Kiengedik Gyárfás Tamást

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. április 19.

Bűn

Házi őrizetet rendelnek el az előzetes letartóztatás helyett.

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedik, adta hírül az MTI.

A főügyészség közleményében azt írta: ha az ügyészség nem előzetes letartóztatásra, hanem a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, az őrizetbe vételt meg kell szüntetni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított őrizetbe vételét megszünteti, és kiengedéséről haladéktalanul intézkedik.

Majd hozzátették: Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatása miatti panaszát elutasították.

Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden Budapesten fogták el, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Gyárfás Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamáshoz – emberölésre felbújtással gyanúsítják.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk