Vita a referendumról

Népzavarás

szerző
Bundula István, Mucsányi Marian
publikálva
1997/43. (10. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hétfői lapzártánk idején a helyzet a következő: november 16-án csak a NATO-csatlakozásról népszavazunk, míg a külföldiek, valamint a szövetkezetek földtulajdonlásáról valamikor a tél folyamán.

Hétfői lapzártánk idején a helyzet a következő: november 16-án csak a NATO-csatlakozásról népszavazunk, míg a külföldiek, valamint a szövetkezetek földtulajdonlásáról valamikor a tél folyamán. Az aláírási íveken szereplő úgynevezett ellenzéki földkérdésnek ugyanis végig kell járnia a szolgálati utat: a képviselők a parlament alkotmányügyi bizottságában megtárgyalják törvényességi és egyéb aggályaikat, aztán - valószínűleg napok múlva - az éppen vesztes fél vélhetően az Alkotmánybírósághoz fordul, tegyen igazságot. A műsorváltozás jogát persze fenntartják.

Amikor Horn Gyula az MSZP V. kongresszusának júniusi ülése előtt megosztotta a földtörvény módosítására vonatkozó ötletét a nyilvánossággal, senki sem értette, mit akar. Talán maga a miniszterelnök sem: úgy tűnt, hogy az indítvány, amely még a szocialisták körében sem aratott osztatlan sikert, csupán a kormányfő párton belüli ellenfeleinek számát növeli. Nem volt világos az időzítés sem. A földről lehetett volna beszélni két évvel korábban és kettővel később is.

A tavasz egyfelől a vatikáni vitával telt, másfelől ezekben a hónapokban vált állandó kérdéssé az MSZP-ben: kivel tovább? Ismét napirendre került a párt- és miniszterelnöki funkció szétválasztása, jöttek a "liberálisok" (Vitányi Ivánék), és működésbe lépett "a Szocialista Párt a Szocialista Pártban" a Szocialista Platform képében. Nem volt egyértelmű, hogy Horn Gyula miért keres újabb ellenfeleket a földtörvény módosításával. A magyarázat, mely szerint a kongresszus előtt meg akarta nyerni a vidéki agrárlobbi támogatását, kevésnek tűnik. Ha azonban ezt kiegészítjük az MSZP-frakció egyik vezetőjének megfigyelésével, miszerint "a miniszterelnöknek erőt és offenzív magatartást kellett mutatnia", közelebb kerülhetünk a megfejtéshez.

Módosítani

Arra már viszonylag egyszerű választ találni, hogy miért éppen a földügy volt az, amely Horn Gyula számára a kedvező, "offenzív téma" lehetett. A tavasz ugyanis mindenekelőtt a gazdatüntetések és a traktoros felvonulások évadja volt, bár erről manapság hajlamos megfeledkezni a politikai elit. A miniszterelnök, Glattfelder Béla (Fidesz) és Medgyasszay László (MDF) - még áprilisban - egyszerre reagált a gazdatüntetésekre. Horn előjött a törvénymódosítással, az ellenzékiek pedig az aláírásgyűjtési akcióval. Nem árt rögzíteni: a hatályos törvények szerint kizárólag belföldi magánszemély szerezhet földtulajdont, s a kormány az Európai Unió kérdőívére adott egyik válaszában jelezte: legalább az ezredfordulóig kívánatos fenntartani ezt a helyzetet, mivel "a jelenlegi földpiaci megnyilvánulások döntően spekulációs jellegűek, ezért a magántulajdonon alapuló zavartalan mezőgazdasági termelés kialakítása érdekében (...) szükség van a tulajdonszerzési korlátozások fenntartására".

Parlamenti hírek szerint a népszavazási ötlet Glattfelder Béláé, bár az érintett ezt cáfolja. A Narancs úgy tudja, Glattfelder két mezőgazdasági érdekképviseletnek vetette fel, hogy kezdjenek aláírásgyűjtési akcióba a kormány törvénymódosítása ellen. Akkor azonban még nem népszavazásról volt szó, hanem tiltakozásról. Medgyasszay László fejlesztette tovább az ötletet, mondván, az aláírásokat használják fel népszavazás kiíratására. Az MDF - tavasszal már sokadszor - Horn Gyulához hasonlóan kezdeményezőként kívánt fellépni, és bejelentette, referendumot óhajt a földtörvényről. A fórumnak - különösen a miniszterelnök elleni, előző ciklusbeli sikertelen bizalmatlansági indítványa, valamint a szintén általuk forszírozott s ugyancsak kudarcba fulladt KDNP-MDF-frakcióunió után - meg kellett mutatnia, hogy létező politikai párt. Erre a még mindig viszonylag erős vidéki hálózattal rendelkező MDF számára az aláírásgyűjtés tűnt a legmegfelelőbb akciónak. Nem maradhatott viszont le a fórum mögött a "legnagyobb ellenzéki párt" címére pályázó Fidesz sem. Nem sokkal az MDF bejelentése után a fiatal demokraták is hasonló nyilatkozatot tettek, meg sem említve választási szövetségesüket. Az ellenzéki pártok egymást rángatták bele a népszavazási őrületbe, annak ellenére, hogy az MDF-et kivéve senki sem látta a kezdeményezés hasznát.

Bejelenteni

Bonyolította a helyzetet, hogy közben Magyarországot a madridi csúcsértekezleten (július 8.) meghívták a NATO-ba. Az a Munkáspárt - alkotmányjogászok szerint törvénytelenül elutasított - népszavazási kezdeményezése óta egyértelmű, hogy az ország csatlakozásáról meg kell szavaztatni a polgárokat. Ezt rögzíti az MSZP 1994-es választási programja ("Szükség van Magyarország és a NATO kapcsolatainak további építésére, de az ország biztonságának nem a NATO-tagság az egyetlen lehetséges garanciája. Az Európai Unióhoz, valamint a NATO-hoz történő csatlakozás kérdéséről népszavazással kell dönteni!") és egy 1995. decemberi országgyűlési határozat is. Utóbbi kimondja, ha a polgároknak elegendő információjuk lesz az ország NATO-csatlakozásáról, akkor referendumot kell tartani. Az információhiányra hivatkozva utasította el ugyanis annak idején a T. Ház a Munkáspárt népszavazási kezdeményezését, mondván, nincsenek döntési helyzetben a polgárok. Külön elemzés tárgya lehetne, hogy mennyivel tudnak ma többet a szavazók a NATO-csatlakozásról, mint 1995 végén; például Takács Albert alkotmányjogász szerint semmivel sem.

Bár manapság Kövér László Fidesz-alelnök orra alá szokás dörgölni, hogy az együttes népszavazást NATO- és földügyben ő vetette föl, az ötlet eredetileg az FKgP-től származik. A kisgazdák alig egy hónap alatt változtatták meg gyökeresen véleményüket. (A kisgazda álláspontok hullámzásáról lásd keretes anyagunkat.) Május elején még hallani sem akartak a voksolásról, a hónap végén pedig már ők álltak elő azzal, hogy támogatják az aláírásgyűjtési kezdeményezést, ha a földről és a NATO-ról egyszerre szavazhat az ország. Május 28-án Glattfelder Béla egy nyilatkozatában elképzelhetőnek nevezte a fenti megoldást. Mindezek ellenére a parlamenti pártok ekkor még képesek az önmérsékletre és a racionális gondolkodásra: július közepén megegyeztek, hogy Magyarország csatlakozásáról november végéig véleménynyilvánító népszavazást tartanak. Nem sokkal később, július 24-én a kabinet a parlament elé vitte a földtörvény módosítását. Ez már jóval azután volt, hogy Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában ellenzéki kérdésre beismerő vallomást tett: igen, a törvényjavaslat lehetővé teszi a külföldiek földvásárlását.

Augusztus 20-án azonban Kövér László Fidesz-alelnök kezdeményezte a két igenes, ügydöntő népszavazást. A fiatal demokraták véleményük meghökkentő változását igen fura indokkal magyarázták, hogy tudniillik így tétje lesz a szavazásnak, ez volt a legfőbb érv, ha emlékszünk még erre. Ezen a napon egyébként az ország több pontján egy időben kezdték meg az ellenzéki pártok és a mezőgazdasági érdekképviseletek az aláírásgyűjtést. E ponton vált világossá először az, hogy a népszavazás immár az 1998-as választások elő- és erőpróbája. Jelzi ezt az is, hogy ezt követően az MSZP és a Fidesz számos, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett népszavazásügyben, mivel legfőbb céljuk nem saját álláspontjuk logikus kifejtése, hanem a másik fél lejáratása volt.

Szigorúan pártpolitikai szempontból akár érthető is a Fidesz-bejelentés motivációja: a 98-as kampányra előnytelen úgy startolni, hogy közvetlenül előtte olyan politikai akciót ("szavazzatok a NATO-csatlakozásra!") kénytelenek támogatni - még ha meggyőződésből is -, amely objektív okok miatt (hogy tudniillik 1997 novemberében Magyarországot az MSZP-SZDSZ-koalíció kormányozza) kormánypárti diadalmenet lesz. Az ellenzéknek - pontosabban az MSZP jelenlegi legerősebb vetélytársának, a Fidesznek -, ha bő fél évvel a választások előtt nem kívánt ehhez asszisztálni, egyszerűen nem maradt más választása, mint a földkérdést a NATO-csatlakozással egyenértékű üggyé fölfújni. E véleményt alátámasztja az is, hogy a pártvezetés tanácsadóinak és agrárszakértőinek ellenkezése dacára ugrott bele az ügybe. Feltűnő továbbá, hogy az ellenzék földügyben egyszerűen nem érvelt: a kérdést mindvégig érzelmi alapon kezelte, "a magyar föld a magyaroké", "a kormány arcul csapja a demokráciát", nagyjából ebben merültek ki indokaik. Glattfelder Béla augusztus végi terjedelmes írása a Népszavában azt bizonygatta, hogy a kormány hazudik, amikor azt állítja, törvénymódosításával megakadályozná a külföldiek földhöz jutását. Glattfeldernek igaza volt ugyan, de arról tőle sem tudhattunk meg semmit, hogy miért jó ez nekünk. Még az is meglehet, azoknak van igazuk, akik ellenzik a szövetkezetek és a külföldiek földszerzését; de hogy az ellenzék (a néppárti Raskó Györgynek egy egy héttel ezelőtti, Népszabadság-beli írása kivételével) még csak kísérletet sem tett a racionális meggyőzésre, az bizony faktum.

Kavarni

Az MSZP ekkor még késlekedett, bár Szekeres Imre frakcióvezető a hírek szerint már augusztus 17-én megkereste Horn Gyulát, és kérte, a 20-i ünnepségen jelentse be a két voksolás egy időben való megtartását. Horn elutasította a javaslatot. Szekres - és az SZDSZ-ben Bauer Tamás - már látta, hogy ha a kormány továbbra is csak követi az eseményeket, az ellenzék a választásokra is kiható hasznot húzhat a földügyből. Egy hét alatt sikerült meggyőzniük a kormánytagokat, és augusztus 28-án a kabinet, megváltoztatva korábbi véleményét, bejelentette a két referendum összekapcsolását és azok ügydöntő voltát. Mi több, a kormány saját kérdéseket is gyártott a népszavazásra; ezekre Bihari Mihály, az alkotmányügyi bizottság alelnöke szerint azért volt szükség, hogy minél előbb kiírható legyen a referendum. "Nem tudtuk, mikorra gyűlik össze a megfelelő számú aláírás, a NATO miatt pedig sürgetett az idő", mondta. A kabinet kérdései 95 százalékban lefedik az ellenzék kezdeményzését, válaszolta a Narancs kérdésére, egyedül azt nem tiltja a kormánypárti kezdeményezés, hogy olyan belföldi társaság, amelynek van külföldi tagja, földtulajdont szerezzen. Ezt azonban nem lehet egyszerűen megválaszolható kérdésben feltenni, tette hozzá Bihari. Glattfelder Béla viszont úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a kormány földkérdéseit már azok megfogalmazásakor megtévesztőnek tartotta. A kabinet nem azért gyártott saját kérdéseket, hogy döntési helyzetbe hozza a polgárokat, hanem azért, hogy elvegye tőlük a véleménynyilvánítás lehetőségét, fogalmazott a fiatal demokrata politikus. (A közvélemény-kutatásokból egyébként kiderül, a polgároknak fogalmuk sincs a belföldi jogi társaság mibenlétéről: a megkérdezettek 75 százaléka tiltaná külföldiek földtulajdonszerzését, 76 százaléka pedig földhöz juttatná a termelőszövetkezeteket. Hogy utóbbi belföldi társaságoknak lehet külföldi tagjuk, azzal nincsenek tisztában a választók.)

Augusztus-szeptember fordulóján - Bihari szavaival - kitört a kérdések háborúja. A kormány apró stiláris változtatásokon kívül másra nem volt hajlandó, az ellenzék pedig azt erőltette, hogy a saját szövege kerüljön a szavazólapokra. A jobboldal akkor került ismét nyerő pozícióba, amikor szeptember 16-án átadták Gál Zoltán házelnöknek 280 ezer polgár aláírását. Ezzel megdőlt az a kormányzati elképzelés, mely szerint még az aláírások összeszedése előtt lezavarható a kormány népszavazási kérdéseiről a parlamenti vita. Az ellenzék két hét múlva további 50 ezerrel megtoldotta a leadott aláírásokat; ezzel lényegében eldőlt, hogy a szükséges 200 ezer érvényes aláírás minden bizonnyal meglesz. A kormány nem reagált.

Közben valamennyi lapban, híradóban jogászok tucatjai magyarázták, nem lehet a nép kezdeményezését félresöpörni. Különösen nem a nyári alkotmánymódosítás után, amikor bekerült az alaptörvénybe, hogy a polgárok kezdeményezéséről, ha az megfelel a törvényi előírásoknak, népszavazást kell tartani. Ha tetszik a kormánynak, ha nem, az ellenzék földkérdését ki kell írni, mondták kórusban. Bihari Mihály találkozót kért Horn Gyula kormányfőtől, Gál Zoltántól, az Országgyűlés elnökétől és Szekeres Imre frakcióvezetőtől, de a megbeszélés, melyen az alkotmányügyi bizottság alelnöke alkotmányjogászokkal egyeztetett megoldási lehetőségeket vázolt volna a miniszterelnöknek, nem jött létre. A kabinet nem vett tudomást a kialakult helyzetről, és október 7-én a parlamenti többséggel elfogadtatta a kormány népszavazási kezdeményezéséről szóló határozati javaslatot. Október 10-én Göncz Árpád november 16-ra kiírta a népszavazást. A köztársasági elnök döntéséről Szekeres Imre szocialista frakcióvezető tájékoztatta először a nyilvánosságot. Nem feltétlenül utólagos ellenzéki okoskodás: ha Göncz Árpád megvárja az Alkotmánybíróság (Ab) határozatát, s annak tudatában csak a NATO-népszavazást írja ki, jelentős cirkusztól kímélhette volna meg a Magyar Hazát. Kérdés persze, hogy az elnöki halogatás esetén is gyorsan döntött volna-e az Ab, vagy éppen Göncz aláírása késztette a grémiumot az erőltetett menetre. Meglehet, az utóbbi felvetés, ismerve a pártsemleges Sólyom elnöknek ellenzéki politikusnak is becsületére váló minapi purparléját Kovács László külügyminiszterrel, nem egészen légből kapott. Az államfői döntést az is magyarázhatja, hogy a csatlakozás menetrendjének betartása megkívánja a november 16-i szavazást, a kiírással tehát nemigen lehetett késlekedni.

Az ellenzék Gönczöl Katalin ombudsmanhoz fordult, hogy a népi kezdeményezésen alapuló népszavazást megelőzheti-e a kormány által kiírt referendum. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást, s az Ab Gönczöl Katalin beadványának megtárgyalását összekapcsolta az MDF egy korábbi, szintén e témában benyújtott kérelmével.

Szívni

Az Ab október 13-án hirdetett ítéletet, amelyben, kihasználva a nyári alkotmánymódosítás adta lehetőségeket, levezette az alaptörvényből a polgári kezdeményezés elsőbbségét. A rendkívüli kormány-, házbizottsági és frakcióülések tétje ezután már az volt, miként őrizhető meg a kormány presztízse. Az ellenzék számára pedig az, hogy miként húzható a lehető legnagyobb politikai haszon az alkotmánybírósági határozatból. Mindkét oldalnak vereséget hozott a múlt hét. A kabinet kapkodott, a kormányra rázúdult a többheti magabiztosság és késlekedés minden következménye, az ellenzék pedig győzelmi mámorban úszott és nem gondolkodott. Horn Gyula kompromisszumos javaslata, amely moratóriumot ígért a földtörvényre a ciklus végéig, ha az ellenzék támogatja a NATO-népszavazás ismételt kiírását, a legtöbb volt - ahogyan Bihari Mihály fogalmazott -, ameddig egy 72 százalékos parlamenti többséggel rendelkező kormány első embere elmehetett.

A közös ellenzéki frakcióülés, amely döntött a miniszterelnök javaslatáról, fél óra alatt tönkretette az összes addigi eredményt. Az FKgP és az MDNP a kompromisszum elfogadása mellett érvelt, az MDF és a Fidesz viszont ragaszkodott az elutasításához. Kónya Imre, Szabad György, Szabó Iván (aki másnap emiatt mondott le) és Torgyán József is - noha utóbbi információink szerint igyekezett semlegesen fogalmazni - úgy látták, hogy az ellenzék megnyerte a mérkőzést, ennél többet nem fog elérni, tehát egyezséget kell kötnie a kormánnyal. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke viszont arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kabinet padlón van, nem szabad hagyni felállni. Felszólalását nagy taps követte: a kisgazda frakció egyes tagjai lábdobogással kísérve fejezték ki tetszésüket. Ellenzéki beszélgetőpartnereink szerint Torgyánt őszintén meglepte frakciótársainak reakciója. Ami tény: ezek után az ellenzéki frakciók elutasították a kormányjavaslatot. Ugyanakkor több fideszes politikus úgy véli, politikailag az hozta volna a legtöbbet a jobboldalnak, ha csak a NATO-ról szavaznak a polgárok november 16-án és a földtörvény változatlanul marad a ciklus végéig (ne feledjük, ez utóbbi volt az ellenzéki aláírásgyűjtési és népszavazási akció eredeti célja).

Egyes nem fideszes ellenzéki képviselők most hétfőn Orbán Viktort, illetve a Fidesz-elnök "89-es hangvételű" beszédét tartották a kudarc legfőbb okának; az Ab által kiütött kormányzat nemcsak fölállt, hanem végül jól is jött ki a vesztésre álló meccsből. Ámde: bár tény, hogy például az október 10-i hétvége azzal telt, hogy Deutsch alelnök és Pokorni frakcióvezető magyarázták elnökük bizonyítványát ("vészforgatókönyv"), s a jelek szerint Orbán Viktor múlt kedd délután csúnyán megvezette frakcióvezetőjét, aki aznap délben megegyezést kínált a kormánynak, egyvalamiben azonban Orbánnak igaza volt. A 14-i közös ellenzéki frakcióülésen ugyanis azzal érvelt a horni kompromisszumos javaslat (a támogatásért cserébe jegelik a földtörvény módosítását) elfogadása ellen, hogy ebben az esetben a kiegyezés legfőbb garanciája a miniszterelnök szava lenne. Márpedig Horn tavaly nyáron az alkotmányozás, idén pedig az alkotmánybíró-választás kapcsán úgy átvágta az ellenzéket, hogy na. A bizalmatlanságra volt tehát ok, bőven.

Így hát múlt kedden az ellenzék elutasító magatartása miatt nem kapott zöld utat a NATO-kérdés újbóli, immáron önmagában való kiírása (a házszabálytól való eltérést, amelyhez négyötödös többség kell, ehhez kérte a kormány). Horn ezt követően az Ab-hoz fordult, hogy a testület foglaljon állást: a történtek ellenére a NATO-szavazás magtartható-e? Az Alkotmánybíróság ugyan elutasította a kormányfői megkeresést - mondván, nem tud vele mit kezdeni, mivel Horn nem alkotmányértelmezést kért -, ám a testület válasza mégis világossá tette: az október 7-i határozat érvényességét korábbi állásfoglalása nem érintette, mossa kezeit. Vagyis az ügy visszakerült a parlament hatáskörébe: a már elfogadott népszavazási határozatot csupán módosítani kell - és ehhez elegendő az egyszerű többség is -, az Ab által alkotmánysértőnek ítélt két földkérdést törölni a szavazólapról, és kész. Az ellenzék földkérdésével pedig szépen végigjáratni a normál ügyrendet, s ha azzal minden rendben, kiírni a népi kezdeményezésre a népszavazást, a néppel a népért, ugyebár.

Lapzártánkkor a Fidesz rohan az elszalasztott lehetőség után. Pokorni Zoltán frakcióvezető előállt egy újabb javaslattal, amely szerint pártja azonnal megszavazza a NATO-ról szóló országgyűlési határozati javaslatot, ha az alkotmányügyi bizottság sürgősséggel megtárgyalja az ellenzék földkérdését. Ha a testület rendben lévőnek találja a szöveget, akkor a Fidesz álláspontja változatlan, azt hozzá kell csapni a NATO-kérdéshez. Ha a bizottság úgy foglal állást, hogy a kérdés alkotmány- vagy törvényellenes, akkor az ellenzék ismét az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Sólyom László Ab-elnök mindenesetre bejelentette: rajtuk semmi nem múlik, ha kell, még ezen a héten döntenek. A Fidesz hétfőn már csak ennyit tehetett: átpasszolta a labdát a kormány térfelére, hogy a várható elutasítás okán magyarázkodásra késztesse a koalíciót. Ez bizony nem sok, lássuk be.

Az ellenzék a fentiek után egy dologban bízhat, hogy a kormánytöbbség nem írja ki később sem a földkérdésről a népszavazást, az ugyanis - Lányi Zsolt (FKgP) szavaival - teljes kudarc lenne. Ebben, úgy tűnik, a koalíció is biztos. Most már akár azt is tervezgethetik, hogy a földügyi referendum időpontjának megfontolt kiválasztásával mikor lenne a legcélszerűbb végleg padlóra küldeni az ellenzéket: a december 28-i karácsony utáni, vagy a január 2-i szilveszteri-újévi "politikai csúcs" idején.

Bundula István

Mucsányi Marianna

A kisgazdák a részletekben lakoznak

A kormány júniusban benyújtotta a parlamentnek a földtörvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az ellenzék úgy látta, a módosítás a belföldi gazdasági társaságokon keresztül a külföldiek földhöz jutását szolgálná, amit meg kell akadályozni.

Az FKgP kezdetben a 98-as választások előtt "nem tartotta időszerűnek" az MDF népszavazási ötletét, mégpedig azért, mert "a választások megnyerése után az FKgP törvényben rendezné a földkérdést". Augusztus közepén azonban az ellenzéki pártok megállapodtak: aláírásgyűjtést indítanak "a föld védelmében". Atyánszky György kisgazda elnöki főtanácsadó szerint csak a legvégső eszköz a népszavazás, a megállapodást azért írták alá mégis, mert ezt a többi párt és a gazdaszervezetek is támogatták. Atyánszky az augusztus 25-i Új Magyarországban "bizonytalan kimenetelűnek és költségesnek" nevezte a Fidesz ötletét, továbbá kijelentette, "nem volt szó arról, hogy a NATO-ról való ügydöntő népszavazással össze kell kapcsolni a földdel kapcsolatos népszavazást", noha más pártvezetők májusban ennek épp az ellenkezőjét mondták. Ezt azzal a megállapítással egészítette ki, hogy a földkérdésben indított akcióban a "közvetett reklámlehetőséget használja ki a kevés támogatottságú MDF". Mindazonáltal amikor a kormány végül összekapcsolta a NATO-ról és a külföldiek földszerzésének korlátozásáról tartandó népszavazásokat, az FKgP örült, hogy a kabinet meghajolt "az FKgP részéről már régóta hangoztatott érvek előtt".

Szeptember elején Maczó Ágnes párt- és parlamenti alelnök közli: be kellett volna jelenteniük, hogy ha a parlament elé kerül a kormány törvénymódosítási javaslata, tömegdemonstrációkat szerveznek, "megakadályozandó, hogy elvegyék a földet. Sztrájk, útlezárás, általában minden megengedett, ugyanis az alkotmány előírja az ország védelmét, ami a föld védelmét is feltételezi". Torgyán hallgat. Izsó Mihály képviselő a parlamenti széksorok közé csempészi túlélő-felszerelését. Torgyán megszólal. Az ülősztrájk nem pálya. Maczó Ágnes a Metész kiskőrösi gyűlésén a tömegdemonstrációk élére áll, útlezárást javasol, "mert ez az alkotmányos". Torgyán elhajtja a sajtót.

Az Alkotmánybíróság múlt heti döntése után Bánk Attila kisgazda képviselő úgy vélte, a kormány nem reagált az alkotmány megszegése miatti figyelmeztetéseikre, ezért most "saját dugájába dőlt". Lányi Zsolt alelnök másnap kimondta (tegyük hozzá, mindmáig egyedüli ellenzéki politikusként): ha külön tartanák meg a külföldiek földtulajdonszerzéséről szóló népszavazást, fennáll a veszélye annak, hogy ez eredménytelen lenne. Ez pedig szerinte hátrányosan befolyásolná az ellenzéki pártok választási esélyeit.

Bánk Attila a Narancs kérdésére pártja korábbi megnyilatkozásait úgy látta: "Válaszaink a változó helyzet logikus következményei voltak." A ´97. júliusi konszenzust a véleménynyilvánító népszavazásról szerinte a kormány rúgta fel, amikor az ellenzéket megelőzve maga kezdeményezett népszavazást. Az FKgP szerint "egyes esetekben a közvetlen hatalomgyakorlás megelőzi a közvetett képviseletet", noha az előbbi általában nem hatékony eszköze a hatalom gyakorlásának. "Javasoltuk, a kormány vonja vissza a földre vonatkozó kérdéseit, hogy semmi ne veszélyeztesse a NATO-csatlakozást. Október 7-én a Ház mégis az összevont népszavazás mellett döntött. Le kell vonnia korábbi magatartásának következményeit, ha a NATO-csatlakozás veszélybe kerül."

Az Ab döntését követő napon, az október 14-i közös ellenzéki frakciók ülésén felszólalt Torgyán József is. Informátorok szerint "lágy álláspontot képviselt", amivel megegyezik a Fidesz "új javaslata" (lásd főszövegünket). A kisgazdák úgy látják: azzal, ha - mint az szerintük ezek után valószínűsíthető - a koalíció az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzéki földkérdés alkotmányossági vizsgálata iránti kérelemmel, az FKgP elérte, amit akart: a földtörvény módosítására számításaik szerint már nem kerül sor a mostani ciklusban. Azután pedig már ők jönnek - a külföldiek viszont nem. Földet vásárolni, legalábbis.

Somos András

szerző
Bundula István, Mucsányi Marian
publikálva
1997/43. (10. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra