Harmadszor ítélték el a lúgos támadót

  • narancs.hu
  • 2018. február 22.

Bűn

Életveszélyt okozó testi sértés, személyes szabadság korlátozása és más bűncselekmények miatt összesen 9 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla B. Krisztiánt, a budai Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatóját, aki lúggal csonkította meg volt barátnőjét, Erikát, miután nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. A férfit örökre eltiltották az orvosi pályától – számolt be a 444 a ma meghozott ítéletről.

false

Ezzel véget ért a megismételt másodfokú eljárás, az ítélet azonban nem jogerős: az öt éve húzódó bírósági ügy a Kúrián folytatódik.

A bűnösség kérdésében hasonló eredményre jutott korábban az elsőfokú, illetve az első körös másodfokú tanács is. A törvényszék 2016 májusában maradandó fogyatékosságot előidéző testi sértésért négy, a táblabíróság pedig tavaly márciusban életveszélyt okozó testi sértésért kilenc évre ítélte az orvost, mielőtt a Kúria – a bizonyítás néhány hiányossága miatt – új másodfokú tárgyalást rendelt el. Ez utóbbi fejeződött be ma reggel. B. Krisztián végig tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vádlott alibije, védekezése azonban teljes mértékben megdőlt – jelentette ki Ujvári Ákos, a bírói tanács vezetője – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismeretes, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója 2013 tavaszán megtámadta volt barátnőjét, Erikát, mert nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele; injekcióval elkábította és nemi szervére lúgot öntött, maradandó sérüléseket okozva ezzel.

Figyelmébe ajánljuk