeket tett a jobboldali kommunistáknak. Vajon valódi kényszer volt ez?
AS: Ha engem kérdez, én biztos tovább forszíroztam volna a liberális vonalat, megtartom Gajdart, Kovaljovot meg a többieket. De Jelcin nem ideológus: rendkívül erős ösztönökkel rendelkező állat, aki az adott pillanatban épp legmegfelelőbbnek tűnő eszközök segítségével operál. És közben tesz az elvekre. Ráadásul a politika iskoláját a szovjet intézményekben és a pártapparátusban járta ki. Annak idején politikai bizottsági tagságig vitte. Jelcin sok tekintetben még mindig tipikus vidéki párttitkár, alaptermészete a megalkuvás. Azok, akik a pártapparátusban ilyen magas szintre eljutottak, elsősorban túlélők voltak. Jelcin fantasztikusan ért a túléléshez, még a megaláztatásban is. Amikor kivágták a PB-ből, nem győzött vezekelni, sőt, ő maga kérte, hogy zárják ki, mert úgymond helytelenkedett. És ezt a harcot a túlélésért végül meg is nyerte, és Gorbacsov ellenzékeként visszakapaszkodott a politikába. De kizárólag az ösztönei vezérelték, és nem az elvek. Jelcin egy volt kommunista apparatcsik, és ennyiben nem különbözik Brazauskastól, Kwasniewskitől vagy a nála mérföldekkel intellektuálisabb Horn Gyulától; a politikai harc technológiáját mind hasonló környezetben sajátították el. Ám Jelcin eközben kifejezetten antikommunista lovat hajszol: mintha Walesa vagy Antall József, sőt akár Klaus vagy Havel köpenyét öltötte volna magára. Egy volt kommunista apparatcsik kommunista politikai trükkök és technikák, valamint heves antikommunista retorika segítségével harcol a kommunisták ellen. Ez Jelcin.
MN: A csecsen háború is Jelcin említett jobbratolódásának a következménye?
AS: Azok, akik kirobbantották a háborút, eleinte csak példát akartak statuálni a kompromisszumképtelen, hajthatatlan Dudajev elpusztításával: az orosz állam területe szent és sérthetetlen, és egyetlen szeparatista mozgalom sem kezdeményezheti a felszabdalását.
MN: Kik ezek az "azok"?
AS: Azok, akik Jelcinnel együtt kezdték el az új hazafiság játszmáját játszani. Jelcin az orosz állam sérthetetlenségének legfőbb őreként kezdett majomkodni. Az orosz alkotmányban ez a kitétel egyébként benne is van. A legeslegelején, amikor megkezdődött Groznij ostroma, senki nem vállalta a felelősséget a háború megindításáért, és szinte azt lehetett hinni, hogy itt csecsenek lőnek csecsenekre.
MN: Jelcint tehát egy helyi provokációval belekergették a háborúba?
AS: Valószínűleg. Azt mondhatták neki, hogy a győzelem csak napok kérdése, és az orosz szövetségi csapatoknak nem is kell majd beavatkozniuk, a Moszkva-barát csecsenek, Dudajev árulói némi orosz segítséggel elintéznek majd mindent. A háború valódi kirobbantói egyébként feltehetőleg valamiféle homályos maffiaháttérrel rendelkeznek, és az egész ügy mögött az olaj és a korrupt csecsen meg orosz elit áll - de ez ma már mellékes. A döntéshozó Jelcin volt, nem pedig Gracsov vagy ezek a hivatalnokok. Jelcin döntése politikai volt: meg akarta mutatni, hogy mindennél fontosabbnak tartja Oroszország integritását. Egy rövid, alacsony intenzitású konfliktus a csecsen függetlenségi mozgalommal pont megfelelőnek látszott erre. De az egészet olyan amatőr és balfasz módon hajtották végre, hogy pillanatok alatt igazi, nagy háborúvá nőtte ki magát. És Jelcin úgy gondolta, hogy nem visszakozhat. Mindazért, ami ezután történt, Groznij ostromáért, a háború eszkalálódásáért ő a felelős. És az a benyomásom, hogy az utolsó csecsen harcosig kész a háborút folytatni. Megszegte minden megállapodását, amit Jandarbijevvel kötött, minden ígéretét, amit a választások előtt tett. Nekiesett azoknak az embereknek, akik elhitték, hogy véget ért a háború, és előjöttek a rejtekhelyeikről. De ez is Jelcin. A választások előtt meg voltam győződve róla, hogy a választás egyszersmind a csecsen háború végét is jelenti majd, hiszen még Lebegy is békét ígért.
MN: Mekkora politikai hatalma van Lebegynek?
AS: Jelcin környezetében nagy harc folyik a fő befolyásért az államfő döntéseire. Lebegyet ebben a játékban nem lehet megkerülni, még akkor sem, ha nem lesz tartós szereplője az orosz politikának. Lebegy nem egy Bonaparte, aki azért jött, hogy maradjon. Lebegy azért jött, hogy mindenkit összezavarjon, és aztán eltűnjön. Minden lépésével kapitális hibákat követ el. Lebegy egyszerűen analfabéta minden politikai játszmához. Akárhányszor megszólal, az alkotmánnyal, az összes létező politikai erő céljaival összeegyeztethetetlen dolgokat mond.
MN: De tizenöt százalékot kapott a választáson.
AS: És mire megy vele a választások után? Arról nem is beszélve, hogy ezt a tizenöt százalékos támogatást is elvesztheti, ha továbbra is hülyeségeket beszél. Két főtanácsadója viszont pontosan tudja, miről szól a politika. Az ő útmutatásaik alapján a választási kampány során Lebegy prezentálta a legliberálisabb gazdasági programot, amely mellett az Egyesült Államok félszocialista tervgazdaságnak tűnik. Ám ehhez a programhoz a tábornoknak vajmi kevés köze volt: egy Vitalij Najsul nevű tanácsadója írta. De van Lebegynek egy másik tanácsadója is, egy bizonyos Glazov nevű illető, aki már Jelcin valamelyik kormányából is azért távozott, mert ellenezte a liberális reformokat. Õ az, aki az orosz államiságról meg a szupererős államról suttog Lebegy fülébe. És Lebegy egyikőjüket sem érti, mint ahogy az sem világos előtte, hogy egy lélegzetre egymással gyökeresen ellentétes dolgokat mond. Bejelentette, hogy Oroszország alelnöke akar lenni, de ilyen poszt nincs is az alkotmányban. Úgy néz ki, mint egy igen-igen okos férfiú...
MN: ...ezt azért nem állítanám...
AS: ...legalábbis sokak szemében - de igazából fajankó. És emiatt teljesen védtelen: bármikor meg lehet őt fogni. Jelcin ráadásul nagyon ügyesen használja fel őt, például akkor, amikor Gracsovtól és Szoszkovecéktől akart megszabadulni. A tábornok mostani posztja mögött nincs semmiféle alkotmányos háttér: Jelcin egyik tanácsadója, ha lejár a szavatossága, az elnök megszabadul tőle, és kész.
- bbe -
