Babarczy Eszter: Sétáló filozófia (Nevét a szádra)

publikálva
1998/24. (06. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mi tartja meg őket? Nem is csak hogy ennyi csábítás között - de ennyi kötelező csábítás között, ennyi identitásformáló, versenyképesség-mérő, kívánatosságfokozó csábítás között. A szemüket a könyvre szegezik - nem tudom elolvasni, pedig szeretnék belelesni -, és némán mondják a szöveget. A könyv mindig kicsi, többnyire kemény fedeles. Az ajkuk pedig jár, nem úgy, mint a többi, metrón olvasó utasé. A számtalan sok olvasóé, akiknek a választásait szintén szeretném megérteni (vajon miért olvassa ez a sokfülbevalós, hip-hop nadrágos latino gyerek Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából című kisregényét?), mindazonáltal ez utóbbi választások a pluralitás és a vele járó sokistenhit New York-i világában a priori és minden szociális és kulturális rejtély ellenére is érthetőbbnek tűnnek, mint az előbbi, az efféle pluralitás csábításait konok mormolással kivédő monoteizmusé.

Mi tartja meg őket? Nem is csak hogy ennyi csábítás között - de ennyi kötelező csábítás között, ennyi identitásformáló, versenyképesség-mérő, kívánatosságfokozó csábítás között. A szemüket a könyvre szegezik - nem tudom elolvasni, pedig szeretnék belelesni -, és némán mondják a szöveget. A könyv mindig kicsi, többnyire kemény fedeles. Az ajkuk pedig jár, nem úgy, mint a többi, metrón olvasó utasé. A számtalan sok olvasóé, akiknek a választásait szintén szeretném megérteni (vajon miért olvassa ez a sokfülbevalós, hip-hop nadrágos latino gyerek Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából című kisregényét?), mindazonáltal ez utóbbi választások a pluralitás és a vele járó sokistenhit New York-i világában a priori és minden szociális és kulturális rejtély ellenére is érthetőbbnek tűnnek, mint az előbbi, az efféle pluralitás csábításait konok mormolással kivédő monoteizmusé.

Tinédzserkorú felnőttek: rosszul szabott, fekete öltönyben és kalapban a fiúk, zárt kiskabátban, lábszárközépig érő, divatmentes szoknyában, középkorúhölgy-kalapban a lányok. Formátlan, decens spiritualitás, amely elfedi a testet, és lehántja az erotikus burkot a fiatalságról. Leülnek a diadalmasan sugárzó latino és fekete lányok közé, felnéznek, ha a machismo túláradása már elviselhetetlenül hangos, aggodalmasan kissé, annak tudatában, hogy a másik oldalon található a testi fölény, de tökéletes szellemi immunitással. Így a legkönnyebb elképzelni a haszid fiatalokat: spirituális maradványként, a kihívó erotika és az identitásképző fogyasztás formálta saját világ, a youth culture hiányaként. Mi tartja távol őket ettől a világtól - vagy másképpen, mi tartja meg őket a Yiddishkeitben?

A Beis Moshiach Magazine Online legutóbbi száma főként micvákkal foglalkozik. Micvákkal elsősorban annak tartozunk, akinek nevét még az előzékeny angol nyelvű kiadásban is csak G-d jelöli, másodsorban azonban, és épp ilyen jelentőségteljesen, embertársainknak. Illetőleg hát a többi haszidimnak, testvéri szeretettel. És ez nehéz. Miért nehéz?

A lubavitchi rebbe szerint amikor az ellenfelek végső gyilkos ölelésben összefonódnak, s az egyik már-már felülkerekedik, a másik is hirtelen erőre kap. S hasonlóképpen, éppen abban a pillanatban, amikor a zsidó megpróbál helyesen davenálni, nefes habehamisza mindenféle idegen gondolatokat ébreszt benne, hogy akadályozza a kavanáját. Ezt nem értem, de sejteni vélem, mire gondol a rebbe.

A micva célja a teremtés tökéletesítése, közelebbről pedig az, hogy mindent megtegyünk haszid és egyéb zsidó testvéreinkért. 613 micva van, azért ilyen sok, hogy minden dolgot felölelhessen a világon, s megmondja, hogyan legyen és hogyan ne legyen, mondja Yosef Y. Paltiel rabbi. 613 - memorizálni elég sok, de hogy mindent lefedjen a világon, ahhoz ezt a világot elég kicsinek kell gondolnunk. Kicsinek kell megtartanunk. Ezt már én gondolom, Borough Park, az ortodox negyed szélén ücsörögtömben.

Tudom, hogy a haszidok harcolnak azért, hogy a világuk megmaradhasson kicsinek - külön iskolákat akarnak, s változó sikerrel küzdenek meg értük New York állam jogrendszerével, spirituálisan megfelelő (nem koedukált) kollégiumot akarnak, és sajtóvisszhangot keltő kivonulást rendeznek a Yale-en. Ebből a harcból én, aki Borough Park szélén élek, nem látok semmit. Csönd van, béke, nyugalom, a haszidok nem élnek az utcán. Ez a zártság kihívó. Nem ellenséges, de undok, és ezt könnyű félreérteni. Miért nem öltözködnek úgy, mint más rendes emberek? - kérdi tőlem egyszer a fiam. Megrémülök. Igaz, akkor is megrémültem, amikor kifogásolta, hogy a bácsiknak túl fekete az arcuk, és azon is túlestünk. Az indiai szárik nem tűnnek fel a drágámnak, de a fekete kalapokat az ellenséges elzárkózás jeleként érzékeli. Zsidók, kisfiam, a vallásuk így követeli. Mi az, hogy zsidó? Nem tudom, szívem, kinek mi. Például te is egynegyed részben zsidó vagy. Bizonyos szempontból. Más kérdés, hogy ezek a fekete kalapos bácsik mit gondolnának erről. A fekete kalapos bácsik szerint csak az a zsidó, aki tudja, mi a Yiddishkeit meg a micva és még egyéb dolgokat is, amiket mi nem tudunk. És nem veszi a szájára Isten nevét. És nem csábul el a világnak. Mert aki elcsábul a világnak, az meghal mint zsidó.

Mi tartja meg őket? Nem csak engem foglalkoztat a kérdés. A New York Times időről időre nekiugrik a témának, hogy aztán visszavonuljon. Mi itt mind zsidók vagyunk, többé-kevésbé. Viszont nem tudjuk, mitől. Izrael és a Holocaust ad némi segítséget a definícióhoz, de Izrael újabban elég idegesítő, hogy azt ne mondjam, nehezen vállalható politikát folytat. Másfelől pedig aki nem zsidó, az is elsajátítja az áldozatlét tanait. Úgy tűnik, Holocaust- és genocídiumáldozatnak lenni könnyű, de zsidónak lenni nehéz. A titkot pedig őrzi a Borough Park és Riverdale, megfejthetetlenül annak, aki New York politeista világában él és ír, a micvában csak az egzotikumot érzékeli, és minden skrupulus nélkül, bár talán némi meghatottsággal leírja a God szót.

István barátom tőlem indul neki New Yorknak. Reggelizgetünk, beszámol a romániai politikai helyzetről, Sepsiszentkirályról és az unitárius gyülekezetről, amelynek pásztora. István udvarias, sosem figyelmeztetne, különös tekintettel ismert szekuláris beállítottságomra, de én felfigyelek. Azon kapom magam, hogy Isten neve unos-untalan elhagyja a számat. Istentelenül unalmasnak találom a New York Times aznapi számát és ó, Istenem, nyugtatom meg, ez egy teljesen méreten aluli svábbogár. Aztán felütöm a Narancs május 21-i számát és felháborodottan konstatálom, hogy a korrektor átjavította kis i-re az Isteneimet. De mielőtt még Istvánnak is elpanaszolnám ezt a sérelmet, meggondolom magam. És próbálok vigyázni a számra.

publikálva
1998/24. (06. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk