Stummer: egyelőre nem lesz Orbán-alagút

  • narancs.hu
  • 2021. február 25.

Belpol

Mármint a Puskás Aréna alatt, állítja a jobbikos képviselő a közösségi oldalon megjelent videójában.

Kedden jelentette be a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a jobbikos Stummer János, egy Facebookon közzétett videóban, hogy állítólag titkosítva akarnak Orbán Viktor számára saját alagutat építeni a Puskás Arénába. A videóban Stummer azt állította, hogy 2 milliárd forintba kerülhet az építkezés, és hogy a kormány elképzelését a nemzetbiztonsági bizottság közreműködésével rejtenék el titkosítás útján a nyilvánosság elől. A tervről Stummer hétfőn szerzett tudomást. A fideszes többségű bizottság pedig Halász János, Lezsák Sándor, Móring József és Hubay György szavazataival a titkosítás mellett határozott.

A Magyar Narancs telefonon érte utol a képviselőt, aki elmondta, egyelőre nem szeretne további részleteket nyilvánosságra hozni a tervről. Hiszen tisztában van vele, hogy ez olyan információ, ami miatt minden lépését jól meg kell gondolnia. Hozzátette, csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszterrel fog találkozni, hogy az ügyről beszéljenek. Ahogy megosztotta azt is, mi volt a politikai célja az információ közzétételével.

Stummer János lapunknak úgy fogalmazott, elsődleges politikai célja annak megakadályozása volt, hogy nemzetbiztonsági pecsétet kapjon, valamint a nyilvánosság kizárásával, nyílt közbeszerzési pályázat nélkül történjen mindenféle olyan beruházás, mely a kormány számára esetleg kellemetlen lehet, vagy politikai gondot, kommunikációs problémát okozhat.

A jobbikos képviselő ma újabb videót osztott meg a közösségi oldalán, miután – ahogy fogalmaz – Pintér Sándornál járt, ahol „egy egyenes és karakán” beszélgetésen vett részt. Stummer a beszámolója szerint azt kérte a belügyminisztertől, hogy az alagút építését halassza el a kormány a 2022-es országgyűlési választásokat követő időszakra. „Amennyiben erre nem hajlandóak – mondja Stummer –, írjanak ki a beruházásra nyílt közbeszerzést, és a továbbiakban ne fordulhasson elő, ami ezen a héten megtörtént, hogy egy olyan ügy kerüljön a nemzetbiztonsági bizottság elé, amelyről utólag kiderül, hogy nem is kellett volna titkosítani, és semmilyen titkolnivaló nem volt benne.”

Egyelőre nem lesz Orbán-alagút, és ahogy a Kormány tervezte, már biztosan nem is lesz!

Egyelőre nem lesz Orbán-alagút, és ahogy a Kormány eddig tervezte, már biztosan nem is lesz!

Posted by Stummer János on Thursday, February 25, 2021
 

A képviselő azzal fejezi be beszámolóját, hogy Pintér Sándor belügyminisztertől ígéretet kapott, hogy össze fog hívni egy szakértői egyeztetést az ügyben, amin Stummer is részt vehet majd, és ezután kerülhet ismét a nemzetbiztonsági bizottság elé az alagút kérdése.

Az ugyanakkor nem derül ki Stummer János videójából, hogy mindez miért jelentené azt, hogy „egyelőre nem lesz Orbán-alagút”, ahogy a bejegyzés címe állítja, illetve az sem világos, hogy a nemzetbiztonsági bizottság miért ne titkosíthatná ismét a beruházás részleteit, ha egyszer az vissza fog kerülni a bizottság elé.

Figyelmébe ajánljuk