Kirúgott ELTE-dékán: „Vigyázni kell az apró gesztusokra is”

  • narancs.hu
  • 2017. november 11.

Bűn

Mikonya György nem bocsátkozik részletekbe, nem akar még nagyobb felfordulást az egyetemen.

„Arra ébresztett rá, hogy vezetőként különösen vigyáznom kell még az apró gesztusokra is. Mert minden elsülhet fordítva.” Ezt mondta az RTL Híradójának Mikonya György, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának a héten menesztett dékánja szexuális zaklatási ügyéről.

A dékánt a kar egy adminisztratív dolgozója panaszolta be az ELTE etikai bizottságánál. A testület megállapította az etikai vétséget, és a legsúlyosabb szankció mellett döntött. Az egyetem közleményében azt írta, Mikonya „a panaszossal szemben visszaélt valós hatalmi helyzetével, megsértette a panaszos emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét. A folyamatos és megengedhetetlen testi közeledés, a szexuális tartalmú verbális és fizikai megnyilvánulások (anélkül is, hogy azok kifejezetten erőszakosak lettek volna) a panaszosban félelmet és szégyenérzetet kelthettek”.

Mikonya az RTL-nek nem részletezte, miféle gesztusokra gondolt, szerinte így is elég zaklatott a helyzet a karon, és védeni szeretné az ELTE-t. Mindenesetre a volt dékán nyilatkozatai ellentmondanak a hvg.hu értesüléseinek. A lap legalább négy áldozatról írt, és nem félreérthető gesztusokról, hanem leteperésről és fogdosásról.

Az RTL Klub Kerényi Miklós Gábor rendező ügyében megszólaltatta Lőrinczy Györgyöt, az Operettszínház főigazgatóját. Lőrinczy elmondta, belső vizsgálatot indítanak, hogy kiderüljön, Kerényi az intézmény falain belül is zaklatott-e színészeket.

Maros Ákos színész hétfőn az ATV-n beszélt arról, hogy Kerényi 23 évvel ezelőtt elfenekelte egy vállfával. Lőrinczy György elvárja az egyébként már menesztett rendezőtől, hogy „egyértelműen, egy rövid mondatban kérjen bocsánatot Maros Ákostól”.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.