Mi értelme van a tűzszünetnek, ha a felek nem akarják betartani? Most, hogy a hadműveletek feltárták azt, amit az izraeliek amúgy is tudtak, de a világ nem, hogy milyen alagútrendszert alakított ki a Hamász az elmúlt öt év során közel-keleti és nyugati pénzekből, a zsidó állam elemi érdeke, hogy valamennyit megsemmisítse. Annál is inkább, mert ezek sokkal, de sokkal veszélyesebbek, mint a kilőtt rakéták. Mindehhez azonban idő kell és – bizony – rombolás.
Nem ennyire világos a Hamász érdekeltsége a harcok folytatódásában; a terrorszervezetnek katonai érdeke nem fűződik ahhoz, hogy az izraeli hadsereg továbbrombolja létesítményeit, levadássza fegyvereseit, s felkutassa és megsemmisítse a megmaradt arzenált. A kezdeti cél, hogy intifáda robbanjon ki a rakétaeső nyomán, s ehhez a Jordán-parti palesztinok is csatlakozzanak, nyilvánvalóan illúziónak bizonyult. A Hamásznak minden nappal kevesebb és kevesebb ereje marad; ha Izraelnek ma le kellene állítania a hadműveleteket, akkor is újabb esztendőkre lenne szüksége a palesztin szervezetnek, hogy katonailag talpra álljon. Izraelben viszont úgy látják: itt az alkalom, hogy a Fatah-Hamász rivalizálásban a békére inkább hajlamos, vagy fogalmazzunk óvatosabban: a fegyveres akciókra képtelen Fatahot hozzák helyzetbe.
Jelenleg két tűzszüneti terv van forgalomban, melyeknek alaposabb elemzése iránymutató lehet nem csak a kibontakozás tekintetében, de arra vonatkozóan is, hogy milyen érdekeket is ütköztetett a Hamász támadása, s az arra válaszul megindult izraeli támadás.
Az egyik tűzszüneti tervet még Abdel-Fattah al-Sziszi egyiptomi elnök dolgozta ki, s annak céljait Izrael és Mahmud Abbasz, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke mellett Abdullah szaúdi uralkodó is osztja. Ennek fő célkitűzése a Hamász teljes lefegyverzése, így ez utóbbi nyilvánvalóan hallani sem akar róla.
A másik tervezet mögött nyíltan Törökország és Katar, mintegy a háttérben meghúzódva pedig Irán áll. Ennek a lényege, hogy Izrael oldja fel teljesen a Gáza köré vont blokádot, s emellett a Hamász megőrzi arzenálját.
Az izraeli hadsereg által Gáza köré vont szoros zárlat ellenére nagyon sok fegyver, illetve a gránátok és rakéták előállításához szükséges alkatrész jutott be Gázába, haditechnológiával együtt. A szállítók listája hosszú, a libanoni Hezbolláhtól Észak-Koreáig számos forrást gyanítanak, de így vagy úgy, Irán neve minduntalan felmerül. Egyesek szerint az észak-koreai szállítmányokat rajta keresztül továbbították, a Hezbollahtól származóak meg eleve Iránból jönnek. Az nyilvánvalóan kacsa – egyébként ezt csak a Hamász állítja –, hogy a rakétákat helyben gyártották volna, beleértve az alapanyagokat is. De tény, hogy nem tisztázott teljesen, honnan és hogyan kerültek be a területre a hadianyagok. Azt már korábban gyanították, hogy – az állandó ellenőrzés dacára – a tengeren keresztül olykor sikerült bejuttatni egy-egy nagyobb szállítmányt. És az izraeli hírszerzés azt is tudni véli, hogy a szigorú kairói parancsok dacára a Hamásznak vannak egyiptomi segítői.
Irán egyébként nem titkolja, hogy továbbra is támogatja Gáza terroristáit; ezen a héten Hamenei ajatollah erről egyértelműen beszélt. Őt megelőzően pedig az iráni Nemzetbiztonsági Bizottság feje, Kaled Mesaal biztosította telefonon a Hamászt, hogy számíthat a katonai segítségre. Hosszen Amir Abdolahian iráni külügyminiszter-helyettes a napokban Bejrutban is járt, hogy a segítség részleteit a Hezbollah vezetőjével, Hasszán Naszrallahhal megbeszélje.
Mindeközben Washington álláspontja nem teljesen tisztázott: vajon melyik béketervet is támogatja. Izrael egyértelműen azzal vádolja az amerikai felet, hogy Törökország, Katar és Irán oldalára áll, nem kis mértékben azért, mert kész ezt az árat megfizetni, hogy végre rendeződjenek az amerikai–iráni kapcsolatok. Több forrás úgy véli: a harcias teheráni nyilatkozatok csak a radikálisoknak szólnak, a Hamász nem kap több katonai segítséget, hisz Irán – ha más miatt is, mint az Egyesült Államok – szintén nagyon érdekelt a kiegyezésben.
Tény, hogy Washington nagy megkönnyebbüléssel fogadta a gázai konfliktus kezdetén előterjesztett, al-Sziszi féle béketervet, s csak azt követően nyilvánította ki, hogy nyitott egyéb megoldásokra is, miután azt a megállapodást a Hamász azonnal elutasította.
De ne legyenek illúzióink, a Hamász minden megállapodási tervezetet elutasít majd a jövőben is, kivéve azt az egyet, amelyhez sem Izraelnek, sem Egyiptomnak, sem a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, de tulajdonképpen még Iránnak sem fűződik érdeke. Legfeljebb a zavarosban halászó Törökországnak és Katarnak.
A szerző jelenleg a DK külpolitikai kabinetvezetője.
