Eörsi István: OptiPista - A választás és a papok

szerző
Eörsi István
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Királyválasztásra készül Bergengócia. Négy jelölt lép fel: egy vörös hajú, egy szőke, egy fekete és egy kopasz. Az ország sámánja a mindent eldöntő nap előtt nyilatkozatot tesz közzé. Eszerint ő nem akarja befolyásolni a bergengócokat, azt emeljék trónra, aki szívüknek legkedvesebb, csupán azt kéri tőlük, hogy semmiképp se válasszanak olyan jelöltet, akinek haja van.

Ez a mulatságos szemforgatás jellemzi a történelmi egyházak magatartását jelenleg, a választások előtt. A világért sem mondanák meg, hogy kit válasszon a nyáj, mindenki kövesse lelkiismerete szavát, csak arra ügyeljen, hogy választottja ne valljon liberális vagy szocialista elveket. Továbbá: olyan pártot kell választani, amelyik nem fenyegeti a vallás szabadságát.

1989, Perőcsény

1989, Perőcsény

Fotó: Halda Alíz / eorsilaszlo.hu

Ez utóbbi követelmény torzító és őszintétlen. Nincs Magyarországon olyan parlamenti párt, amely ne volna a szabad vallásgyakorlás híve. Csakhogy a baloldali pártok a felvilágosodás történelemformáló hagyományát követve a szabad vallásgyakorlást az állam és az egyház szigorú elválasztásának alapján képzelik el, a jobboldali pártok pedig az egyház világi hatalmának és vagyonának, politikai befolyásának szakadatlan növelését belekombinálják a szabad vallásgyakorlás filozófiai fogalmába. A ma hivatalban lévő kormány még az egyházak mesés étvágyának bámulatos növekedésével is lépést tud tartani. A költségvetésben biztosított összegeken kívül az egyházak egyik különadományt a másik után zsebelik be. Propagandisztikus étvágyukat is kielégíti ez a kormány. A kereszténység bevezetésének ezredik évét, pontosabban a 2000-ik évet azzal is ünnepelték, hogy a Kossuth rádió déli hírei előtt minden nap rövid, ájtatos hangrezgésű előadást tartottak arról a harangról, amely a szóban forgó héten éppen elkongatja a delet. Most már 2002-t írunk, de még tart a millennium meg az ájtatos hangrezgés, állami költségen (hiszen a Kossuth rádió ideje pénz) az egyházi ingyenpropaganda. Sőt mi több: a kormányerők nemrégiben kilátásba helyezték, hogy nyíltan is szakítanak az állam és az egyház szétválasztásának elvével; azt fontolgatják, hogy elismerik az egyházi esküvő állami érvényességét.

A kérdés szakértői az egyházak etetésének szégyenletes enciklopédiájával szolgálhatnának. Én csak éppen jelezni szeretném az egyház politikai vonzalmainak genezisét. Megjegyzem még, hogy a náci és kommunista terror rémségeivel kupeckedő kormány olyan egyházak előtt hajbókol, amelyeket felelősség terhel mindkét terror rémségeiért. Serédi Jusztinián, aki 1927 és 1945 között Magyarország hercegprímása volt, a Felsőházban kijelentette, hogy a keresztségnek nincs fajátalakító hatása. Ezzel a zseniális érvvel bizonyította, hogy a kikeresztelkedettek sem vonhatók ki a zsidótörvények hatálya alól. Ebből következett, bár erre még ő sem gondolt, hogy a kikeresztelkedett zsidók éppúgy Auschwitzba valók, mint az ortodoxok, és a két csoport útja csak a kürtőn túl válhat el egymástól: a kikeresztelkedettekből kerekedő füst az ég felé iparkodik majd, a többieké lentebb kénytelen gomolyogni. A kommunista zsarnokság képét pedig békepapok és besúgó papok tették színesebbé. 1956 után Kádárt mindvégig nyíltan támogatta az egyházak vezetése. E kínos együttműködés bizonyítékaképpen az egyházak elérték, hogy tisztségviselőiket ne világítsák át. Autonómiájukra hivatkoztak a golyhók, pedig a besúgást nem az autonómián belül gyakorolták, akik gyakorolták, hanem az állami szervekkel együttműködve.

Mindent összevetve nem csodálkozhatunk azon, hogy az egyházak a jobboldali pártok mellett korteskednek. Kevésbé érthető, hogy miért próbálják tagadni ezt. Az egyházak tisztségviselői is emberek, állampolgárok, akiknek jogukban áll, hogy képviseljék nézeteiket. Akár a templomban is. Vajon miért tiltakoznak, ha valakik dokumentálni akarják ezt? Emlékszünk: szocialista egyetemisták magnóval adatokat akartak gyűjteni a papok templomi agitációjáról. Ennek az akciónak a terve hisztériahullámokat gerjesztett. Semjén Zsolt egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, akit szívesen képzelek magam elé, amint valamiféle szellemi vetélkedőn alulmarad Grespik Lászlóval szemben, azt nyilatkozta, hogy ily módon fenyegetésekkel korlátoznák a hívőket vallásuk szabad gyakorlásában. De hiszen az istentisztelet közössége nem zártkörű, bárki bemehet oda, akár bombával is. Miért épp az ifjú szocialisták jelentenének fenyegetést, akik csak szavakat rögzítenének észrevétlenül? Különben is: a templomban nem a hívők beszélnek, hanem a pap, a papokat pedig nem lehet megfélemlíteni, hiszen ők az egyetlen igazság hirdetésére vállalkoztak. Az egyházak ugyanis olyan közhasznú társaságoknak foghatók fel, amelyeket az igazság terjesztésének céljából létesítettek. De ha ez így van, akkor a magnók is az egyházak célját szolgálnák, hiszen az igazságot olyan fülekbe juttatnák el, amelyekhez különben nem férne hozzá.

A magnós vállalkozásra aztán mégsem került sor, mert a szocialisták jó szokásukhoz híven semmitől sem félnek annyira, mint hogy vallásellenesnek (vagy nemzetellenesnek, családellenesnek, erkölcstelennek) mondják őket. Még a nagymamájukat is megennék, ha ezzel bizonyíthatnák, hogy családszeretők. A riadalom láttán egykettőre elálltak tervüktől. A hisztérikus reakció azonban újból csak azt bizonyítja, hogy az egyházak titkolni szeretnék, amit mindenki tud róluk, és ami igazából nem is volna titkolandó, ha...

Említettem már, hogy a papoknak, akár csak a többi állampolgárnak, és az egyházaknak, akár csak a többi intézménynek állampolgári joga a véleménynyilvánítás. Ez azonban csak akkor hiteles, ha a véleménynyilvánító anyagilag független attól, akinek érdekében buzgólkodik. Sem erkölcsösnek, sem ildomosnak nem nevezhető, ha az egyházak olyan kormány érdekében agitálnak, amely pénzözönbe fullasztja őket. Ismét elérkeztem az állam és az egyház elválasztásának elvéhez. Németországban az egyházaknak hagyományosan van vagyonuk, de nem részesülnek költségvetési támogatásban, és más formában sem ajándékozzák meg őket az adófizetők pénzével. Csak azok adóznak nekik, akik vallásos meggyőződésből az egyház híveinek vallják magukat. Nálunk is meg kellene ismét teremteni, minél előbb, de nem a hatvan évvel ezelőtti, hanem a mai tényleges támogatottság alapján az egyházak vagyoni alapjait, hogy többé ne részesülhessenek a nem vallásos adófizetők pénzéből. Amíg erre nem kerül sor, az egyház politikai agitációját pénzszag lengi be. Ez elfogadhatatlan. Ne háborodjak fel azon, hogy az én pénzemből ellenem mozgósítják a lelkeket? Ezt csak akkor tudnám ideiglenesen elfogadni, ha nyílt vagy burkolt választási agitációjuk közben nem szégyellenék bevallani, természetesen magasztos elveik fenntartásával, hogy anyagi érdekek is motiválják őszinte meggyőződésüket.

szerző
Eörsi István
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Eörsi István
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk