Bíróság elé áll Weinstein a nemi erőszak miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. május 25.

Bűn

Bilincsben vezették el, de óvadék ellenében szabadlábra helyezhetik.

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt letartóztatták Harvey Weinstein producert – jelentette be pénteken a New York-i rendőrség.

Az egykori filmmogul péntek reggel feladta magát a New York-i rendőrségen, egy manhattani bíróság még a nap folyamán hivatalosan vádat emel ellene.

A rendőrség közleménye szerint Weinsteint két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel fogják megvádolni. A közlemény nem nevezte meg az áldozatokat.

Több mint 70 nő vádolta meg a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját nemi erőszakkal, szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit.

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az Amerikai Filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen New Yorkban, Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.

A 66 éves Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

A hóna alatt könyvekkel a rendőrségre érkező Weinstein erőltetetten elmosolyodott a fotóriporterek és újságírók hada előtt. Percekkel később megbilincselve átszállították őt egy manhattani bíróságra, ahol ismertetik a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Kattintson a Weinstein-ügyről és a producer életéről szóló részletes cikkünkért!

A dívány alkonya

A független filmek bajnokáról, Hollywood királycsinálójáról, Obama és Hillary bőkezű támogatójáról, a 81 Oscarral büszkélkedő szuperproducerről a New York Times írta meg először, ami Hollywoodban már rég nyílt titkoknak számított: Harvey Weinstein a kilencvenes évektől egészen mostanáig szexuális ragadozóként viselkedett nők tucatjaival. A vádak a zaklatástól a nemi erőszakig terjednek.

Figyelmébe ajánljuk