Eörsi István: OptiPista - Interpelláció

szerző
Eörsi István
publikálva
2001/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Álmomban csörög a telefon. Felkapom a kagylót. "Itt a Jóisten beszél, mondja egy kellemes női hang. - Eörsi úr, maga az?" "Nem tagadhatom." "Örülök, hogy otthon találom - búgja ugyanő, férfiasra áthangszerelve. - Kérni szeretnék magától valamit." "Csakhogy én nem hiszek istenben" - válaszolom, mire ő: "Én viszont József Attila leleményes megfogalmazásával élve nem viszonzom a tagadását. Én hiszek Önben, ezért hívom fel. Mint Ön is szokta mondani: a hit magánügy."

A 301-es parcellánál 1988-ban

A 301-es parcellánál 1988-ban

Fotó: eorsilaszlo.hu

Ezt az utolsó mondatot egy rekedt lány vagy egy mutáló fiú hangján formálja meg. Teljesen megzavarodom. Első pillanatban azt hittem, megint az a nyilas újságíró idétlenkedik velem, aki hetente néhányszor felhív vagy felhívat, hogy kimutassa érzületét. De ez nem ő, mert ezúttal miniszterelnökünk hangján szólal meg: "Orbán Viktor beszél belőlem." Óvatosan hallgatok. "Orbán Viktor él-hal a kemény kritikáért - pattogja az isten -, minősíthetetlenül cinikus politikai döntéseit annak reményében hozza, hogy a parlamentben egyszer a szemébe mondják, amit megérdemel. De amit ilyenkor kap, az nem elégíti ki őt. Önbe helyezi utolsó reményét, és arra kéri, rajtam keresztül, hogy interpelláció formájában szedje le róla - persze csak képletes értelemben - a keresztvizet. Témát is javasol. Mondhatom? Kérdések a Miniszterelnök úrhoz..." Ingerülten félbeszakítom: "Ön mindent lát, tehát azt is látnia kell, hogy alszom. És különben sem vagyok képviselő." "Nyissa már ki a szemét!" - énekli szoprán hangon az isten. Kinyitom. Ott állok a teljesen üres parlament széksorai közt, kezemben remeg a papír. Már olvasom is:

Kérdések a Miniszterelnök úrhoz Hóman Bálint újratemetésének tárgykörében

A napokban, mint köztudomású, újratemették Hóman Bálint történészt, aki a váci börtönben halt meg 1951-ben, miután a Népbíróság mint háborús bűnöst 1946-ban életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte. A szertartást nagy kormányzati érdeklődés kísérte, a megjelent notabilitások közül megemlítem az igazságügyi, a kulturális és az oktatási minisztert, továbbá az ünnepi szónokot, aki valaha szintén miniszter volt, igaz, hogy nem az Ön, hanem Németh Miklós kabinetjében, és jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Nem zaklatnám kérdésekkel Önt, ha ez a feltámadó állami részvét a kiemelkedő munkásságú történésznek szólt volna. Csakhogy tudósok temetését fél évszázaddal haláluk után nem szokták megtisztelni hivatalban lévő főtisztviselők. A tiszteletadás kétségbevonhatatlanul a hadrakelt Magyarország "Hitler és Mussolini faji gondolatát" képviselő politikusának, a német orientáció egyik legeltökéltebb hívének szólt, aki még 1944 karácsonyán, a Sopronban ülésező parlament tagjaként is küzdött a német győzelemért, miközben a szomszédos Sopronkőhidán éppen felakasztották a mentelmi jogától megfosztott Bajcsy-Zsilinszky Endrét.

Tisztelt Miniszterelnök úr! Kormányának tagjai köztudomásúlag nincsenek abban a helyzetben, hogy az Ön felkérése vagy legalábbis jóváhagyása nélkül részt vehessenek egy ilyen szimbolikus jelentőségű politikai szertartáson. Ők az Ön érzületét is tolmácsolták, és ez az Ön következetességét dicséri. Miután szívós munkával egyre több ponton hidalta át azt az árkot, amely a tréfás eufemizmussal "polgárinak" nevezett erőket elválasztja az újnáciktól, elérkezettnek látta az időt egy nyílt demonstrációra. A közelgő választások előtt érzékeltetni akarta a jobboldali választók legjobboldalibb rétegeivel, hogy nekik is érdemes Ön mögé sorakozniuk, mert az Ön politikája felöleli a Horthy-rendszer szélsőjobboldali szárnyának hagyományait is, európaisága pedig csak ezzel a lényeges megszorítással érvényesül.

Az elmondottak, tisztelt Miniszterelnök úr, újabb kérdéseket generálnak, és én ezekre kérnék választ Öntől. Ha kormánya magáévá tette a nyilasokkal is együttműködő Hóman Bálint újratemetésének jelképes aktusát, akkor Ön, a Miniszterelnök miért maradt távol ettől a jelentőségteljes eseménytől? Külpolitikai tapintatból? Vagy azt gondolta, hogy jelenléte nélkül is mindenki megérti az Ön szándékát? Vagy attól tartott, hogy személyiségének fénye homályba borítja az ünnepelt férfiú alakját? Vagy talán azt remélte...

Dörgő tapsvihar. Felpillantok a papírról: a terem továbbra is üres. Egyszerre kitárulnak az ajtók, és a miniszterelnök lép be rajtuk. Tárt karral, széles mosollyal közeledik hozzám minden irányból. "Hohó! - kiáltom -, azt már nem!" - és felébredek.

szerző
Eörsi István
publikálva
2001/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk