A horvátok a Hernádi Zsolt ellen korábban kiadott elfogatóparancs megújítását kérik az Interpoltól

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 11.

Bűn

A horvát rendőrség ezúttal egy, az Európai Unió Bírósága által hozott döntésre hivatkozik.

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.

A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A luxemburgi testület ítéletét követően a horvát sajtó úgy értelmezte a döntést, hogy Magyarországnak ki kell adnia Hernádi Zsoltot Horvátországnak. Laura Valkovic, Hernádi horvát ügyvédje a horvát hírügynökségnek ugyanakkor azt mondta: az Európai Unió Bírósága nem azt mondta ki, hogy Magyarországnak ki kell szolgáltatnia Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hanem hogy Horvátország kiadatási kéréséről egy magyar bíróságnak kell döntenie.

false

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg a Mol vezetője ellen kiadott elfogatóparancsot.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk