Felkészületlenek, ostoba kérésekkel állnak elő, féktelenül tolakodnak a kameráikkal - adta ki a médiával szembeni haragját Marosi Antal, a Fővárosi Bíróság szóvivője, egykoron maga is újságíró, a Lánchíd Rádió volt munkatársa. "Ha maga ilyen, milyen lehet a többi?" - replikázott a szimpóziumot moderáló Baló György, az MTV műsorvezetője. A vitát időnként hangos tetszésnyilvánítás, taps szakította meg: a hallgatóság soraiban helyet foglaló bírók többsége Marosival értett egyet.
A móri és az olaszliszkai gyilkosságok, a Magyar Gárda feloszlatása, Budaházy György pere, a Zsanett-ügy - néhány eset a közelmúltból, amit fokozott sajtóérdeklődés kísért. Bár a tárgyalások nagy többségén a nyilvánosság számára fenntartott székek, padsorok üresen maradnak, egyre gyakoribb, hogy a közérdeklődésre számot tartó pereken
tömegjelenetekre
kerül sor. A két évvel ezelőtti gárdaper kezdetén nemcsak a hallgatóság, de a bírónő is nehezen tudott bejutni a tárgyalóterembe, ráadásul a gárdisták és a sajtó munkatársai összekaptak a helyekért. Mindez - állították a Legfelsőbb Bíróságon (LB) megrendezett konferencia előadói - a törvényi szabályozás hiányára vezethető vissza, a kormányzat és az Országgyűlés évek óta halogatja az igazságügyi tájékoztatásról szóló törvény megalkotását. Az 1986-os bűnügyi és igazságügyi tájékoztatásról szóló - abszolút korszerűtlen és alkotmányos aggályokat felvető - rendeletet még a második Gyurcsány-kabinet helyezte hatályon kívül 2008 augusztusában, újat pedig azóta sem alkotott. Jelenleg közel tucatnyi jogszabályt - többek között a polgári perrendtartást, a büntetőeljárást, az elektronikus információszabadságról szóló törvényt, a levéltári törvényt, esetenként az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) megfelelő reguláit - kell végiglapozni ahhoz, hogy az újságíró, kutató, jogász, vagy pusztán csak az adott ügy iránt érdeklődő átlagpolgár kiderítse, mihez van joga a tárgyalóteremben, milyen adatokhoz juthat hozzá, azokat hol és kitől kell kérnie.
Megfelelő jogszabály híján jelenleg a tárgyalást vezető bíró az a személy, aki eldöntheti, hogy ki léphet be a tárgyalóterembe, ráadásul büntetőügyekben indoklás nélkül tilthatja ki a sajtó képviselőit. Míg az újságírókat elsősorban a tárgyalótermi nyilvánosság foglalkoztatja, a bírókat inkább az, hogy a tárgyalótermen kívüli, de a bíróságon belüli, vagy az épület előtti rendzavarásra valóban nincs külön törvény. Részben ennek is köszönhető, hogy a harmadik és a "negyedik" hatalmi ág viszonya mára megromlott. "A közvélemény-kutatások szerint a bíróságok megítélése még mindig jobb, mint a parlamenté, a rendőrségé, sőt messze nagyobb presztízsük van, mint a sajtónak. Talán pont azért, mert az emberek vajmi keveset tudnak az igazságszolgáltatás működéséről" - gyakorolt szarkasztikus önkritikát a Fővárosi Ítélőtábla egyik munkatársa a tanácskozás szünetében.
"Az iratnyilvánosság, a szervezeti átláthatóság, a kutathatóság legalább olyan fontos, mint a tárgyalótermi nyilvánosság" - figyelmeztetett előadásában Fleck Zoltán jogszociológus, ám a résztvevők figyelmét inkább az utóbbi kötötte le. Meglepő, hogy a reformok ígéretével az igazságszolgáltatás élére került Baka András is csak erre a területre szorítkozott, és ebben is egy középutas,
a sajtó mozgásterét korlátozni
kívánó álláspontot foglalt el. A legfőbb bíró a strasbourgi emberjogi bíróság gyakorlatát tartja példaértékűnek, ahonnan a tévéket, kamerákat, mobilokat, laptopokat kitiltották, 2005-től pedig fix kamera veszi az eseményeket. Egyébként Baka nemcsak ebben, hanem a bírók nyilatkozattételi lehetőségét illetően is konzervatív: úgy véli, az ítélet önmagáért beszél, nem szorul kommentárra. Ugyanakkor az újságírókat épp ezért kritizálják a leggyakrabban az igazságszolgáltatás munkatársai: "Nem értik, félreértelmezik az ítéleteket" - ám ha magyarázatot kérnek, legfeljebb a pártatlannak nem mondható ügyvédekhez fordulhatnak.
Az OIT sajtóosztályának összefoglalója szerint a küszöbön álló szabályozás elősegítése érdekében el kell dönteni, hogy legyen-e külön sajtószoba, vagy az újságírók továbbra is a hallgatóság soraiban kapjanak helyet. "A jogi képviselők érvelését, az előkészítő iratokat, a szakértői dokumentumokat csak a felek kaphatják meg, ezért fontos a tárgyalótermi nyilvánosság, hiszen a perek teljes anyagát csak így lehet megismerni" - mondta Navratil Szonja jogszociológus. A vonatkozó törvények szerint ugyanis egyedül az ítélet közérdekű, azon belül is csak a "jogi tartalom", így a személyes adatokat - köztük a cégneveket - a közzétett határozatokból törlik. Az elektronikus információszabadságról szóló törvény értelmében a 2007. július 1-je után született ítéleteket az írásba foglalást követő harminc napon belül nyilvánosságra kell hozni az interneten. (A 2007 előtti felsőbb bírósági határozatokra nem vonatkozik a digitalizált gyűjtés.) Az Eötvös Károly Intézet tavalyi vizsgálata szerint ennek az előírásnak nem mindig tesznek eleget, gyakori a hatvan napot meghaladó késés. Csak a felsőbb bíróságokat (ítélőtáblák, LB) terheli a közreadási kötelezettség, ugyanis a törvényhozó öt évvel ezelőtt tekintettel volt arra, hogy a kisebb bíróságoknak nincs meg az ehhez szükséges apparátusuk.
Az alsóbb bíróságokon született polgári peres határozatokat pénz ellenében ki lehet kérni, a büntetőügyek ítéletei viszont nem adhatók ki, legfeljebb a történészek kutathatják majd évtizedekkel később. Így egy sor "közérdekű" ügy peranyaga (például a tévészékház elleni ostrom vagy a meleg méltóság menetén történt atrocitások ítéletei) jelenleg az irattárban, a sajtó elől elzárva porosodik - vagyis legfeljebb a tárgyalásokról készült tudósításokból tudható meg, hogyan döntött a bíróság.
