Visszavonatnák a Stop Sorost

  • narancs. hu
  • 2018. június 22.

Belpol

A Velencei Bizottság szerint hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost.

Megérkezett az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének állásfoglalása a Stop Sorosról, amit Orbán Viktor nem várt meg, inkább gyorsan elfogadta a törvényjavaslatot a parlamenti Fidesz-kétharmad a Jobbik szavazataival kiegészülve – számol be róla a hvg.hu.

Orbán aligha lepődött meg a bizottsági állásfoglaláson. Az uniós jogászok szerint a Stop Sorost hatályon kívül kell helyezni, mivel erősen hátráltatja a civil szervezetek munkáját, fennáll a ellehetetlenülésük veszélye, sérül az egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság.
  • Bár azt a bizottság is elismeri, hogy számos európai ország kriminalizálja a menekültek belépését, tartózkodását vagy átutazását, de a magyar szabályozás ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkével, amely a gyülekezési szabadságról szól. Ugyanis olyan tevékenységeket nyilvánít bűncselekménynek, amelyek nincsenek kapcsolatban az illegális bevándorlással.
  • Aggályosnak tartják, hogy már a menekültek tájékoztatását és segítését is szabadságvesztéssel büntetné a kormány, véleményük szerint ez a szólásszabadság korlátozása.
  • Míg máshol a szabályozásnak része a humanitárius segítségnyújtás, addig Magyarországon ez hiányzik, ráadásul a megfogalmazott szankciók (a törvénycsomag elzárást és börtönbüntetést is említ) a Velencei Bizottság szerint túlságosan szigorúak, a törvénycsomag elfogadása előtt elmaradtak a konzultációk az érintett szervezetekkel, nem volt társadalmi egyeztetés sem.
  • A bizottság szerint az elfogadott Stop Soros törvénycsomag nem felel meg az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatában megfogalmazott előreláthatósági kritériumnak, pontatlanságokat tartalmaz, és veszélyezteti a civil szerveztek finanszírozását.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk