"Visszaadni, amennyit csak tudunk" (Márkus Ferenc, a World Wildlife Fund Magyarország...

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A nyolcvanas években az uborkaszezon egyik kedvelt témája volt a Balaton siralmas környezeti állapotának taglalása, a hínár- és algaburjánzástól, a vízbe ürülő kommunális és mezőgazdasági hulladéktól az angolnapusztulásig és vissza. Az utóbbi években azonban mintha nagyobb csend volna a tó körül. Valóban ennyit javult volna a Balaton általános állapota?

Magyar Narancs: A nyolcvanas években az uborkaszezon egyik kedvelt témája volt a Balaton siralmas környezeti állapotának taglalása, a hínár- és algaburjánzástól, a vízbe ürülő kommunális és mezőgazdasági hulladéktól az angolnapusztulásig és vissza. Az utóbbi években azonban mintha nagyobb csend volna a tó körül. Valóban ennyit javult volna a Balaton általános állapota?

környezetvédelmi osztályvezetője a Balatonról

Most, a szezon derekán alighanem sokakat izgat a Balaton jelenlegi környezeti állapota. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábbi igazgatójával készült interjúnk tanúsága szerint nem is oly könnyű megválaszolni a tóval kapcsolatos, amúgy egyszerűnek tűnő kérdéseket. A hiba szokás szerint a mi rendszerünkben van.

Márkus Ferenc: Először is azt kell tudnunk, hogy a Balaton sekély tó, s mint ilyennek, vannak természetes tulajdonságai. Klimatikus okok, a csapadékeloszlás emberi mérce szerinti egyenetlensége miatt az ilyen tavak nagymértékben változtatják vízszintjüket. Jelentős a tó felülete, minél fogva a napsugárzás is nagy felületen érkezik, viszont mélysége csekély, nagymértékben kiszolgáltatott a külső hatásoknak, s mindebből következik az is, hogy a Balatonnak természeténél fogva rengeteg arca van. Történetileg nézve az utolsó néhány évszázadban megszüntették a Balaton természetes környezetét, és azt a lehetőséget is, hogy igazi sekély tóként viselkedhessen. Megszűnt a víz szabad kifutása, hiszen valamikor egészen Somogy belsejéig terjeszkedhetett, míg a másik oldalon Tihany és Szigliget még szigetek voltak a tó közepén. Elszakították és jórészt feltöltötték a Kis-Balatont, jöttek a vasút-, majd az üdülőépítések, és a tó jellege teljesen megváltozott. Ha a vízszint még most is akkora lenne, mint egykoron, akkor a déli part összes üdülőjének felső ablakáig érne a tó. Különös, de azután is, hogy az összes eredeti természetes jellemzőjét megváltoztatták, még mindig azt várják el az emberek a Balatontól, hogy normálisan működjön.

MN: Már jó ideje az a cél, hogy az adott korlátok között a lehető legtöbbet hozzák ki a Balatonból.

MF: Így van, s meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben számos kedvező változás is történt itt, például jórészt visszaszorult a part mellől az intenzív mezőgazdálkodás, ezáltal komolyan csökkent a tó mű- és hígtrágya-terhelése. A nagyobb városok csatornázása is jól halad, és a korábbiaknál jóval kevesebb kommunális szennyvíz kerül a tóba. Ez azonban nem elég, hiszen például százszázalékos csatornázás mellett, és ha egy szem műtrágya sem kerül a tóba, akkor is maradnak környezeti problémák. Ez részben abból fakad, hogy a tónak nincs természetes környezete. A Balatont délről homokpusztáknak és mocsaraknak, északról erdőségeknek kellene határolniuk, ehelyett lakóterület veszi körbe minden irányból. Ha eső esik, az betonról betonra ömlik, és végül úgy, ahogy van, belerohan a tóba, míg korábban erdőre hullott, s azután természetes vízfolyásokkal vagy az altalajon át jutott el oda.

MN: Korábban a talaj, gondolom, megszűrte az esővizet, most meg közvetlenül jut el a tóba, s viszi magával a szennyet is.

MF: Természetesen valaha még működött a szűrés, aminek a fontossága egyszerűen belátható. A Balaton körül futó autók gumiját rendszeres alkalmanként cserélni kell, de ne gondolja senki, hogy a kerékről lemorzsolódó gumiszemcsék kárba vesznek. Jó részük az esővízzel lassan belemosódik a Balatonba, és ez csak egy a potenciális szennyezőforrások közül. Ráadásul a tó körül egyre nő a lebetonozott felület aránya. Ha most lemegy a Balatonra, akkor azt látja, hogy minden magára valamit adó önkormányzat jachtkikötőt szeretne, aminek a helyét a megmaradt, szigorúan védett nádasból, gyékényesből hasítaná ki, és amihez jelentős infrastruktúra-bővítés is társulna: parkolóhelyek, éttermek, szálláshelyek, esetleg bevásárlóközpontok. Embertársainkból általában is hiányzik az önkorlátozás képessége, s így van ez a Balaton környékén élőkkel is, különösen, hogy itt nagyon sok pénz forog kockán. Mondok egy másik példát. Hétvégente mondjuk kétszázezer ember megy be a vízbe, előtte majd mindegyikük bekeni magát napolajjal, ami óhatatlanul a vízbe jut, és annak tetején filmet képez. Ehhez képest semmit sem tudunk arról, hogyan reagál ez az olajfilm más, a tóban található vegyszerekkel, s milyen lesz az együttes hatás. Azt már tudjuk, hogy az olajfilm magában is gátolja az árvaszúnyogok légzését.

MN: Gondolom, vannak szakemberek, akik pont a szinergiát vizsgálják, elvégre, vélnénk, nem kivitelezhetetlen dolog modellezni még egy ilyen komplex rendszert sem, mint a Balaton.

MF: Szó sincs róla, legfeljebb az egyes kérdéseket vizsgálják, és pont az a gond, hogy senki sem törődik a szinergiával, az együttes hatással. Most nem is elsősorban a kutatókról beszélek (őket külön meg kell kérdezni), hanem a helyi szereplőkről. Az önkormányzatok rendre csak a saját érdekeiket és a saját mikrokörnyezetüket látják, márpedig az összhatás ilyen esetben nem csupán a saját döntéseiktől függ.

MN: Esetleg megoldást jelentene ilyenkor egy überszakhatóság létrehozása, amelyben a szakemberek pontosabb ismeretekkel bírnának a tó környéki fejlesztések összhatásáról?

MF: Szerintem az ilyen szuperszervezetek idővel törvényszerűen elburjánzanak, és a hatékonyságuk is leromlik. Nem az intézményeket, hanem a mentalitást kell megváltoztatni, és ez a nehezebb. Az embereket meg kell tanítani arra, hogy mi a természete egy olyan sekély tónak, mint a Balaton. Addig ugyanis nem tudják, hogy mit lehet elvárni a tótól, és meddig lehet terhelni. Hogy csak egy példát mondjak: egy ilyen sekély tó esetében elég a legkisebb vihar ahhoz, hogy felkavarja a tófeneket, és ezzel mondjuk kiszabaduljon az addig becsapdázódott foszfor. Utána beindul az algaszaporodás, zavaros lesz a víz és így tovább. Itt a léptékek is mások, hisz azt sem tudjuk előre, hogy a mi műveinknek milyen lesz az öt-tíz éves hatása, miközben a Balaton már tízezer éves. A tó életébe avatkozóknak legalább azzal tisztában kellene lenniük, hogy cselekedeteiknek hosszú távon előre nem látható következményei lesznek, és nem feltétlenül kedvezők. Ahhoz, hogy legalább a fontosabb környezeti hatásokkal tisztában legyenek, jóval több ökológiai, biológiai ismeretre volna szükségük. És ami a legfontosabb: a jelenleginél nagyobb mértékletességre.

MN: Amit ön elmondott, az egy klasszikus játékelméleti szituációt idéz: a közösség minden tagja az egyéni haszon maximalizálására törekszik, ám éppen ezért közösségi szinten nem érik el az optimális hasznot. Vagyis mindenki veszíteni fog a játékon.

MF: Meglehet, hogy ez így van, és éppen ezért sokkal jobban kellene ismernünk a tavat, s tudni például a különbséget egy alpesi, mély vizű tó és a Balaton között, melynek például leér a fenekéig a napfény, és többek között ezért is egészen máshogy reagál a külső változásokra.

MN: Azok után, hogy a tó immár teljesen mesterséges környezetben helyezkedik el, talán nem is olyan lényeges kérdés, de azért érdekelne, hogy mennyire változott meg a saját élővilága, s hogy mennyit változtattak rajta a betelepített fajok.

MF: Nem kellene meglepődni azon, hogy a Balaton szeszélyesen viselkedik mondjuk az élővilág reprodukciójának oldaláról, ugyanis ilyen a természete. Az eredeti élővilágot még száz éve is lehetett tanulmányozni, ehhez képest most a tó tele van például busával, ami Kínából jött algaevő hal, és rendkívül érzékeny a kisebb változásokra is. Ilyenkor csoportosan döglik bele a vízbe. Vagy ott vannak az angolnák, amelyek szintén nem őshonosak, és alkalmanként szintén bemutatják a csoportos halált. Egy új faj telepítése mindig kockázatos, mert nem lehetünk tökéletesen tisztában a hosszú távú hatásokkal. Ha például egy Balaton típusú tóba belerakunk egy nagy testű algazabálót, az eleszi a táplálékot más fajok elől, és azok visszaszorulnak. Ilyen esetben akkor vagyunk a legbölcsebbek, ha azokat a fajokat favorizáljuk, amelyek eredetileg is helyben éltek.

MN: Az egészről az jut eszembe, hogy a Balatonra járók többsége, például mert életének legtöbb tényezője maga is szabványosított, a csapból akaratunktól függően jön a hideg, majd a meleg víz, most ugyanezt várják el a tótól is: ne legyen zavaros, ne legyenek körülötte szúnyogok, ne legyen benne se alga, se döglött hal, de legyen sok finom, élő hal és így tovább. Csakhogy ez nonszensz, s ahogy ön is elmondta, teljesíthetetlen.

MF: Hogy mennyire így van, mondok egy újabb példát: ha kiirtjuk a szúnyogokat, akár a legkevésbé kártékony, nem vegyszeres, biológiai módszerekkel, úgy kiiktatunk egy elemet a táplálékláncból - elvégre a szúnyoggal is táplálkoznak valakik, nevezetesen a keszegek pont az említett csípős szúnyogok lárváit fogyasztják. Ezek után viszont már hiába várjuk el, hogy a halállomány is egyensúlyban legyen. Még a hetvenes években is az árvaszúnyog (ez egy emberre garantáltan veszélytelen, nem csípős fajta) rajzásának idején úgy nézett ki a Balaton, mintha füstölne. Tudni kell, hogy eme faj egyedei csak igen kis időt töltenek a levegőben, viszont életük jó részében, még lárva állapotban az iszapban táplálkoznak, és eközben sokkal több foszfort képesek beépíteni a szervezetükbe, és ezáltal kivinni a tóból, mint bármely tisztítómű. Márpedig a kevésbé szelektív rovarirtók őket sem kímélik, és látnivalóan csökkent is a számuk. Amíg csak ilyen keveset tudunk a tóról, addig önmérsékletet kellene tanúsítanunk, és nem elvenni kéne a természetes környezetéből, hanem lehetőség szerint visszaadni, amennyit csak tudunk.

Barotányi Zoltán

(A magyarországi élővizek minőségéről írott cikkünk a 20. oldalon olvasható.)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra