Százmilliókkal rövidítette meg tanárait a Szeged–Csanádi Egyházmegye

Belpol

Ha Bene Tibor nem olyan eltökélt, ha a felesége vélt igazáért nem néz utána a jogszabályoknak, ha nem levelez hatóságokkal, minisztériummal, kormányhivatallal, munkaügyi felügyelőséggel, és nem fordul bírósághoz, akkor ez a több mint egy évtizedre visszamenő, súlyos és sokakat érintő jogszabálysértés talán soha nem derül ki. De kiderült, és ezt az egészen elképesztő történetet most elolvashatják a Magyar Narancs legújabb számában.

A 240/2006-os kormányrendelet értelmében a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, az átlagnál jóval nagyobb munkanélküliséggel sújtott településeken dolgozó tanárok külön pótlékra jogosultak – a melléklet név szerint is felsorolja e településeket. Például Battonyát is, ahol a Szeged–Csanádi Egyházmegye fenntartásában működik a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda. Bene Tibor felesége is itt tanít, de nem kapta meg az ezért járó pótlékot. A férj a felesége nevében a munkaügyi bírósághoz fordult, amely előbb első fokon, majd az egyházmegye fellebbezése után a Gyulai Törvényszék jogerősen is 300 ezer forint megfizetésére kötelezte az intézményt. Az egyházmegye ügyvédei zseniális érvvel próbálták meggyőzni a bíróságot: azzal, hogy a kormányrendelet a „község” kifejezést használja, márpedig Battonya 1989 óta város.

A per menetét, az első, majd a másodfokon eljáró bíróság állásfoglalását, azt, hogy ezek után vajon kifizeti-e az elmaradt pótlékot az egyházmegye a többi tanárának, no meg azt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság miként kezelte bizonyos adatok megismeréséért benyújtott kérelmünket, részletesen megismerheti a legújabb nyomtatott lapszámunkban.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

És egy újabb történet

„Volt munkáltatómmal perben állok a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlék megfizetése iránti jogcímen, amit több kollégámmal pertársaságban indítottunk meg. A volt munkáltatóm megtorlásként élt velem szemben, az e miatti felmondással elérte, hogy félelmet keltsen a többi kollégámban, akik még nem indítottak munkaügyi pert a pótlék megfizetése miatt. Továbbá 30 év munkaviszony után jelentős végkielégítés megfizetése terhelné a volt munkáltatómat” – áll abban a keresetlevélben, amelyet a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt írt Nagy Erika, a Szeged–Csanádi Egyházmegye Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda tanára a munkáltatójával szemben a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

A battonyai iskolakomplexum általános iskolai részében napközis tanárként dolgozó Nagy Erika Bene Tibor feleségének jogi győzelme után pertársaságot alakított hetedmagával, és első fokon nyertek a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlék megfizetése ügyében. A számukra kedvező ítélettel szemben azonban fellebbeztek (!), mert a pótlék mértékét nem a fizetésük 10, hanem 20 százalékán szeretnék megkapni. (Bene Tiborék 10 százalékot követelve nyertek.) Az ügyet másodfokon tárgyaló Gyulai Törvényszék még nem tűzte ki az ezzel kapcsolatos tárgyalás időpontját. Ettől valószínűleg nem egészen függetlenül a battonyai iskola igazgatója 2017. március 2-án azonnali hatállyal felmondta Nagy Erika munkaviszonyát.

Molnár Mihályné igazgató szerint beosztottja szándékosan és előre megfontoltan félrevezette és becsapta a munkáltatót, hiszen betegségre hivatkozva kéthetes időtartamban, 2017. február második felében és március első napjaiban nem végzett munkát. Ezzel akadályozta a munkáltatót köznevelési feladatainak végrehajtásában, és aránytalanul nagy terhet rótt a helyettesítésre kijelölt kollégákra. Emellett etikai vétséget követett el, mivel pedagógushoz méltatlan magatartásával károsan befolyásolta a munkáltató megítélését, rossz példát mutatott a tanulók és a szülők felé. Ezen felül pedig megtévesztő magatartásával jogosulatlanul táppénzes állományba került, és a munkavégzés alól kibújva magánjellegű luxusúton vett részt.

A vádakat árnyalja Nagy Erika keresete, a munkaügyi perben előadott mondandója, valamint a Békéscsabai Járási Hivatal azon felülvizsgálata, amely szerint Nagy Erika keresőképtelen állományban tartása a tárgyalt időpontban indokolt volt. A tanárnő szerint már 2016 őszén idegkimerültséggel és súlyos gerincfájdalmakkal küzdött. A gyógyszeres kezelés nem segített, ezért a fia befizette egy thaiföldi útra, ahol 10 napos thai masszázs kúrán vett részt. Ám mindezt előzetesen közvetlen főnökével, a battonyai iskola egyik igazgatóhelyettesével és a kollégáival egyeztette. (Az igaz, hogy ezeket az információkat az igazgatóhelyettes nem közölte az igazgatóval.) A helyettesítéseket megbeszélték, miközben a korábbi években ő helyettesített másokat többször is. Nagy Erika az elmúlt 30 évben egyetlen alkalommal sem volt betegszabadságon, munkájával kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel. Mindezekre tekintettel tagadja, hogy veszélyeztette volna a köznevelési feladatok ellátását, hogy etikátlanul járt volna el és hogy táppénzcsaló lenne. Ez utóbbit az is alátámasztani látszik, hogy a 2017. március 2-i dátummal kézhez vett azonnali hatályú felmondásában ez a vád is szerepel, miközben az iskola kezdeményezésére lefolytatott vizsgálat mindezt 11 nappal később, 2017. március 13-án hivatalosan cáfolta. „Azonnali hatállyal kirúgtak, pedig senkit sem csaptam be!” – mondta a munkaügyi perében a napközis tanár.

Nagy Erika thaiföldi útjáról Molnár Mihályné igazgató egy iskolai pletykából, majd egy Facebook-bejegyzés nyomán értesült. Amikor Nagy Erika hazaért, nem próbálta vele tisztázni a helyzetet, hanem egyből a kezébe adta a felmondólevelet. A bíróság előtt az igazgató érdemben nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy ilyen esetekben hogyan intézik a helyettesítéseket, mert erről írásos szabályzat nincs, csupán szóban tájékoztatták a kollégákat egyszer, egy tantestületi megbeszélésen. Nagy Erika a szerinte jogtalan elbocsátás miatt sérelmi díjat és végkielégítést követel, míg a másik munkaügyi perben az elmaradt pótlék megemelt összegének megfizetését.

Figyelmébe ajánljuk