A Fidesz-kormány hisz a büntetésben. Nem egy vagy kettő, hanem szinte minden területen. Nagyobb összegű pénzbüntetés, hosszabb elzárás: 2010 óta ezek az új törvények, rendeletek visszatérő elemei a büntetőjogtól a drogpolitikáig, a hajléktalanügytől a tébécsalás kezeléséig, a közlekedésrendészettől az oktatásügyig.

Hagyjuk most a pszichologizálást (a kormánytagok és a miniszterelnök személyisége, konzervatív nevelési elvei). Tegyük félre azt a tényt is, hogy a büntetésekben - nem csak nálunk - mindig érvényesül a politikai ideológia. A baloldal szerte a világon inkább tekinti a körülmények és a társadalom esendő, megérthető és megértendő áldozatának azt, aki a jobboldaliaknak a jó és a rossz között szabad akaratából helytelenül döntő individuum. A baloldaliak inkább a segítő jóléti államban bíznak, a jobboldaliak pedig a szabályokat a többség javára kérlelhetetlenül betartató államban.

Koncentráljunk inkább a büntetés funkcióira. Miért is küldi az állam börtönbe a visszaeső bűnözőt, a kábítószer rabját, a kukázó hajléktalant vagy a magát csalárdul leszázalékoltató, amúgy makkegészséges dolgozót? Miért növeli a kormány a gyorshajtás büntetését, miért teszi lehetővé, hogy a gyereket könnyedén kicsaphassák az iskolából?

Azért, hogy elriasszuk őket a bűn elkövetésétől? Ez jó érv lehet a hasznokat és kockázatokat előre mérlegelve autókat fosztogató bűnbanda és a társadalombiztosítási csalás büntetésének növelése mellett. Csakhogy a szenvedélyből gyilkoló, a heroinista, a törő-zúzó iskolás vagy a hajléktalan aligha mérlegeli a lebukás utáni büntetés mértékét.

Azért, hogy megmentsük a társadalmat a delikvens okozta veszélytől? Ez működhet az életfogytnál (véglegesen, de drákóian és drágán), de már a börtönbüntetésnél is csak ideig-óráig. A bűnös - miután kiokosították a cellatársak, vagy a pénzbüntetés végképp legatyásította - visszatér. A börtönbüntetés esetén mindig kérdés az is, vajon megéri-e ilyen költséges és embertelen formában távol tartani a társadalomtól a vétkezőt: a kukázó hajléktalant sokkal olcsóbb az alapítványi menhelyre befizetni, mint börtönbe hurcolni.

Esetleg a társadalom igazságérzetének kielégítése a cél? Szenvedjen, aki kárt okozott? A "szemet szemért" ősi elv, és - ha a felvilágosodás óta nem is jó a sajtója - megbízhatóan hozza a szavazatokat. Bár az is igaz, hogy a büntetéssel sújtandók egy része (például a kábítószerfüggők vagy a hontalanok) még a legószövetségibb gondolkodású szavazóban is felébreszthetik a részvétet - a közös leszámolás vágya helyett. Különösen, ha egy ujjhegynyit is megérinti őket valamely, az elesettekkel szolidaritást hirdető eszmerendszer; teszem azt, a kereszténység.

Ezek jogos megfontolások (no jó, a társadalmi bosszúszomj kevésbé), de a helytelennek gondolt viselkedéssel szembeni fellépésnek a büntetés csak az egyik, és messze nem mindig a legcélravezetőbb, leghatékonyabb, legkevesebb nem kívánt mellékhatással járó eszköze. A szorosan vett büntetőügyeken túl nem is a legbevettebb vagy a legsikeresebb.

A börtön nemcsak kegyetlen, de drága is. A magas pénzbüntetések bevételt hoznak a kincstárnak, de növelik a korrupciós kockázatokat, hiszen a nagyobb büntetés elkerüléséért jobban megéri megkenni a hivatalnokot, a rendőrt. A magas büntetés még beljebb lökheti az érintettet (és családját) abba a kilátástalan helyzetbe, amiből éppen a szankcionált szabálysértés vagy bűncselekmény kínálja az egyik kiutat. A büntetés maga is kriminalizál. Ha nem az összes bűntény büntetését növeljük (és a legsúlyosabbaknál nem megy a súlyosbítás, hiszen a halálbüntetés visszaállítása még nem jött szóba), a kisebb bűnök büntetésének növelése a nagyobbak felé taszigálja az elkövetőt. Ha már a kábítószer birtoklása is börtönbe juttat, inkább üti le a drogos a rendőrt, mint ha csak gyógykezelés járna érte. Ha már a kukázás is büntetendő, miért ne térjen át a kétségbeesett guberáló a tolvajlásra?

Szerencsére egy sor más eszköze is van az államnak a viselkedésmódosításra. Nevelhet. Gyógyíthat. Jutalmazhat. Javíthatja a lebukás valószínűségét, megnehezítheti, megakadályozhatja az elkövetést. Ideális esetben megváltoztathatja azokat a szociális viszonyokat, amelyek az elkövetőket motiválják: ahol a legszegényebbek is gyarapodnak, ahol működnek a közösségi hálók, a segítség mechanizmusai, ahol a társadalmi normák és az írott szabályok erősítik egymást, ott kevesebb bűnözővel, drogossal, kukázó hajléktalannal kell elbánni. Az elmúlt másfél év szabályozási változtatásai szinte mind arról is szóltak, hogy e "puha" eszközök helyett az Orbán-kormányzat és engedelmes parlamentje a kancsukához: a több és hosszabb elzáráshoz és a magasabb büntetésekhez nyúl. Alig hihetjük, hogy mindenütt az volt a baj, hogy nem elég súlyos a büntetés.

Vajon miért?

Hogy nehezítsem az olvasó dolgát, adok két hihető választ. Az egyik, hogy őket is szíjjal verte az apjuk kiskorukban. A másik - ami ettől talán nem is független -, hogy jobboldaliak.

De nem hiszem, hogy ez a két indíték mindent megmagyarázna. Nem mindegyiküket pofozta az apja, és a Fidesz majdnem annyira populista-későkádári-baloldali, mint amennyire jobboldali. Politikai támogatóinak értékprofilja sem tér el lényegesen a szocialista szavazókétól.

Gyanítom, a magyarázatnak van még egy fontos eleme. Sőt kettő: a jogászi háttér (a Fidesz hangadói között igen sok a jogász) és a szakpolitikai elemzéstől való viszolygás kombinációja. Mire gondolok? Aki nem hajlandó egyes területek szakirodalmában, bonyolult ok-okozati és statisztikai összefüggéseiben elmélyedni, akinek nincs türelme hatásvizsgálatokra, aki nem konzultál az érintettekkel - mert azt hiszi, nála van a bölcsek köve, mert egy túlhajtott menetrendet próbál betartani, mert nem bízik a szakértőkben -, az törvényhozáskor, rendeletalkotáskor magára marad. Aki nem hajlandó megérteni, amit az egyes szakmák (a szociálpolitika, a szociológia, az oktatáspolitika, a közgazdaságtan, az orvostudomány) tudnak, hanem maga próbálja kitalálni, mi is a szakpolitikai megoldás, az a saját élettapasztalatából, tanulmányaiból, előítéleteiből tud csak meríteni. Ha a döntéshozó keveset tapasztalt - mert fiatal, vagy mert olyan terület szakpolitikáiba szól bele, amiről eddig azt se tudta, eszik-e vagy isszák -, maradnak az előítéletek, meg a konyhai kriminalisztika hamis közhelyei: a bűnt elsősorban büntetéssel, börtönnel vagy pénzbírsággal lehet csökkenteni.

Machiavelli szerint a rettegés a büntetéstől mindig hatékony. Szólok: nem mindig az.