Huszonöt évet kaptak a Kecskemétről induló parndorfi halálkamion embercsempészei

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. június 14.

Bűn

Hetvenegy menekült halála szárad a lelkükön.

Első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a négy embercsempészt, aki 71 menekült halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. Mint ismert: még 2015 nyarán felnőttek és gyerekek fulladtak meg egy belülről nem nyitható, szellőzés nélküli, lezárt kamionban. A halálukért felelős embercsempészek Hegyeshalomnál jutottak át velük a határon, az ausztriai Parndorfnál pedig otthagyták a hűtőkocsit.

false

 

Fotó: MTI

Az elsőrendű afgán és a három bolgár vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészetben és bűnsegédként elkövetett emberölésben találták bűnösnek, ezért bűnszervezet tagjaként valamennyiüket 25 év fegyházra ítélték. Egyikük sem bocsátható feltételesen szabadlábra. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértésben is bűnösnek mondták ki.

Az elsőrendű vádlottat véglegesen, a többieket 10-10 évre kiutasították Magyarországról, és vagyonelkobzást is kiszabtak velük szemben (94 millió, 8 millió, 1 millió, illetve 300 ezer forint).

false

 

Fotó: MTI

A vádirat 26 vádpontot, 33 esetben történt embercsempészet leírását tartalmazta, amelyek közül a 25. vádpont a parndorfi tragédia. A teljes büntetőpernek 14 vádlottja volt.

Az ügy megdöbbentő, olykor hátborzongató részleteiről korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk:

Samsung, Mitkó és a többiek – Hogyan történt a 71 halálos áldozatot követelő parndorfi tragédia?

Hét tárgyalást ültünk végig, és részleteiben megismertük, hogyan működött az a csempészbanda, amelyről rengeteg cikket írtak szerte a világon. Kiderült az is, milyen apró dolgok vezettek a katasztrófához. Amikor 2015 nyarán a libanoni autónepper, Kasszim felvette a telefonját, ismeretlen, mély férfihang köszöntötte. „Helló! Mitkó vagyok Bulgáriából.

Figyelmébe ajánljuk