Vizsgálatot követel a Párbeszéd a kamu „felújított” metrószerelvények miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. június 24.

Belpol

Felbukkant egy bizonyító erejűnek tűnő fotó.

A Párbeszéd fővárosi közgyűlési vizsgálóbizottság felállítását követeli annak kiderítésére, hogy a 3-as metró vonalára érkező szerelvényeket valóban felújították-e, vagy azok teljesen új szerelvények.

V. Naszályi Márta, az ellenzéki párt fővárosi képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon azt mondta: erre a vizsgálatra azért van szükség, mert a Metróért Egyesület Oroszországban lefényképezett egy olyan régi szerelvényt, amely hivatalosan már Budapesten fut, felújított állapotban.

Mint megírtuk, az új kocsik felújítottként való beállításának az lehetett az értelme, hogy „másként nem lehetett volna helyzetbe hozni az orosz gyártót. Ha a tendert új szerelvényekre írják ki, akkor a Metrowagonmash messze nem a legkorszerűbb modelljei nagy valószínűséggel alulmaradnak. A pályázati feltételeket nem lehetett volna ennyire testre szabni.”

Ugyanaz az orosz metrókocsi két helyen

A Metróért Egyesület már korábban is állította: a megadott idő alatt nem lehet felújítani a régi roncsokat, így vélhetőleg a már kész darabokat „fazonírozzák” a BKV igényeire. Erősítette a gyanút az is, hogy a felek a szerződéskötés után szinte azonnal tárgyalásokba kezdtek a módosításokról. A változtatások korántsem apróságokra vonatkoznak.

Közlése szerint Jávor Benedeknek, a Párbeszéd EP-képviselőjének kérdésére korábban az akkori Nemzeti Közlekedési Hatóság azt válaszolta, nem bizonyítható, hogy a szerelvényeket felújították, vagy azok új járművek.

Márpedig amennyiben Budapest a felújítás helyett új metrókocsikat vásárolt, ez a vámcsalás gyanúját is felveti – mondta V. Naszályi Márta, hozzátéve, annak idején a kormány gyakorolt nyomást a fővárosra a felújítás érdekében. Az ellenzéki politikus szerint ennek hátterében az is állhat, hogy a raktáron lévő új orosz szerelvények mintegy 70 milliárd forintos budapesti értékesítése része lehet a paksi atomerőmű-bővítésről született magyar-orosz megállapodásnak.

A DK azt közölte, hogy ugyanebben az ügyben feljelentést tesz, mert „egy új szerelvényekről szóló tenderen az orosz gyártó el sem indulhatott volna, a felújításra szánt keretből pedig új, kényelmes, klímás nyugati vagy dél-koreai járműveket lehetett volna vásárolni”.

 

Figyelmébe ajánljuk