"Vért bírnék inni" (Juhász Ferenc honvédelmi miniszter)

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Úgy tudjuk, hogy a kormányváltás után önt Brüsszelben eléggé kemény szavakkal fogadták.

Az előző kormány a honvédelem ügyét a NATO-csatlakozás után feláldozta a koalíciós status quo fenntartása érdekében, tétlenül szemlélve az alkalmatlan kisgazda miniszter "ténykedését". A reformok közül a vezérkar felemásra sikerült integrációján kívül jószerivel semmi nem valósult meg, így a Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetésére a ciklus végére ígért professzionális hadsereg megteremtése mellett is komoly feladatok várnak. Kérdés, hogy meglesz-e mindehhez a szükséges, minden korábbinál több pénz, valamint akarat: a gyakran fájdalmas reformokat el kell fogadtatni a hadsereg vezetésével is.

Juhász Ferenc: Döbbenetes volt a NATO főtitkárával való találkozás. Egyhetes miniszterként jártam nála, és azt hittem, hogy ez egy jópofa bemutatkozás lesz. Ehhez képest a NATO főtitkára kategorikusan kijelentette: nincs idő késlekedni, hanem nagyon gyorsan el kell indítani a változtatás folyamatát, különben behozhatatlanná válik a lemaradásunk. Ráadásul nem ők róttak ránk valamiféle kötelezettséget, hanem mi vállaltunk valamit, és ennek a teljesítését kérik számon.

MN: Mely pontokon maradtunk el a vállalásainktól?

JF: Az eljárási rend, a kommunikáció, a kapcsolattartás, a nemzetközi békefenntartásban és különösen a délszláv térségben a szerepvállalás nagyjából rendben van, de a haderőfejlesztés és -átalakítás, az egyéb nemzetközi akciókban való részvétel, az új kihívások megfogalmazása, a védelmi tervezőrendszer, ez mind-mind teljesítetlen rovat ebben a pillanatban.

MN: Sikerült elhatárolni az elmaradás objektív és belső okait? Feltehetően sok személyfüggő tényező is volt.

JF: Nagyon sokan a katonákra hárítják a feladatot és a felelősséget. Jogi, szervezeti és anyagi kondíciók hiányában a legjobb katona sem fogja tudni megoldani a problémákat. Ehhez politikai figyelem kell és döntések. Éppen ezért mi személyi felelősséget nem kerestünk, mert azt a kampányban, illetve az elmúlt négy évben folyamatosan megjelöltük. Maga a kormány, maga Orbán Viktor, maga a honvédelmi miniszter a felelős. Az egyéb okok már jóval izgalmasabbak, például a védelmi tervezésé.

MN: A védelmi tervezési kérdőívet, amiben az ország a honvédelmi vállalásait rögzíti, a politikai vezetés mellett a vezérkar megfelelő emberei is ellenjegyezték.

JF: A katona azt tervezi meg, amit neki mondanak. Ha én most azt mondanám a vezérkarnak, hogy legyenek kedvesek megtervezni a sorkatonai szolgálat eltörlésének 14 órás programját, akkor ők ezt simán megtennék, közölve, hogy ehhez milyen feltételek szükségesek. Nos, így volt ez korábban is: a katonák, abban a hiszemben, hogy a szükséges feltételek biztosítva lesznek, nyugodtan mondták, hogy igen, nekünk jó volna ez. Megjegyzem, még talán örültek is neki, hiszen egy olyan fejlesztési projekt, egy olyan hadsereg körvonalazódott, amelyet ők csak remélni mertek. Amikor megfogalmazza a politika, hogy minálunk minden csillog-villog, költünk és fejlesztünk, akkor az a katona, aki az elmúlt 20-30 évben csak a hiánygazdálkodást és az átszervezések rossz oldalait látta, csillogó tekintettel fogja azt mondani, hogy hurrá, ez az, ami kell nekünk.

MN: Mi a helyzet a Gripenekkel?

JF: A Gripen-döntés történelmi bűn. Orbán Viktor úgy döntött a 14 gépről, hogy nem vette figyelembe az eltérő NATO-igényeket. Bérelünk 14 műrepülni képes gépet, amelyeknek a harcképessége megfelelő fegyverzet és együttműködési képesség híján a semmi és az alig valami között mozog. Ezért most keressük a svéd partnerrel az együttműködés szélső határát. Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy amikor az előző kormány döntött a beszerzésről, az áfát nem számították bele a vételárba. Ez komoly érvágás, ezért is lenne tragédia, ha saját költségvetésből kellene fizetni. De hadd mondjam el, hogy a honvédségnél és a minisztériumban elindult egy folyamat, amelyet mi védelmi tervezési felülvizsgálatnak hívunk.

MN: Meddig tart ez a felülvizsgálat?

JF: Augusztus elsejéig kellett volna leadni az új DPQ-t (Defense Planning Questionnaire, a vállalásokat rögzítő védelmi tervezési kérdőív - M. G.), és mi azt mondtuk, hogy ez év végéig elvégezzük a felülvizsgálatot. A novemberi prágai NATO-csúcson már szeretnénk mondani valamit, az év végére szeretnék konkrét eredményekről beszámolni, legkésőbb jövő tavaszra pedig megmondani, hogy mi az irány, milyen képességeket alakítunk ki, milyen erőforrásokból és hogyan.

MN: Melyek a várható átalakítások sarokpontjai?

JF: Az átalakítás fő szempontja az, hogy valódi képességek jöjjenek létre, finanszírozható módon. Magyarország képtelen egy jól felszerelt tömeghadsereget működtetni. A technológiai lemaradást képtelenség behozni, ráadásul a szövetségi rendszerünk miatt nincs is rá szükség vagy igény. Ezért meg kell találni azokat a speciális képességeket, amelyekkel részint a magyar biztonságpolitikának megfelelően az ország szuverenitását biztosítani lehet, részint hozzáadott értéket tudunk nyújtani a partnerek számára.

MN: A fejlesztések tehát várhatóan a honvédség olyan, a NATO által is elismert területeire koncentrálódnak majd, mint a katonai felderítés, a műszaki alakulatok, a vegyvédelem?

JF: Így van. Azért nem említettem ezeket a szervezeteket, mert kvázi megelőlegezném azt a döntést, amit majd valamikor év végén kell hoznunk. Ezek tehát azok a képességek, ahol van szakmai kultúra, és amikre van igény, ezeket kell fejleszteni. Nem kell viszont több száz harckocsit fenntartanunk, többet, mint Franciaországnak.

MN: Nem lesz ebből feszültség a vezérkarban?

JF: A kérdés jogos. Ezt a kockázatot a politikának vállalnia kell. Ha nem vállaljuk azt, hogy a hadsereg egy része elitizálódik, míg a másik része csak fenntartó támogatásban részesül, akkor nem leszünk képesek megfelelni a követelményeknek.

MN: A GDP-nek a hadseregre fordított 1,6 - a Határőrséget is beleszámítva 1,8 - százalékát, ami az elmúlt években csak a gazdaság expanziója miatt nőtt, előbb-utóbb muszáj lesz két százalék körüli szintre emelni.

JF: Már túl vagyunk a kormányban az első vitán, és az első nézeteltérésen.

MN: A pénzügyminiszterrel volt vitája?

JF: Igen. Félreértés ne essék, pontosan tudom, hogy László Csabának az a feladata, hogy felhívja a kormány figyelmét a lehetőségekre. A pénzügyminiszter úr azt is mondta, hogy ne százalékokra alapozzuk az igényeinket, hanem konkrét elképzelésekre. Mi a DPQ első részének tárgyalásakor folytattunk le egy vitát arról, hogy a nemzeti össztermékhez képest hogyan kell alakulnia a védelmi költségvetésnek. Ott úgy döntöttünk, hogy két százalékra mindenképpen fel kell emelni, mert még egy átgondolt és csak a speciális képességek magas szintű fenntartására, működtetésére létrehozandó profeszszionális hadsereget sem lehet költségvetési többlet nélkül kialakítani. A sorkatonai szolgálat megszüntetése önmagában több 10 milliárd forint többletet igényel.

MN: A hadsereg kritikusai szerint még a jelenlegi kevés pénz is pazarlóan van elköltve.

JF: Igazuk van. A jelenlegi tervezési metódus miatt olyan is előfordul, mint amikor az elmúlt esztendőben 20 milliárd forintot nem költöttünk el. Milyen az a tervezés, milyen az az irányítás, amelyik a költségvetés 10 százalékát nem tudja elkölteni egy olyan szervezetben, amelyiknek csak a szanálásra kell a költségvetés 150 százaléka? A 20 milliárd forint bődületes öszszeg, főleg, ha figyelembe veszszük, hogy az elmúlt évben a teljes technikai fejlesztés nem érte el ezt az összeget.

MN: Ez csak a minisztérium korábbi politikai vezetése számlájára írható, vagy felveti a katonák felelősségét is?

JF: Lehet, hogy tévedtek, és hibáztak a katonák, de a politika nem kérte számon rajtuk naponta, hogy hogyan állunk, milyen lehetőségeink, tartalékaink vannak. A tervezéssel és gazdálkodással foglalkozó új kollégáimnak már jeleztem: bár nem vagyok vérszomjas figura, de vért bírnék inni. Ha pontosan tudjuk, hogy időarányosan a költségvetést hogyan használtuk fel, hogy a célkitűzéseinkhez az erőforrásokat odarendeltük-e, nyilván nem kerülhetünk olyan szituációba, mint az elődeink.

MN: A pazarlás, illetve a rossz költségmegoszlás egyik fő jellegzetessége, hogy aránytalanul sok pénzt fordítanak személyi kiadásokra, ami részben összefügg a hadsereg túlméretezett vezetésével.

JF: Ez hihetetlen konfliktusokat okoz. Elmondanék két példát. Van Brüsszelben egy gépkocsivezetőnk, akinek a főnöke konstatálta, hogy az év első három hónapjában a sofőr havi 1000 kilométernél többet vezetett. Ezért írt nekünk egy levelet, hogy az illetőnek pótlék jár. Erre mi visszaírtunk, hogy dokumentálja, pontosan mennyit vezetett a sofőr, mire a főnök visszaküldte a pontos dokumentációt. Ezután egy előterjesztőt, egy minősítőt és egy jóváhagyót követően augusztus elsején a miniszter, vagyis én írtam alá, hogy Nagy II. József háromszor 4290 forint pótlékban részesül. Körülbelül félmillió forintos munkabért fizetek azoknak, akik előkészítették, hogy az asztalomon ott legyen ez a papír, ahelyett, hogy a sofőr főnöke és még valaki itt elintézte volna. Mivel a mai napig lassabban megy az átalakítás, mint szeretném, én döntök a sátrak, a katonai padok, a főzőalkalmatosságok bérbeadásáról is. A szolgáltatás értéke 20-25 ezer forint, de ezzel én foglalkozom. Egy helyettes államtitkár viszont úgy ír alá 1 milliárdos kötelezettségvállalást, mint annak a rendje.

MN: Ez azt mutatja, hogy ésszerűtlenek a döntési jogkörök, ugyanakkor csak részben válasz arra, hogy miért van az adminisztratív vízfej.

JF: Ez azt mutatja, hogy mennyire furcsán és rosszul megszervezett szervezetről van szó, amely képtelen gyors és rugalmas döntéseket hozni, képtelen arra, hogy a felelősséget odarendelje a döntésekhez. A külön minisztérium és a külön vezérkar együttesen hatszáz-egynéhány főt jelentett, a céljai szerint kisebb létszámú és hatékonyabb integrált vezetés mintegy kétszázzal nagyobb létszámú. A 150 ezres hadsereget működtető minisztérium és vezérkar annak idején elfért három épületben, most hat épület kell az elhelyezéséhez. Már folynak az előkészületek, hogy egyrészt az integrációt valódivá tegyük, másrészt a vízfejet valamennyire csökkentsük, harmadrészt a felelősséget a kompetenciához illesszük. A védelmi tervezési felülvizsgálat reményeim szerint egy jóval kisebb, együttműködőbb apparátust eredményez. A honvédség és a HM, különösen a felső irányítás szintjén, nehézkes, nagy létszámú, rosszul működő szervezet.

MN: Mondják, hogy aránytalanul sok tiszt, főleg alezredes és ezredes van a honvédségnél.

JF: Valóban, de ezen a legdrákóibb intézkedésekkel sem lehet változtatni. A katonák bérét hagyományosan a rendfokozathoz és a beosztáshoz igazították, ezért mindenkinek természetes törekvése volt, hogy minél hamarabb minél több csillagot gyűjtsön. Ez nem feltétlenül helyénvaló egy modern hadseregben; ezen változtatunk, megfelelő beosztáshoz megfelelő rendfokozatot írunk elő, és lesz olyan beosztás, ahol a századosi rendfokozat lesz a csúcs. A nemzetközi gyakorlaton itt volt egy brit szakasz: azt elvezette egy hadnagy, ugyanehhez a feladathoz mi legalább két ezredest rendeltünk volna.

MN: Mit jelent az ön számára a professzionális hadsereg?

JF: A professzionalitás nem egyszerűen egy alkalmazási forma, hanem egy szakmai felkészültséget is jelző kijelentés. Jól felkészült katonákra számítunk, akik képesek és készek vállalni, amit a katonai esküjükben megfogalmaztak. Ma a magyar közvélemény nincs arra felkészítve, hogy a katonája adott esetben meg is halhat. Tudomásul kell vennünk: ha nemzetközi akciókban akarunk részt venni, és a határainkon kívül akarjuk megvédeni a magyar biztonságot, akkor akár ezzel az opcióval is számolni kell. Mi magas szintű felkészültséget várunk a professzionális hadsereg tagjaitól, akik viszont cserébe joggal várhatják el, hogy a legjobban fizetett állami alkalmazottak között lehessenek, olyan élet- és munkakörülményekkel, amelyek vonzóvá teszik e pályát. Bár a bruttó százezer forintos kezdőpénz már nem rossz, de amíg a bérek nem érik el az európai bérszínvonalat, amíg a szolgáltatások nem olyan szintűek, mint máshol, addig nagyon sok pénz kell erre a területre.

MN: Mik lesznek a Nemzeti Biztonsági Stratégia (NBS) változásának kulcspontjai?

JF: Csökken például a nemzetőrség szerepe, meg kell viszont jeleníteni a terrorizmus elleni küzdelemben való magyar részvételt. Ezzel párhuzamosan a kollégáim már készítik a nemzeti katonai stratégiát is, ami - annak sarokpontjait ismerve - reményeink szerint igazodni fog az elfogadandó NBS-hez.

Miklósi Gábor

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra