Hullarablóként ólálkodik Vona a baloldal körül Lendvai Ildikó szerint

  • narancs.hu
  • 2017. október 6.

Belpol

A jobbikos pártelnök ajánlatára keményen reagált az MSZP volt frakcióvezetője.

Terjedelmes bejegyzést tett közzé Vona Gábor a Facebook-oldalán, amelyben összefogásra szólítja fel baloldali honfitársait. A hétfőre tervezett, de Botka László visszalépése miatt meghiúsult tévévita után a Jobbik elnöke úgy gondolja, hogy megváltozott az ellenzék helyzete, és a mai Magyarországon a társadalom egyes csoportjai között már nem az a valódi törésvonal, hogy ki a jobb- és ki a baloldali, hanem az, hogy ki akar kormányváltást és ki nem, ezért történelmi szövetségre hívja a baloldalt.

Erre reagált szenvedélyes bejegyzésében Lendvai Ildikó: „Aki nem akarja, hogy hullarablók ólálkodjanak körülötte, az keljen fel, és mutassa meg, hogy él. Az MSZP körül most a Jobbik settenkedik, és lesi, mit szerezhet. Vona Gábor levelet írt ’baloldali honfitársainak’, és egyedüli kormányváltó erőként bemutatkozva a szavazatukat kéri (…) Ó, hogyne! Milyen jó is lenne Toroczkai országában élni…
Vona azzal csábít: nem a baloldal és a jobboldal között van a különbség, hanem a kormány és a kormányváltók között. Ez jól hangzik, és egy másfajta jobboldalra igaz is lehetne. Csakhogy piszkos ruhát nem úgy váltunk, hogy a szennyesládában keresgélünk. A különbség nálunk azok között van, akik szolidáris, demokratikus, európai Magyarországot akarnak, és azok között, akik másokat kirekesztenének, Nyugat helyett Keletre kacsintgatnak, nem kenyerük az európai szabadságeszme. A Fidesz és a Jobbik, hiába a hatalmi harc, egy oldalon vannak. A többiek a másikon.
Ébresztő, MSZP! Itt is fáj, ott is fáj, de mozdulnunk kell, mert itt keringenek a keselyűk, és a sakálok már szimatolnák a vérszagot…”

Ildiko Lendvai

Aki nem akarja, hogy hullarablók ólálkodjanak körülötte, az keljen fel, és mutassa meg, hogy él. Az MSZP körül most a Jobbik settenkedik, és lesi, mit szerezhet. Vona Gábor levelet írt „baloldali…

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.