Tovább tombol a téboly: a kormány és a Fidesz segedelmével elültették ma a 3F-et, a Férfi Felelősség Fáját

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 19., 17:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„A férfiak történelmi szerepe harcolni”, míg „a nő az otthon biztonságát, harmóniáját teremti meg”.

A kormány és a Fidesz illetékeseinek asszisztálása mellett elültették ma a „Férfi Felelősség Fáját” Budapest XI. kerületében, Újbudán, a Fegyvernek utca 2–4. szám alatt található füves területen – írja az MTI. Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kijelentette: „A férfiak történelmi szerepe harcolni, megteremteni a család létbiztonságát, küzdeni a nemzet érdekében.”

Tényleg jó, hogy épp azt nem mondta, hogy az asszony nem ember.

Viszont úgy véli, hogy egy szélsőséges feminista vélekedés szerint a férfiak elnyomják, kizsákmányolják a nőket. „Lehet-e úgy élni, hogy az emberiség egyik fele hadat visel a másikkal szemben, normális állapot-e ez?” – tette fel Németh a költői kérdést, utalván feltehetően az utóbbi napokban felszaporodó zaklatási ügyekre is. Majd elmondta, hogy szerinte az ún. Férfiak Klubja megfelelő választ adott a feminista megközelítésre, amikor „nem ellentámadást indított, nem egy maszkulinista mozgalmat hozott létre, hanem azt mondta, nézzük meg, mely értékek tudnak összetartani egy családot”.

Az ültetésen Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy manapság is megvan az a felelősségmegoszlás, hogy

a nő az otthon biztonságát, harmóniáját teremti meg,

a férfi pedig az otthont. Király Nóra (Fidesz–KDNP), Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója pedig azt mondta, a kerület büszke arra, hogy a fővárosban először itt ültetnek „Férfi Felelősség Fáját”.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 19., 17:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7 rworse
    rworse
    2017. november 20., hétfő 12:49
    Azért ültetik a férfi felelősség fáját, hogy ültetés közben a nők elnyomását megalapozó szövegeket nyomathassanak?!

    erdőspéterkurvaanyád
  2. 6 lhi
    lhi
    2017. november 20., hétfő 12:28
    Az a FICSAK, akik azt gondolják, hogy a gyerekek képtelenek akkor is élvezni a mikulást meg a karácsonyt, ha meglátják a boltban a csokimikulást...?
  3. 5 szegedi789
    szegedi789
    2017. november 19., 21:24
    Tehát szexuális zaklatási ügyek támadások Zsoltiék ellen, persze a szokásos feminizmus gyalázás köntösében tálalva á la fidesz, de Zs. felülemelkednek ezen a kisszerű támadáson, plusz öblögetnek egyet a családdal.... Igen, egyenként is hallottunk már ilyet, máshogy is. A kis számú elem variálásának ennyire futja!

    Lehet, hogy a fidesz megint 2/3-ot szerez, lehet napirendet uralni, tematizálgatni, de ez a banda már kib@szott rég elvesztett a valóság leírására képes nyelvét.
  4. 4 szegedi789
    szegedi789
    2017. november 19., 21:18
    Fááát ???? Minimum egy barlangot kellett volna átadniuk. NZS meg inkább dobálózhatott volna egy általa elejtett mamuttal, nem ilyen kib@szottul semmi értelme sincs mondatokkal. Zs felnőttkora óta fideszes, megélhetésről ennyit. Arra meg kíváncsi lennék, ha egy íjjal és lóval, esetleg egy cuki kis huszár szerkóban ledobnánk , mondjuk, K-Ukrajnába, akkor Zs. mily' nagy érdemű gondolatokkal állna elő a nemzetről. Amit persze állandóan elárulnak..........
  5. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 19., 20:16
    „Ültess egy fát, nevelj fel egy gyermeket, szavazz Király Nórára, és nem éltél hiába.”
  6. 2 yoyo
    yoyo
    2017. november 19., 19:55
    az isten...fáját...
  7. 1 jhamori
    jhamori
    2017. november 19., 19:00
    És locsolni ki fogja? A férfiak az ismert módon???

    Továbbá: mikor fogjuk elültetni a hülye fideszesek muskátliját?

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra