Videón beszél arról Ungár Péter, hogy direkt verte át a tanácsadót

szerző
Keller-Alánt Ákos
publikálva
2018. júl. 05., 14:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A lapunk által megkérdezett jogász szerint polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet az LMP-s politikus cselekedete.

Nem csillapodnak a kedélyek az LMP-n belül. Ahogy tegnap megírtuk, a párt egyik képviselője ellen fegyelmi eljárás indult, mert a kampány ideje alatt többször is egyeztetett Schmidt Máriával. Most újabb kétes ügyre derült fény.

A választások után kibeszélőt tartott az LMP vezetése, ahol a tagság Szél Bernadett társelnököt, Ungár Péter kampányfőnök-helyettest és Schmuck Erzsébet kampányfőnököt, a párt parlamenti képviselőit kérdezhette. A kibeszélőről készült videófelvétel (úgy tudjuk, egy zárt Facebook-csoportban élőben közvetítették az eseményt), ennek egy részlete jutott el hozzánk, melyben Ungár furcsa kijelentéseket tesz.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a kampányra szerződtetett izraeli tanácsadó, Ron Werber idő előtt otthagyta a pártot, és azzal vádolta a pártvezetést, hogy szándékosan elhanyagolták a kampányt. Az LMP ezen túl nem fizette ki Werber tiszteletdíját, költségeit, és a tanácsadó szerint a neki járó sikerdíjat sem.

Az e heti Magyar Narancsban részletes cikket közlünk az LMP választások előtti és mostani helyzetéről, a cikkből pedig az is kiderül, hogy Werber szerződését Ungár Péter úgy írta alá, hogy arra nem volt felhatalmazása: a szerződés december 10-én kelt, de Ungár csak januárban kapott engedélyt arra, hogy eljárjon a párt nevében.

Mint az az alábbi videóból kiderül, Ungár tisztában volt azzal, hogy nem írhatta volna alá a szerződést, sőt állítása szerint direkt járt el így, hogy ne kelljen kifizetni a tanácsadót.

„Én ezt azért írtam úgy alá, hogy erre semmilyen jogom nem volt, hogy semmilyen módon ne legyen ez jogilag kötelező érvényű ránk nézve azt követően. Valószínűleg ez még a bírósági perben nagyon jól fog nekünk jönni.”

A Narancs által megkérdezett jogász szerint ez polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet, mert Ungár szándékosan megtévesztette a tanácsadót azzal a céllal, hogy kárt okozzon neki. Ungár ugyanis elhitette Werberrel, hogy jogosult az LMP nevében szerződést kötni.

A videóban Ungár azt állítja, Werber sikerdíjat követel tőlük, miközben nem töltötte ki a szerződését. Ez azonban csak részben igaz, mert – mint a birtokunkban lévő levelekből kiderül – az LMP nem csak sikerdíjat nem fizetett Werbernek, de sem a tiszteletdíját, sem a költségeit nem térítették meg neki azokra a hónapokra, míg valóban dolgozott a pártnak.

A vágatlan videó elején elhangzik egy kérdés arra vonatkozólag is, hogy igaz-e, miszerint a Gémesi György vezette Új Kezdet (ÚK) megzsarolta az LMP-t, hogy amennyiben nem lesz koordináció, az ÚK mind a 11 jelöltjét visszalépteti. Az erre adott válasz már nincs rajta a hozzánk eljutott videón, de más forrásból úgy értesültünk, hogy ez valóban megtörtént. Egyik forrásunk szerint az LMP egyik miskolci jelöltjét akarták így rávenni a visszalépésre, aki a határidő előtt pár perccel vissza is lépett az indulástól. Ennek a történetnek aztán nem lett semmi következménye a pártban, és Hohn Krisztina, az ÚK alelnöke tagja lehetett az LMP parlamenti frakciójának.

További részletek az LMP kampányáról és arról, hogy miért félnek sokan egy jobboldali fordulattól a pártban, az e heti Magyar Narancsban olvashat.

Magyar Narancs – Archívum részletes

Úgy tűnik, a magyar nyelvű operajátszás mostanában kezd újra valamelyest teret hódítani magának, s ez egyszerre természetes és üdvözlendő folyamat. Lassanként levonható ugyanis az elmúlt pár évtized tanulsága: az eredeti nyelven való operajátszás kizárólagossága felhalmoz egyfajta értelmi és érzelmi deficitet itthon – és bizony a nagyvilágban is.

 

szerző
Keller-Alánt Ákos
publikálva
2018. júl. 05., 14:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    adatbányász
    2018. július 05., csütörtök 15:25
    milyen kedvesen mosolyog Szél Bernadett a csalásra.... ami előre be van építve a kampányukba, csak hogy fizetni ne kelljen. undor.
  2. 2
    viccesvilag
    2018. július 05., csütörtök 15:46
    ...és milyen aranyosan kacagnak egy ember halálán. Csupa vidám ember!
  3. 3
    hóvarjú
    2018. július 05., csütörtök 20:17
    ... és milyen határozottan vidámak, mintha nem éppen bukott "ellenzéki" politikusok lennének, ez pontosan a Fidesz... színvonala.
  4. 4
    rworse
    2018. július 05., csütörtök 20:44
    Víg játék.
  5. 5
    zabrazabra
    2018. július 05., csütörtök 21:11
    Remélem, a cikkből az is kiderül a cikkből, h ki a fene szerződtette ezt a penetráns alakot a párthoz.
  6. 6
    tiszapolgári
    2018. július 05., csütörtök 21:14
    Nekem ez gyanús. Szerintem ezek itt színészek, hasonmások. Vagy Bödőcs-paródia.
  7. 7
    Karina
    2018. július 06., péntek 07:01
    méghogy más a politika... és én még rájuk szavaztam egykor... igazad van adatbányász... undorító
  8. 8
    Világos
    2018. július 06., péntek 11:09
    Ki tud arról, hogy ez a választókat átverő szinjátékért ki mennyi pénzt kapott.
    Szél bernadatt arckifejezése Ungár beszámolóján: az mindent elmond a tegnapi
    Egyenesben azt mondta Szél, hogy Ő semmiről nem tudott. Milyen pártelnök az ?
  9. 9
    hóvarjú
    2018. július 06., péntek 15:05
    Politikai Züllött(ek).
  10. 10
    2018. július 06., péntek 18:55
    Nagyon szégyellem magam 64 éves létemre az áprilisi naivitásomért! Na de, ez többé nem fordul elő!

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra