A Donbass Ipari Szövetség

„Under reconstruction”

szerző
Kiss Ilona
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az alábbiakban röviden vázoljuk a Dunaferr-tulajdonosok gazdasági-politikai hátterét.

Idén március 8-a óta „átalakítás alatt” áll az öt nagyvállalatot, köztük a dunaújvárosi ISD-Dunaferrt, és további negyven kisebb ukrajnai vállalatot magába foglaló konzorcium, az Industrial Union of Donbass (Donbass Ipari Szövetség – ISD) holding hivatalos honlapja (isd.com.ua). A hírek szerint azonban nemcsak az internetes oldal van „befagyasztva”, hanem Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb fémkohászati cégcsoportjának vezetése is.

Moszkvában 2018. február 5-én őrizetbe vették az ISD-holding vezérigazgatóját, az örmény származású Oleg Mkrtcsan ukrán állampolgárt, majd április 5-én – a nyomozás érdekében – meghosszabbították előzetes fogva tartását. A vád különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás. Ügyvédei szerint egyszerű „üzleti vita” van a háttérben; egy régóta húzódó konfliktus az ISD igazgatótanácsának elnökével, Szergej Tarutával, aki egyben az ukrán parlament, a Legfelsőbb Rada képviselője. Taruta nyilatkozata szerint viszont annak a pénznek az elsikkasztásáról lehet szó, amelyet az oroszországi Vnyesekonombank (VEB) nyújtott hitelként a holding támogatására. Egyébként pedig, tette hozzá, „Mkrtcsan az utóbbi időben többet tartózkodott Moszkvában, mint Donyeckben, sőt életvitelszerűen az orosz fővárosban élt”.

Az ISD honlapján megjelent két utolsó, 2017. november 29-i és december 18-i vezérigazgatói közlemény azonban más okokat sejtet: Mkrtcsan arról tájékoztatja az ukrán hatóságokat és a közvéleményt, hogy az ISD holding menedzsmentje „gyakorlatilag elveszítette a hatékony irányítás és kontroll lehetőségét a Luganszki terület Alcsevszk városában lévő, a holdinghoz tartozó három nagyvállalata felett”. Valójában az történt, hogy bár az oroszpárti Janukovics-elitből „dezertált” ukrán ifjú oligarcha, Szergej Kurcsenko a Vnyestorgszervisz nevű cégén keresztül megszerzett több mint 50 iparvállalatot a Donyec-medence szeparatisták által elfoglalt területein, az Alcsevszki Fémkohászati Műveket mint „orosz tulajdont” jó ideig demonstratívan békén hagyta. Szulejman Kerimov 2017. novemberi nizzai letartóztatása után azonban emberei megjelentek az alcsevszki kombinátban, és november 27-én a Vnyestorgszervisz irányítása alá vették a céget – a stratégiai veszteségért pedig Oleg Mktrcsan lett a bűnbak.

Alcsevszk a Donbass-korporáció egyik „zászlóshajója” volt, egyben az Oroszország számára felmérhetetlen geopolitikai jelentőségű térség „bejárata”, a szeparatista Luganszki Népköztársaság (LNR) ellenőrzése alatt álló nagy­ipari hadállás. Ebből a térségből indul ki az a gigantikus „acélkorridor”, amely gyakorlatilag a Don–Donyec–Dnyeper–Duna medencéit összekötve, Lengyelország érintésével – és svájci központtal – bejuttathatja Oroszországot Európa belsejébe. Ezért (is) van szüksége Oroszországnak szabad mozgásra Délkelet-Ukrajnában. A terület közepén húzódó Szeverszkij Donyec folyó képezi egyben a demarkációs vonalat a 2014. április 27-én egyoldalúan kikiáltott Luganszki Népköztársaság és Ukrajna között.

 

Más eszközökkel

A gazdasági és stratégiai jelentőségű „acélkorridor” orosz érdekek szerinti alakítása jóval hamarabb kezdődött, mint a nyílt összecsapások a Donyec-medencében. A Donbass Ipari Szövetséget Oleg Mkrtcsan alapította 1995-ben Szergej Taruta és Vitalij Gajduk ukrán politikusokkal együtt, a vezérigazgatói posztot pedig 2002-től töltötte be. A kombinátok azonban a korszerűsítések elmaradása miatt csak veszteséget termeltek, ezért elengedhetetlen volt a partnerkeresés. 2007-től, nem sokkal Putyin miniszterelnöki ciklusának kezdete után indultak meg a tárgyalások a lehetséges orosz befektetőkkel. Végül 2009 decemberében, közvetlenül a 2010 legelején megtartott, és Viktor Janukovics győzelmével végződött ukrajnai elnökválasztás előtt sikerült orosz többségi tulajdonba juttatni a holdingot. A részvények 49,99 százaléka a két ukrán állampolgárságú ISD-vezér, Taruta és Mkrtcsan kezében maradt. Előbb azonban ki kellett váltani a harmadik nagyrészvényes, Vitalij Gajduk (az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács korábbi vezetője, Julija Timosenko tanácsadója) kb. 1,2 milliárd dolláros üzletrészét – amit, a feltételezések szerint, már a VEB hiteléből intéztek.

Az ISD 50,01 százaléknyi részvényét Alekszandr Katunyin, az orosz Evraz Group korábbi társtulajdonosa és partnerei vették meg. Katunyin azonban csak névleg lett az ISD részvényese, a többségi tulajdonosi jogokat a vásárláshoz hitelt nyújtó orosz Vnyesekonombank gyakorolta a felügyelőbizottságán keresztül, amelynek az orosz banktörvény értelmében a hivatalban lévő miniszterelnök, tehát Vlagyimir Putyin volt az elnöke. Az akkori, mintegy 2 milliárd dollárra becsült hitellel egyenértékű összeget – a Forbes értesülése szerint – nem sokkal előbb az orosz Nemzeti Jóléti Alap helyezte letétbe a banknál.

A tényleges rekonstrukciók elmaradása miatt azonban a holding nem erősödött meg. Oleg Mkrtcsan vezérigazgató – az ukrrudprom.com orosz nyelvű elemző portál adatai szerint – 2013-ban került üzleti kapcsolatba Szulejman Kerimovval, akinek ekkorra egyik fő tevékenysége a veszteséges cégek felvásárlása volt állami hitelkonstrukciók beiktatásával. A történet idején épp a Vnyesekonombankkal kötött megállapodást a szibériai Szibuglement megvásárlására, hogy ez a cég szállítsa a kokszolható szenet a Donyec-medencébe. A Kerimov–Mkrtcsan-szövetség azonban hamar szembekerült az IDS igazgatótanácsi elnökével, az ukrán Tarutával. Taruta ráadásul 2014-ben a donyecki terület kormányzója lett, amit az orosz fél kifejezetten árulásnak minősített: a VEB orosz, illetve ciprusi bíróságokon keresztül zároltatta az így elérhető vagyontárgyait. Oleg Mkrtcsan viszont az oroszok valóságos kedvencévé léphetett elő Kerimov közvetítésével: 2014 decemberében például 18,5 százalékos részesedést szerezhetett Szulejman Kerimov Polyus Gold International Limited aranybányászati cégében, igaz, 2015 végén a részesedését kivásárolta Kerimov akkor 19 éves fia, Szaid cége. Az ukrán For­bes-lista szerint Mktrcsan ugyan még ott van a 200 leggazdagabb ukrán között, de míg vagyonát 2013-ban 584 millió dollárra becsülték, 2016-ra az összeg 127 millió dollárra apadt.

Csak következtethetünk, mi minden történhetett Mkrtcsan és Kerimov között 2015 és 2018. február 8. között, amikorra mint „őrizeteseknek” ért össze az életrajzuk. Igaz, Mkrtcsannak moszkvai zárkával kellett beérnie, Kerimov pedig a nizzai luxus házi őrizetéből kapott „eltávot” a francia hatóságoktól, és Moszkvába repült. Volt mit intéznie Mktrcsan ügyeinek eligazítása mellett is. A 2018. március 18-i oroszországi elnökválasztás előtti nagy regionális tisztogatási hullámok legnagyobb csapásai ugyanis éppen Kerimov hátországát, Dagesztánt sújtották a legerősebben, ahol teljesen új vezetés került hatalomra. A néhány napos villámlátogatás alatt azért arra is volt ideje, hogy lezavarjon pár üzleti tárgyalást, s hogy bizonyos tartozások fejében megszerezze az Ananyjev fivérek Vozrozsgyenije bankját.

Az elnökválasztás óta egyetlen hír van csupán a Donbass Ipari Szövetség tájékáról: a nyomozó hatóságok folyamodványára 2018. április 3-án az illetékes moszkvai bíróság újabb három hónappal meghosszabbította Mkrtcsan vezérigazgató őrizetben tartását, és a nyomozás tovább folyik. Közben a Don-medence „kremli kurátora”, Kerimov is visszaérkezett a fővárosba, immár patyolat tisztán, minden vád alól felmentve. Valentyina Matvejenko, a Szövetségi Gyűlés elnöke a július 13-i ülésen bátor hősnek kijáró pátosszal üdvözölte a „francia foglyot”. Úgy látszik, minden a régi. Kerimov újra a helyén, s továbbra is minden hivatalos és nyilvános felhatalmazás nélkül intézheti az ISD Donyec-medencei ügyeit.

A pénztárnok

Szulejman Kerimov (akárcsak Oleg Mktrcsan, s még jó néhányan az ukrán és az orosz Forbes-listákat vezető milliárdosok közül) 1966-ban született. A leendő oligarchákat a 80-as évek kezdetére-közepére eső egyetemi éveik igazi technokrata-pragmatista mentalitással vértezték föl, kizárólag a peresztrojka és a zűrzavar nyitotta lehetőségekre koncentráltak. A kiváló matematikusi képességekkel rendelkező Kerimov a Dagesztáni Műszaki Főiskola építészeti karán végzett el egy évfolyamot, majd, három év katonai szolgálat után (egy stratégiai rakéta-hadosztálynál volt pénzügyi vezető) a Dagesztáni Állami Egyetem közgazdasági karára váltott. Családi háttere átlagos: apja a szülővárosban, a dagesztáni Debrentben volt jogász a bűnügyi nyomozóknál, anyja könyvelő. Egyetemistaként nősült, apósa a dagesztáni nomenklatúra ügyes túlélője, az idő tájt a köztársaság szakszervezeti tanácsának vezetője. Ő segítette be Kerimovot első munkahelyére, amely a rádió- és egyéb elektrotechnikai (a hadiipari komplexumban nélkülözhetetlen) hiánycikkekre szakosodott. Öt év alatt mezei közgazdászból a vezérigazgató közgazdasági tanácsadója lett, s ebből a státuszból került Moszkvába, hogy képviselje a céget a közben külfölddé vált belorusz, ukrán és egyéb vevőkörrel való elszámolásoknál az 1993-ban létrehozott Szövetségi Iparbank (FedPromBank) révén. A bank Kerimov kezdeményezésére nagy energiaellátó vállalatokat kezdett finanszírozni, s az évtized közepi stabilizálódás után a hitelek törlesztéséből nagy haszonra tett szert; Kerimov pedig 1995-ben már a cég többségi tulajdonosa lett.

Életrajzai vagy homályban hagyják, vagy találgatnak, honnan volt erre forrása, s honnan származnak az első milliói – az apóstól jelentős vagyont nem kapott. Annál nagyobb pénzek halmozódtak fel Dagesztán fővárosában, a mahacskalai alvilágban a kilencvenes évek hatalmas, hamisváltó-beváltási botrányai során. A „főnök” olyan pénztárnokot keresett, aki meg is őrzi, tisztára is mossa a „közkassza” millióit. Kerimov megtette: a legenda szerint ennek jutalékából lett a FedPromBank többségi tulajdonosa. Az információ ellenőrizhetetlen, az viszont tény, hogy Kerimov az évtized végére tökélyre fejlesztette a pénzügyi konstrukciók felállítását és kivitelezését. Nem válogatott az eszközökben sem: például a három legnagyobb moszkvai városi építőipari cég összevonásából létrehozott holding székházában 200 maszkos, baseballütőkkel, vasrudakkal felszerelt fickóval demonstrálta, ki az új főnök. (A céget aztán fél év múltán eladta.)

Gyorsan váltakozó gigaprojektjei között a Nafta-Moszkva nevű cége képviseli az állandóságot – ezen keresztül vette meg 2009-ben Vlagyimir Potanyintól a Polyus Gold, a legnagyobb orosz aranykitermelő bánya részvényeinek 37 százalékát, amelyet 2015-re már 95 százalékban tulajdonolt. Ez egyben stratégiaváltás volt, innen minél nagyobb részvénycsomagok vásárlásával biztosította magának a döntések befolyásolási lehetőségét, állami vállalatok és bankok közbeiktatásával 2013-ban üzletei többségét áttette az általa alapított, svájci székhelyű nonprofit alapba (Suleyman Kerimov Foundation), és a botrányok közepette szerzett cégeit pedig továbbadta olyan „megbízhatónak minősített” üzletembereknek, mint Oleg Gyeripaszka, Aliser Uszmanov, Mihail Gucerijev, Roman Abramovics. A „megszelídült” oligarcha politikailag is nagyot váltott. Duma-képviselői karrierjét 1999-ben kezdte Zsirinovszkij szélsőséges pártjának frakciójában (2007-ig maradt ott), 2003-ig tagja volt a Duma nemzetbiztonsági bizottságának is. 2008 óta mindmáig szenátor az orosz parlament felsőházában, a Szövetségi Gyűlésben, Dagesztán képviseletében. Legfőbb jelenlegi „státusza” azonban a Kreml-közeli pozíció: nemcsak az elnök hagyományos év végi üzletember-találkozóin van ott, de szerepel a legfrissebb amerikai szankciós listán is, amelyet az újságírók a Kreml legbefolyásosabb embereit tartalmazó „telefonregiszternek” neveznek
szerző
Kiss Ilona
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra