Így csináljunk közhivatalnokokból pártaktivistát: folytatódik a plakátháború

  • narancs.hu
  • 2017. július 21.

Belpol

Kormányhivatali dolgozókkal fotóztatják az óriásplakátokat

Váratlan utasítást kaptak a járási kormányhivatalok dolgozói – járásonként 2-2 ember –, történetesen azt, hogy fotózzák le a területükön lévő óriásplakátokat – tudta meg a Népszava.

A lap értesülése szerint az akcióra nem vettek fel új munkaerőt, az eddig más területeken dolgozókat vezényelték át a plakátfrontra. Három fotót kell rögzíteniük, egyet a plakátról, egyet a környezetéről és egy olyat, amin látszik a közzétevő jelzése. A látottakról jegyzőkönyvet vesznek fel, amit tanúval ellenjegyeztetnek.

A kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökség szerint mindebben nincs semmi különös. A lap megkeresésére közölték: a kormányhivatalok csak a „településkép védelméről” szóló törvényben meghatározott feladatukat végzik. A településkép védelméről szóló törvény - lex Simicskaként ismert – módosítása mindössze öt napja lépett életbe.

A Népszava forrása szerint nyílt titok, hogy az akció célja a politikai célzatú óriásplakátok, illetve az azoknak helyt adó felületek listázása, ami egy újabb szigorítást készíthet elő.

Figyelmébe ajánljuk