Nem került előzetesbe a Dózsa György úti gázoló, de kokaint legalább fogyasztott

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 21.

Bűn

Úgymond a várakozásokkal ellentétben.

A várakozásokkal ellentétben nem kerül előzetesbe M. Richárd, aki májusban rohant bele Mercedesével egy másik autóba a Dózsa György úton. Az autó a buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott, és két ember halálát okozta. A 24.hu úgy tudja, a férfi túl gyorsan, mintegy 100 km/h-s sebességgel hajtott bele a másik autóba, ezért történt a baleset. A rendőrség közlése szerint az úton nem találtak féknyomot, ami arra utalt volna, hogy a gyanúsított próbált lassítani. M. Richárdot szombaton vette őrizetbe a rendőrség. A gyanúsított nem ismeretlen a rendőrség számára, a kecskeméti maffiaper egyik vádlottjaként nyolc év fegyház büntetésre ítélték. Korábban azt mondta, nem érzi magát vétkesnek a baleset miatt, de pénzt ajánl az áldozatok hozzátartozóinak. A férfi ügyvédje, Novák Péter azt mondta a 24.hu-nak, hogy

M. 135–140 km/h-val ment a baleset előtt.

M. Richárd és barátnője nyaral

M. Richárd és barátnője nyaral

Fotó: Facebook

A 24.hu most azt írja, ma úgy döntött a bíróság, hogy a férfi szabadlábon védekezhet, nem kerül házi őrizetbe, a rendőrség csak szúrópróbaszerűen fogja ellenőrizni. Legalábbis ezt mondta M. Richárd távozóban a bíróságról, viszont az ügyészség hivatalos álláspontja más: M. házi őrizetbe kerül, de nyomkövetőt nem kell viselnie. Az Index azt írja, az éjszakai életben az járja, hogy M. Richárd „védettséget élvez, mert együttműködik a rendőrséggel”. A Fővárosi Törvényszék ma délután megjelent közleményéből kiderül, hogy egy belső vizsgálat kimutatta:

M. Richárd kokaint fogyasztott a baleset előtt.

Ahogy az mno.hu beszámolt, M. Richárd szombati elfogása előtt egy hétig a Seychelle-szigeteken nyaralt, bár azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nem közölte a portállal, hogy a folyamatban lévő nyomozás ellenére M. Richárd miért mehetett külföldre, s arról sem, hogy az elrendelt letartóztatása tudatában tért-e haza.

 

Figyelmébe ajánljuk