Tizedszerre is módosították az Alaptörvényt

  • narancs.hu
  • 2022. május 24.

Belpol

Immáron a szomszédos országban zajló háború esetén is lehet veszélyhelyzetet hirdetni. 

A parlament kedd délután 136 igen és 36 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az Alaptörvény tizedik módosítását. A módosítót Varga Judit igazságügyi miniszter – a hozzá kapcsolódó katasztrófavédelmi törvénymódosítással együtt – május elején nyújtotta be.

A szavazás értelmében a kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet, vagy humanitárius katasztrófa miatt is.  Az Alaptörvény módosítására minden bizonnyal azért van szüksége a kormánynak, mert május végén véget ér a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet, viszont az Ukrajnában dúló háború miatt megteremtődik a további rendeleti kormányzás lehetősége

A parlament emellett döntött a járvány miatti veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatokról is. Z. Kárpát Dániel módosítót nyújtott be, de ezt a képviselők többsége nem támogatta. 

Az ötödik Orbán-kormány miniszterei délután négy óra után teszik le az esküt. A kormányfő is felszólal, és bemutatja kormányának tagjait. A DK frakciója a nap folyamán korábban jelezte, hogy nem vesznek részt az eskütételen. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk