Szikora János cáfol: nem igazak a vádak, bosszúállásról lehet szó

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 10., 20:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés minden formáját elutasítja.

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, Kátai István színész azt állította az ATV-ben, hogy évekkel ezelőtt a rendező fogdosott egy színészhallgatót. Kátai az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről: elmondása szerint az eseményeknek több szemtanúja volt, de az általa ismert lány kérte, hogy ne nevezzék meg a műsorban. A színész azt is hozzátette, hogy más, hasonló esetekről is tud.

Erre ma Szikora János közleményben reagált: szerinte amit Kátai állít, soha nem történt meg, ilyen jelenetnek ő soha nem volt a szereplője, szexuális zaklatás, hatalommal való visszaélés nem történt. „A szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés minden formáját mélységesen elítélem, és fontosnak tartom, hogy mielőbb megtaláljuk üldözésének megfelelő törvényes kereteit.”

Megjegyzi: „Kátai István jelenlegi Facebookján ez a titulus áll: Kátai István színész, Vörösmarty Színház. Ezúton kijelentem, hogy Kátai István soha nem volt a Vörösmarty Színház színésze, ő a Vörösmarty Színház büfése volt, amely szerződését összeférhetetlen, botrányos magaviselete miatt 2016. december 14-én december 31-i hatállyal megszüntettem. Ezt követően több tanú egybehangzó állítása szerint a büfében számos alkalommal ezt kiabálta: »Ezt meg fogom bosszulni!  Ezt nem viszi el szárazon!«”

Szikora azzal zárja közleményét, hogy „megengedhetetlennek tartom, hogy valaki büntetlenül, a bosszúállás szándékával a valóságot ilyen módon eltorzítsa!”.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 10., 20:40
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 99 húsleves
    húsleves
    2017. november 13., hétfő 07:50
    „Ha valaki egy író valamelyik művére hivatkozik, az azt jelenti, hogy annak az írónak képzeli magát?
    … akkor maga József Attilának képzeli magát?”
    *
    Soha nem hivatkoztam József Attilára, noha rá akár lehetne is, mert zseni, míg Sánta Ferenc nem zseni.
    A „hivatkozás” és a az „idézés” éppúgy nem ugyanaz, mint „náci” és a „fasiszta”.
    Moldova írja (nem hivatkozom rá, idézem!): „valakit az tesz magyarrá, hogy ismeri a különbséget a »megint«, az »újra« és az »ismét« [a „fasiszta” és a „náci” – hl.] között, nem pedig a név végén terpeszkedő ipszilon vagy a kutyabőr”.

    Itt az egyik harcos nick azt állította, hogy ő a „fasiszta” és a „náci” szót nem azért használhatja azonos értelemben, mert joga van hozzá (Nádasdy Ádám megengedi neki), hanem azért, mert Sánta Ferencnek van egy novellája, amelynek ez a címe: „Nácik”, noha a novellában nincsenek nácik. Nota bene fasiszták sincsenek benne, s én pontosan ezért mondtam, hogy a nick Sánta Ferencnek (vagyis művésznek) képzeli magát. Ráadásul még az sem biztos, hogy Sánta novellája „A műalkotás”.

    József Attila egyik ismert költeményében (nem erőltetem, mert ez is gimnáziumi szint, csak jelzem) nem azt írja, hogy a szellőzködő, lágy melegben illatoznak a jázminok, hanem – mert zseni! – azt írja: tapsikolnak a jázminok. A „tapsikolnak” ige emel egy banális képet költészetté. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az ember így szól a nejéhez egy langyos nyári estén: képzeld, anyukám, kint voltam a kertben, és láttam: tapsikolnak a jázminok, tudniillik az asszony rögtön hívja a 104-et. Mint ahogy én is hívom, ha a haverom így szól hozzám: baszki, tegnap megint elrepült a fejem fölött egy nikkelszamovár!

    Moldova írja (nem hivatkozom rá, tudniillik a Moldova is tévedhet, csak én nem tévedhetek!): „Az indulatok, akár a királyok, a nyelvtan fölött állnak!”
    Igen ám, csakhogy akárki nem képzelheti magát királynak! Arany Jánosnak, Shakespeare-nek kell lennünk ahhoz, hogy ezt megtehessük. Moldova így folytatja: „Az a drámai mondat, mely szerkezetében kifejezi a gondolat születését. Ezért ritkán tartja be az előírásos grammatikai rendet. Kiemel és háttérbe szorít. Így alakult ki Arany Jánosnál a korrektnek mondható: »Ötszáz velszi bárd ment a lángsírba, bizony«-ból az »Ötszáz, bizony, dalolva ment lángsírba velszi bárd« – csodája.
    Néha még formális logikai következetességre sincs szükség a párbeszédben. Hamlet atyjának szelleme így szól a dán királyfihoz:
    »”… Ha szeretted édes atyádat valaha…«
    Mit felelnénk erre mi, gyakorlott tintenkulik?! Marokra kapnánk a könnyzacskóinkat és kisajtolnánk belőlük valami olyasféle választ: hogy kérdezhetsz ilyet?! Hát nem megtettem volna bármit is érted, vagy hogy nélküled semmit sem ér az életem, örökké gyászollak. Shakespeare-nél Hamlet csak ennyit mond:
    »– Ó, Isten!«”

    Nos, erre (s még sok másra) gondoltam, amikor azt írtam, hogy a nácibarmozó fazon Sánta Ferencnek képzeli magát.
    Azt hittem, itt szájbarágás nélkül is érthető, tekintve, hogy ez is gimnáziumi szint. Tévedtem.

  2. 98 rworse
    rworse
    2017. november 13., hétfő 00:55
    Eeeeee...
  3. 97 blogtalan
    blogtalan
    2017. november 12., 23:45
    A Szikora elleni váddal mindenesetre elérték, hogy a vállfásról 4 napja egyetlen hír sem jelent meg...
  4. 96 Cyrano
    Cyrano
    2017. november 12., 22:53
    "megzabál egy vödör hübriszt: egyből Sánta Ferencnek képzeli magát.”"
    Ha valaki egy író valamelyik művére hivatkozik, az azt jelenti, hogy annak az írónak képzeli magát?
    Gyurcihúslé, akkor maga József Attilának képzeli magát? (Hogy csak egy példát említsek.)
  5. 95 Cyrano
    Cyrano
    2017. november 12., 22:46
    " Ezért folytat „gyűlöletbeszédet”, vagyis átkozódik, szitkozódik, mocskolódik, gyalázkodik."
    Gyurcihúslé, ezt elsősorban ön műveli ezen a fórumon. Olvasgassa néha saját kommentjeit.
  6. 94 Cyrano
    Cyrano
    2017. november 12., 22:30
    " A fórumon az érvek ütnek, nem a számbeliség." mondá gyurcihúslé.
    Oh yeah!
    1.) Őt is fejbe verték többször is, erősen is - látszik is.
    2.) Nyilván az "ütés" miatt nem él velük - fél tőlük.

    Csak mondom: anyanyelvünk tökéletes ismerete és a fogalmazási készség nem jelent gondolkodási, logikai képességet is.
  7. 93 rworse
    rworse
    2017. november 12., 22:21
    A húsgyurica már nem javul meg. Szemétláda marad, stabilan.
  8. 92 húsleves
    húsleves
    2017. november 12., 21:48
    „Mérget merek venni arra, hogy Gyurica úr a kommentjeibe ágyazott válogatott sértéseit, becsmérlő szavait hétköznapi valóságában jóval visszafogottabban alkalmazza. És nemcsak a Zagyva Gyulát nem férgezné, de ha esetleg összesodorná az élet Sárosdi Lillával, a nyakam rá, hogy nem nevezné se picsának, se luvnyának.”
    *
    Nos, PONTOSAN EZÉRT nem sodor össze az élet Sárosdi Lillával. Sem. Sőt! Nem engem sodor az élet, hanem én sodrom az életet – magam körül. Az történik, amit akarok. Nem, amit ÉN akarok, hanem amit akarok, olykor MÁSOK által, csak hát ehhez olyan „mások” kellenek, akik vagy ugyanazt akarják, amit én, vagy jobbat akarnak annál, mint amit én képes vagyok akarni.
    Léteznek ilyen emberek. Nem sokan, hanem ÉPPEN ELEGEN. Az emberi kapcsolatok vonatkozásában a minőségre törekszem, nem a mennyiségre. A kutyák vonatkozásában más a helyzet, mert a kutya sui generis minőség. Ez a tapasztalatom. Például a kutyáim képesek különbséget tenni egy Babits-vers és egy József Attila-vers között. Ember erre nem képes. Véletlenül jöttem rá, de így van.

    A 83-as hozzászólásban keveredik a „troll” fogalma a (gyáva) nick fogalmával.
    Mit tegyek? Ez ilyen műfaj. Nickek kommentálják a megjelent szövegeket, eseményeket.
    Regisztráljak egy másik nicket a valódi, polgári nevemmel?
    Macerás. Ezért a következőt teszem: idecsatolom a fészbuk-oldalamat, s ott Sárosdi Lilla (akit ostoba libának tartok), Schilling Árpád (akit intellektuálisan hitvány, morálisan silány: HAZUG embernek tartok) magánüzenetben megkereshet, ha meg akar verni (vagy veretni, attól függ, mennyi vér van a térdelős puszinkájában), megadom néki(k) a címemet, ergo személyesen is meglátogathat(nak), és megpróbálkozhat(nak) a megverésemmel (amúgy nem ajánlom senkinek).
    Ennél többet nem tehetek: https://www.facebook.com/laszlo.vagreti

    A lényeg, hogy: ne tessenek engem azzal a teljesen alaptalan föltételezéssel sértegetni, hogy Sárosdi Lillával udvarias volnék, ha személyesen ismerném! Ki van zárva.
    Egyébként nem „picsának” neveztem, hanem „hülyepicsának”, a kettő nem egészen ugyanaz. A férje hülyegyerek (mely a hülyepicsa cerkás mutációja).

  9. 91 rworse
    rworse
    2017. november 12., 21:16
    Akkor még közkívánatra:

    A Pendragon hamar ugrik, de szelektív,
    félrenéz gerendát, akivel elektív,
    másnál akár szálka híján is erektív,
    Mint a fél fülére vak kezdő detektív.
  10. 90 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 12., 20:49
    Tényleg, a grrrrrrrrrrreselyű! Hé,hó, galambocskám! Hogy vannak a migrók? Jó a kerítés? LOL

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...