Két rendőrrel és egy civillel végzett egy fegyveres Liège-ben

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. május 29.

Bűn

A támadót lelőtték, indítékát egyelőre nem közölték a hatóságok.

Két rendőrrel és egy civillel végzett egy lövöldöző kedd délelőtt a belgiumi Liège-ben, a támadót később agyonlőtték.

Az RTBF belga közszolgálati televízió arról számolt be, hogy a férfi az ország keleti részében fekvő Liège központjában tüzet nyitott a járőröző rendőrökre, majd bemenekült egy közeli iskolába, ahol túszul ejtett egy takarítónőt.

A lövöldözésben két rendőr és egy civil életét vesztette, két másik rendőr pedig megsebesült. A különleges egységek kivezényelt tagjai végül agyonlőtték a támadót.

A környező utcákat kiürítették, a helyi média tudósításai szerint többtucatnyi rendőrautó van a helyszínen, és Willy Demeyer polgármester is megérkezett.

Catherine Collignon, a városi ügyészség szóvivője elmondta, hogy a támadó indítéka egyelőre ismeretlen. A La Libre Belgique című napilap mindazonáltal azt közölte névtelen rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, „Allahu Akbar!”, mielőtt lelőtték. Ezt Collignon nem erősítette meg, később azonban a belga szövetségi ügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást

„Vannak a történteknek olyan elemei, amelyek terrorcselekményre utalnak” – nyilatkozott Eric Van Der Sypt, a vádhatóság szóvivője.

Helyi sajtóbeszámolók szerint az elkövető a 33 éves Benjamin Hermann volt, aki más bűncselekmények miatt már korábban a rendőrség látóterébe került, és akit állítólag előző nap engedtek ki a börtönből.

Jan Jambon belga belügyminiszter részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a Twitteren, és kijelentette, hogy mindent megtesznek a történtek pontos felderítése érdekében.

(A leadkép egy korábbi, 2011-es liège-i támadás utáni megemlékezésen készült. Fotó: MTI/EPA – Robin Utrecht)

 


Figyelmébe ajánljuk