Tisztogatás folyik Mészáros Lőrinc vidéki lapjainál

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 11., 20:23
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Felkészülnek.

A Pannon Lapok Társaságához (PLT) tartozó három megyei lap és egy városi lap legfelső vezetőjét, valamint a PLT központi lapigazgatóját pénteken raportra hívták, majd közölték velük, hogy leváltják őket – értesült a 24.hu.

A Pannon Lapok Társasága egy éve került Mészáros érdekeltségi körébe, amikor megvette a Mediaworks, amely a Népszabadság megszüntetését követően szintén a nemzet gázszerelőjének érdekkörébe tartozik.

A PLT dolgozóinak távozását a 24.hu információi szerint közös megegyezéssel oldják meg.

Hivatalosan nem tudni, mi az oka a vezetők elbocsátásának, de a lap szerint is erős a gyanú, hogy a központi befolyás kívánt erősödését ideje a megyei lapoknál is mielőbb véghez vinni. Állítólag az egyik megyei laphoz egyenesen a központból, vagyis a Mediaworkstől érkezik vezető.

A független vidéki sajtónak lényegében annyi. Mint ismert, Andy Vajna is zöld utat kapott a Médiatanácstól a maradék független vidéki sajtó felszámolására.

Lassú elsötétítés – Kik nyírták ki a vidéki napilapokat?

Összesen 12 megyei napilap került októberben Mészáros Lőrinc közelébe. Szerkesztők és újságírók mondják el, milyen volt belülről a kormánypárti térfoglalás, és milyen okok vezettek addig, hogy a megyei sajtó mára nem a helyi hatalom kontrollja, hanem a barátja lett.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 11., 20:23
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Világos
    Világos
    2017. augusztus 12., szombat 06:20
    A hir igaz lehet mert a mai számban már más néven jelent meg a főszerkesztő.
    Természetesen hirközlés módra az ujságban ez nem hir.
    Mi lehet az oka ?" Nem szerették a tökfözeléket." vagy szocik voltak?
    Jönnek a többiek ezt nem kell megjósolni. Lemondjuk az egyenujságokat.
    Az országgyülési képviselő naponta fényképen "dolgozik" van olyan, hogy
    háromszor is, átad , avat "megazólal". Na ez kell.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ember alatti állapotok
Állatkínzás Magyarországon
Interjúk
Ennio Morricone, Mathieu Kassovitz, Vajda Gergely
Természetjáró melléklet
Teljesítménytúrák, Zemplén
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra