Kilakoltatás Keszthelyen

Takarodó

  • Magyar Krisztián
  • 2017. május 27.

Belpol

Lehetetlen helyzetbe kerülhet több mint ötven bérlő Keszthelyen, mivel gyorsan kiraknák őket az állami lakásokból. Az ingatlanok gazdája azt tanácsolta nekik, hogy az öregek menjenek szociális otthonba, a fiatalok pedig csináljanak gyereket, és igényeljenek csok-ot.

Ötvenhárom embert rakna az utcára a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum a Festeticsek egykori fenékpusztai, jelenleg állami tulajdonban lévő majorságából. Fenékpuszta a Balaton-parti város szélén, de annak közigazgatási határán belül található. A volt majorság több épületében is laknak; s a döntő többségében hátrányos helyzetű családokkal az is megeshet, hogy mindenféle segítség nélkül kell elmenniük a lakásokból. A bérleti szerződések felmondásáról március legvégén kaptak egy levelet Pálinkás Róbert múzeumigazgatótól – azóta hivatalosan senki nem tájékoztatta őket, hiába fordultak a múzeumhoz és a keszthelyi önkormányzathoz, egyelőre mindenki hátat fordít nekik.

A múzeumigazgató számára láthatóan az a fontos, hogy a lakók minél előbb elhordják az irhájukat. A huszonhárom család jelentős részének azonban nincs pénze költözni. Voltak, akik megpróbálták; többen közülük arról számoltak be lapunknak, hogy nem tudtak kivenni albérletet sem, mert mihelyst megtudták, hogy több gyerekkel mennének, elküldték őket.

A fenékpusztaiak állítják: rendesen fizették a bérleti díjat, ami méltányos volt, mert havonta összesen kétezer-ötszáz forintot kellett küldeni a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. számlájára. Késések csak az utóbbi hónapokban voltak, de azért, mert nem kapták meg időben a csekkeket. Az elmúlt két évben ők csináltatták meg a veszélyessé vált kéményeket, és állták az egyedi mérésre alkalmas villanyórák beszerelésének költségeit is – ez volt a feltétele annak, hogy maradhassanak. Mindez száz-száz­ötvenezer forintjukba került. A vízdíjat – mérőórák híján – a kas­télymúzeum fizeti, s a szennyvízszippantás költségeit is az intézmény állja.

Így jártak

A volt majorságból elvileg azért kell távozniuk a bérlőknek, mert felújítják az ottani épületeket. Hogy pontosan mikor és miből, még nem világos, egyelőre annyit tudni, hogy 5,5 milliárd forintból megújul egyebek közt a keszthelyi Festetics-kastély és a körülötte lévő park – de ez nem érinti a városközponttól távolabb eső területen élőket. A fenékpusztai épületegyüttes renoválása régóta téma, de úgy tudjuk, erre nem kapott pénzt sem a város, sem a területet kezelő kastélymúzeum. A kastélymúzeum igazgatója először akkor beszélt hivatalosan a várható fejlesztésekről, amikor márciusban bejelentették az 5,5 milliárdos projektet. Pálinkás annyit közölt, hogy a későbbi tervek között szerepel a fenékpusztai Festetics-ingatlanok helyreállítása. Alig egy hónappal később, április 21-én már azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy egy másfél milliárdos pályázatból akarják fedezni a költségeket; dátumot nem említett, csak azt, hogy a közeljövőben.

A múzeumigazgató április 21-i nyilatkozata kissé meglepő annak fényében, hogy két nappal korábbra szervezett a fenékpusztaiakkal találkozót, hogy tájékoztassa őket, ugyanis addig ezt senki nem tette meg. A lakók március végén néhány soros levelet kaptak arról, hogy a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. nem hosszabbítja meg a lakásbérleti szerződéseket, májusig mindenkinek ki kell költöznie. Próbáltak beszélni a múzeumigazgatóval, a polgármesterrel, önkormányzati képviselőkkel, de senkitől nem kaptak érdemi információt. Végül abban maradtak, hogy április 19-én Fenékpusztán egyeztet majd velük Pálinkás Róbert – de nem jelent meg a találkozón.

A lakók elképesztő történetekben számoltak be arról, hogy a múzeumigazgató és a városvezetők hogyan koptatták le őket, amikor kétségbeesetten kértek tőlük segítséget. A korábbi szerződésükben benne volt: ha innen menniük kell, akkor biztosítanak a számukra másik ingatlant, ahol legalább ideiglenesen, amíg nem találnak megoldást, meghúzhatják magukat. Ám a bérleti szerződést néhány éve újrakötötték velük, és azóta évente meg kellett hosszabbítani. Az új változatban pedig már nem szerepelt ez a kitétel. A bérlők mégis reménykedtek az emberséges bánásmódban – e helyett csak megalázó megjegyzéseket kaptak a múzeumigazgatótól. Többen is állították, hogy Pálinkás egy korábbi látogatásakor azt mondta néhány idősnek, keressenek maguknak szociális otthont, a fiataloknak pedig azt ajánlotta, hogy vegyék igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és mellé a hitelt, ha pedig nincs elég gyerekük, akkor csináljanak. Cserelakást nem ajánlottak, s erre eddig az önkormányzat se mutatott hajlandóságot. Az egyik lakó elmondta, hogy beszélt a polgármesterrel a bérleti szerződések megszűnéséről és arról, hogyan lehetne rendezni emberségesen az ottaniak sorsát, de a fideszes Ruzsics Ferenc nem mondott semmi megnyugtatót, mi több, kijelentette, hogy a fenékpusztaiak „ne reménykedjenek”, mivel a szerződések értelmében senkinek nincs már elhelyezési kötelezettsége. (Ruzsics Ferencet nemrég ittas vezetésen kapták a rendőrök. Az igazán nagy szám a polgármester magyarázkodása volt: „Sajnos, akkor még nem voltam azzal tisztában, hogy egy évek óta rendszeresen szedett gyógyszer mellékhatásaként bekövetkezett egészségkárosodásom miatt a szervezetem az alkoholt sokkal lassabb ütemben tudja lebontani, mint azt egy egészséges teszi.”)

„Két hónap még akkor is szűkös határidő, ha lenne hová mennünk, de így, hogy keresnünk kell egy másik helyet, és közben számoljuk fel az eddigi életünket, az teljességgel lehetetlen” – magyarázta nekünk egy kétgyermekes apa, aki meg is mutatta a lakását, amely belülről tiszta és rendezett volt, ahogy a többi is, ahová bejutottunk. Az ingatlanok kívülről meglehetősen rossz állapotúak, de a lakók állítják, ha nem tették volna rendbe őket legalább belülről, mára teljesen használhatatlanok lennének.

Ellenzéki képviselők megpróbálták a képviselő-testület elé vinni az ügyet, egyelőre sikertelenül. A DK-s Kovács Viktória levelet írt a polgármesternek, többek között arról, hogy a korábbi években a kastélymúzeum által kezelt több más, azóta felújított épületből is küldtek el bérlőket, de nekik segítettek új lakhelyeket találni; többen így kerültek például Fenékpusztára. A képviselő asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy a város lakásalapjában 200 millió forint áll rendelkezésre, amit önkormányzati tulajdonú lakások felújítására, lakásépítésre, valamint lakásvásárlásra lehet fordítani, s az önkormányzatnak vannak üres, felajánlható lakásai is. Választ máig nem kapott, de a folyosón már Lázár János-i nívón repkedtek a helyi fideszes politikusok kijelentései – mondta lapunknak Kovács Viktória. (2011-ben Lázár – még hódmezővásárhelyi polgármesterként – kijelentette, hogy „aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”.) Kovács megdöbbentőnek tartja, ahogy a kormánypártiak kezelik az ügyet: eddig magasról tettek arra, hogy több mint ötven szerencsétlen sorsú ember hamarosan földönfutóvá válhat. Rajta kívül a helyi Jobbik is felkarolta a bérlők sorsát, és jogi segítséget ajánlott nekik.

„Igyekeznek”

Ezek után meglepő, hogy említett közleményében Pálinkás Róbert azt ígéri, a kastélymúzeum a keszthelyi önkormányzattal közösen igyekszik megoldást találni a kiköltöztetett lakóknak. Álláspontja azután kezdett puhulni, hogy néhány helyi fórumon háborogni kezdtek az emberek, s az igazgató kilátásba helyezte azt is, hogy a képviselő-testület cikkünk megjelenésekor, azaz csütörtökön foglalkozik majd a témával. Ám hétfői lapzártánkkor a meghirdetett napirendi pontok között még nem szerepelt a fenékpusztaiak ügye. Az önkormányzat lapunknak küldött válaszaiból sem az derül ki, hogy minden család számíthat segítségre. A keszthelyi városháza szerint nincs elhelyezési kötelezettségük, de az üres és beköltözhető önkormányzati bérlakásokra a fenékpusztaiak is pályázhatnak, és igényelhetnek lakhatási támogatást is – ez havi négy­ezer forint. Vagyis érdemben nem foglalkoztak eddig a fenékpusztaiakkal, sőt kiemelték, hogy a lakók és a kastélymúzeum konfliktusa nem az ő ügyük.

Kerestük a kastélymúzeum vezetőjét is, de Pálinkás Róbert lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre. Úgy tudjuk, hogy a hivatalban hétfőn mégis tartottak egy megbeszélést, amelyen a polgármester és a múzeumigazgató is megjelent, s szó volt arról is, hogy az ellenzék és a sajtó fellépése után mit kezdjenek a fenékpusztai lakókkal. Akiknek a bérleti szerződések fölmondása után már csak szűk hónapjuk maradt arra, hogy új hajlékot találjanak maguknak.

Máshol megoldották

Megkérdeztük a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot felügyelő Miniszterelnökségtől, hogy a kastélyprogramban kivitelezett fejlesztéseknél gondoskodnak-e azokról az emberekről, akik a felújítások előtt álló ingatlanokban élnek. A válaszból kiderült, hogy a tervezett fenékpusztai beruházást nem a kastélyprogram forrásaiból finanszírozzák, így arról nem tudnak nyilatkozni. Közölték viszont, hogy jelenleg két helyen is szükség van az ott élő bérlők helyzetének rendezésére: a tiszadobi kastélyparkban lakók bérleti jogviszonya a beruházás csúszása miatt változatlan marad, a soproni Tábornokház átépítésénél az ottaniak egy részével megállapodott az önkormányzat, több költözni kényszerülő számára pedig keresik a megoldást.

Figyelmébe ajánljuk