Tegnap volt még egy többezres tüntetés a Népszabadság-botrány árnyékában

Belpol

Mobilgát helyett a természetes partszakasz megóvását sürgetik a Római-part védelmezői.

Több ezer ember állt ki vasárnap délután – a Maradjanak FÁK a Rómain nevű csoport szervezésében – a Római-partért. A közös sétával és felszólalásokkal, zenével színesített programon civilek és aktivisták, kutyák és gyerekek, bringások, helyiek és partkedvelők vettek részt „Fák a Rómain, gát a Nánásin” feliratú zászlókkal és színes transzparensekkel.

false

 

Fotó: Németh Dániel

false

 

Fotó: Németh Dániel

Az Északi összekötő híd aquincumi hídfőjétől induló menet körülbelül fél óra alatt ért a Rómaira, kórusének és vidám zenebona kíséretében. A Maradjanak FÁK a Rómain csoport tagjai biztonságos árvízvédelmet és természetes, ápolt Római-partot szeretnének, s ezért emelték fel szavukat az ügy mellett kiállók.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Római-partra tervezett mobil árvízvédelmi fallal a Fővárosi Önkormányzat azt tervezi, hogy a Római-part mögötti terület árvízvédelmét a parton oldja meg, a már sokat emlegetett mobil árvízvédelmi fallal. Aktivisták szerint így nem biztosított a terület 55.000 lakójának védelme, a gátépítésnek pedig az a fás, kavicsos part esne áldozatául, amely a főváros utolsó élő, természetes dunai partszakasza.

Sok csapat küzd a Rómaiért,

s mind lehetőséget is kapott egy rövid bemutatkozásra a közös séta után. Fontos kiemelni a megszólalók közül Budapest volt főépítésze, Beleznay Éva beszédét, aki egy 9 pontból álló nemzetközi ajánlást ismertetett, mely szerint figyelembe kell venni a vízparti terület karakterét, s a magánérdekek helyett közösségi célokat érdemes tekintetbe venni a tervezés során. Az építész kifejezetten óvott a burkolt a felületek létrehozásától.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ébert Ágoston, a Rómaifürdő Telepegyesület elnöke demokráciadeficitet emlegetve beszélt a helyzetről: nincs terv, nincs tervező, csak ijesztgetnek a mobilgáttal, amiről azt se tudni, megvalósul-e. Ébert hangsúlyozta, 1994 óta tiltakoznak különböző agyrémek ellen.

Keleti Péter kabinbérlő szerint az úgynevezett SENTAB-vízvezeték cseréjével veszi majd kezdetét a rombolás, amint Békásmegyertől elkezdik a csőcserét, lehet tudni, hogy a Római ügyének annyi.

És ugye Orbán

2013-ban Orbán Viktor gumicsizmában állva azt mondta a Nánási gátján, hogy “aki a hullámtérben lakik, annak az életét természetesen megmentjük, de az ingóságaikról maguknak kell gondoskodniuk”. Az egybegyűltek szerint tartsa is ehhez magát: a Nánásin van a gát helye.

false

 

Fotó: Németh Dániel

És bár a tüntetés rendben véget ért, de a védekezés folytatódik: civilek nem tervezik feladni a küzdelmet, riadóláncot szerveznek, figyelik a SENTAB-vezeték cseréjének megkezdését, szimpatizánsokat és aláírásokat gyűjtenek.

Figyelmébe ajánljuk