Szabadlábon az Energol Rt. vezetője: "Csikósnak nincs mitől félnie"

  • - pásztor -
  • 1998. július 16.

Belpol

Az Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő merénylet célpontja, Boros Tamás múlt hétre tervezett szembesítése az Energol Rt. gyanúsítottjaival csak egy bejegyzés marad a kihallgatótiszt naptárában. Érdekes fordulat történt közben az Energol Rt.-ügyben is: múlt pénteken, tíz hónap után, szabadlábra helyezték Csikós Józsefet, az Energol Rt. vezérigazgatóját.
Az Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő merénylet célpontja, Boros Tamás múlt hétre tervezett szembesítése az Energol Rt. gyanúsítottjaival csak egy bejegyzés marad a kihallgatótiszt naptárában. Érdekes fordulat történt közben az Energol Rt.-ügyben is: múlt pénteken, tíz hónap után, szabadlábra helyezték Csikós Józsefet, az Energol Rt. vezérigazgatóját.

A Kriminális című tévéműsor különkiadásában egy Boros József Tamással ´97 márciusában Bécsben készült interjút sugárzott post mortem. A szervezett bűnözők és a rendőrök közötti kapcsolatról szóló - jórészt prejudikáló - felvétel múlt csütörtökig a szerkesztő fiókjában parkolt; Boros halála után egy héttel - Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése után fél nappal - a Kriminálisból talán az derült ki: a több merényletkísérletet túlélő Boros sokat tudott a július 16-ával menesztett rendőri vezetőkről (hangsúlyozni kell: talán; Boros sokat beszélt, keveset mondott, neveket nem említett, a legmarkánsabb üzenet, akárhogy is nézzük, az volt: a Forgács-féle vezetés alkalmatlan, mert ő már korábban elmondott nekik bizonyos dolgokat bizonyos ügyekről, de nem történt semmi).

Ha jól lehetett érteni Borost - és az is igaz, hogy ezt csak a halála után megjelent információk ismeretében lehetett -, akkor ő az Energol Rt. és az Eastern Trade Links (ETL) Rt. ügyeiről is beszélt a rendőröknek.

Az ügy

Az Energol Rt. vezérigazgatóját, Csikós Józsefet a múlt héten szabadlábra helyezték.

Csikóst tavaly szeptemberben tartóztatták le hamis áru forgalomba hozatala és adócsalás gyanúja miatt (MaNcs, Egy híján húsz, 1997. október 8.). A volt magas rangú BM-es tiszt, majd olajforgalmazó-cégvezető Csikós őrizetbe vételétől remélte Kiss Ernő dandártábornok, a KBI főnöke a fővárosban zajló leszámolásos-robbantásos merényletsorozat végét. Hiába.

Az Energol Rt. olajszőkítése a hamisított üzemanyag mennyiségét tekintve elenyésző az ETL Rt. hasonló célú tevékenysége mellett. A cég - amelyiknek felügyelőbizottságában (fb) Karl Imre (MSZP) energetikai kormánybiztos is fáradozott - mintegy negyvenmillió liter hamis üzemanyagot hozott forgalomba (MaNcs, Az energia nem vész el, 1997. december 4.). Tevékenységükre akkor derült fény, amikor az Energol Rt. ügyében nyomozva a cég számlái között felbukkant egy kisebb tétel - az ETL Rt.-től vásárolt - gázolaj vagy mi a csoda. Az ETL Rt. által kreált fiktív cégek, fiktív számlák és fiktív üzemanyagtételek mellett gyakorlatilag csak egy dolog volt létező: egy 126-os Polski Fiat, amely a fuvarlevél szerint 35 ezer liter gázolajat szállított valahonnan valahová. Pontosabban - bár ebben az ügyben semmmi sem biztos, szóval inkább: talán - Mezőkövesdről Apajra.

Mi derült ki még?

Tehát: egy üzemanyag-forgalmazó miskolci cég (ETL Rt.) Szlovákiából (ismét egy halovány utalás az Aranykéz utcai merényletre: a hét végén szlovák tetteseket, volt titkosszolgákat feltételezett a rendőrség, állítólag) extrakönnyű fűtőolajat vásárol, és egy mezőkövesdi - a Magyar Honvédségtől bérelt - telephelyre szállítja. Innen viszont gázolaj távozik a számlák és a mezőkövesdi állomásfőnök szerint, akinek feltűnik, hogy oda gázolajat nem hoztak. Telefon, bejelentés, majd a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) megszállja a telephelyet. Lefoglalnak 514 ezer liter gázolajat, 144 ezer liter extrakönnyű fűtőolajat, és zár alá veszik az állomáson várakozó húszvagonnyi akármit. Erről az akármiről a miskolci egyetemen elvégzett mintavizsgálatból kiderül, hogy savval szőkített gázolaj. Ám közben befut a helyi vámosokhoz egy másik szakvélemény, a Mertcontrolltól, miszerint szabványos gázolaj van a tartályban, mi más lenne? (A két energiahordozó között literenként 40 forint árkülönbözet volt, 40 millió literes tételben ez 1 milliárd 600 millió forint.)

Nem cáfoltak

A vámos éjfélkor átveszi a Mertcontroll-dokumentumot, és útjára bocsátja a húszvagonnyi akármit. A lefoglalás feloldása után a VPOP különleges ügyekre szakosodott tisztje felfüggeszti állásából az elhamarkodottan döntő helyi vámosokat. Õt hamarosan nyugdíjazzák, a két felfüggesztett vámtisztet pedig - informátorunk akkori állítása szerint Horn Gyula miniszterelnök és Csiha Judit, a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter közbenjárására - visszahelyezik munkakörébe.

Lapunkhoz ennek az esetnek a cáfolata az elmúlt hét hónap alatt nem érkezett meg. Csiha Judit erre alkalmat a múlt héten talált. Az RTL Klub Híradójában - amikor a Boros-Energol-ETL-kapcsolatot feszegették - kijelentette: "Sosem hallottam az ETL Rt.-ről, a VPOP-vel sosem beszéltem, azt se tudom, hol van a székházuk." Csiha ezzel nem mondott sokat: nem kell tudni, hogy hol van a VPOP, elég a telefonszámot tudni. Arnold Mihály VPOP-parancsnok természetesnek tartotta, hogy "egy országgyűlési képviselő érdeklődik a választókörzetében történt eseményekről". Karl Imre ezúttal sem cáfolta, hogy fb-tagja volt az ETL Rt.-nek - "rövid ideig valóban felügyeltem" -, ám szerinte nem kell összefüggéseket keresni egy általa felügyelt céggel (üzleti) kapcsolatban álló másik cég (Energol Rt.), annak vezérigazgatója (Csikós József) és a meggyilkolt Boros Tamás között: "Ezek összefűzése minden reális alapot nélkülöz." A vámosok által elengedett húsz vagon szőkített gázolajnak azóta sincs se nyoma, se reális alapja.

Az ETL Rt. ügyében máig tart a vizsgálat a KBI-nél, ahol állítólag Boros Tamás is megfordult.

Nagy István, Csikós József védője szerint is felesleges összefüggéseket keresni: a volt magas rangú BM-es tiszt pénteki szabadon bocsátása nem függhet össze Boros halálával. Csikós tíz hónapig volt előzetes letartóztatásban, ezalatt kétszer - tavaly szeptemberben és idén januárban - került a tököli rabkórházba. Fogsága során - az orvosi vizsgálatok szerint - egészségi állapota leromlott: gerincferdülése és ínysorvadása van. Az ügyvéd szerint szabadon bocsátása elsősorban a rendőri vezetés megújulásának (a tábornokok leváltásának) és a nyomozás fölött ellenőrzést gyakorló Fővárosi Ügyészségnek köszönhető. Az állítás első részével kapcsolatban valóban megjegyezhető: Csikós akkor volt a BM Adatfeldolgozó Hivatalának vezetője, amikor Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter az ORFK parancsnoka.

Bócz Endre legfőbb ügyész a tévének nyilatkozva elmondta, nincs miért előzetesben tartani Csikóst, nem kell attól félni, hogy külföldre menekül. Nagy István ügyvéd állítja, tíz hónap alatt egyetlen olyan tanúval vagy bizonyítékkal sem szembesítették Csikóst, aki és ami a bűnösségét bizonyította volna, vagy alátámasztotta volna Kiss Ernő korábbi állításait Csikós cége és a leszámolásos merényletek közötti összefüggésről.

Az Energol Rt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatása egyébként augusztus 12-ig volt meghosszabbítva, ezt oldotta fel az ügyészség. Ez nem jelenti a Csikós ellen folyó vizsgálat lezárását, egyszerűen csak szabadlábra került. Nagy István szerint - Boros meggyilkolása ide vagy oda - "Csikósnak nincs mitől" félnie.

Szerinte ügyfelének ezekhez az ügyekhez, a benne szereplőkhöz semmi köze.

- pásztor -

Figyelmébe ajánljuk