Kánaán 1.
M. Z. (45): "Én és a feleségem, mi mindketten a legmesszebbmenőkig boldogok vagyunk, hogy végre itt lehetünk, és már el is határoztuk, hogy haladéktalanul véget vetünk a családon belüli erőszaknak, mert rá kellett jöjjünk, hogy jóval ésszerűbb, és főleg sokkal, de sokkal kifizetődőbb, ha egy csapásra megoldjuk az összes létező problémánkat, és ahelyett, hogy öldökölünk, meg kidobáljuk a gyerekeket az ablakon, ehelyett inkább fogjuk magunkat, és még jó időben benevezünk a Voila magazin szenzációs júniusi nyereményjátékába, mert akkor még az is lehet, hogy például nyerünk egy 1,6-os Opel Astra Karavánt, ami aztán tényleg egy abszolút családi autó, téli gumi, nyári gumi, alufelni, egyszóval..."
K. A. (39): "Az tetszik, hogy itt például nincsen annyi beduin..."
A. D. (29): "Ami engem illet, én egyenesen a távoli Afrikából jöttem, ahol, mondhatom, hogy sajnos mind a mai napig iszonyúan primitívek az emberek, megeszik a saját főztjüket meg ilyesmi, szóval borzalmas, de nem is csak ez, a legszörnyűbb, hogy egyszerűen képtelenek emelt szinten használni a nyelvet, ö-zik a sok trágyadomb, meg suk-süköl, de még a kukák is, beül eléd egy lefáradt banánosdobozzal, és elipszilonnal írja, hogy hajléktalan, szóval nekem ezek miatt, mondhatom, hogy akadt egypár elég súlyos konfliktusom odaát, mert gondolom, azt nem nagyon kell magyaráznom senkinek, hogy mégis mit jelentett azt a százhúsz kilós kibaszott nagy ládát keresztülhurcolászni a fél világon, miközben ez a sok debil és mindamellett halmozottan képzetlen kretén..."
N. É. (23): "Én csak azt sajnálom, hogy szegény öreg édesapám nem érhette meg ezt a szép napot, pedig mondjuk ő aztán világéletében ezen a vonalon mozgott, nálunk otthon egyfolytában ez ment, hogy majd így meg úgy, addig-addig, amíg aztán egyik éjjel szőrén-szálán eltűnt a lakásból, mi meg persze kezdtük rögtön keresni, tűvé tettünk mindent, amit lehetett, hát a végén kiderült, hogy szegény ördög felment a Pilisbe, hogy őneki ott valami halaszthatatlan dolga van, úgy kellett mentővel lehozatni, aztán persze otthon tört meg zúzott...
Mondjuk azért van is ebben valami fura, hogy na mégis pont csak ő nem, aki pedig szinte már a bolondulásig odavolt, hát nem is tudom, néha mondjuk azon kapom magamat, hogy kérdezgetem, nyaggatom, még rugdosom is képzeletben, vagy csak rángatom a szarvát, hogy na, öreg fater, hát ezt akartad, mondjad, ő meg persze egyre csak sunyít, még egy árva szóval sem felel, de még csak nem is koppint a falon vagy valami, úgyhogy ezt most már szerintem nem is nagyon fogjuk tudni kipiszkálni belőle, hacsak..."
B. B. (25): "Nekem már kezdettől fogva egy egész csomó pozitív élményben volt részem, például amikor múltkor a nyílt utcán teljesen váratlanul odalépett hozzám és jó hangosan rám köszönt a Christopher Reeves, hogy majd frászt kaptam, de persze civilben, és ami külön fura volt, mozgott keze-lába, úgyhogy alig akartam megismerni, csak amikor átölelt, és meleg szívvel gratulált a férjem frissen kibővült jogköréhez, ráadásul sejtelmes hangon hozzátette, hogy szerinte már éppen ideje volt, na akkor hirtelen beugrott, hogy ő az, persze gyorsan exkuzáltam magamat, mert mióta csak az eszemet tudom, kettesben élek az anyámmal, de mit bánja ilyenkor az ember az anyját, hiszen a saját tulajdon két szememmel láttam, ahogy ez a kedves béna ember odaintett, aztán villámgyorsan bevágódott egy épp arra száguldó Buda-taxiba, persze én mindig tudtam, hogy nincsen lehetetlen, de a bizonyosság, az azért mégis egész más, az mondjuk már olyan, mint egy porig égett csipkebokor, hogy mást ne mondjak, szóval nekem alapvetően tetszenek itt a dolgok, persze az egy fájó pont, hogy szegény kicsi Celestének még itt sincsen egy másodperc nyugalma se, csak bántják meg ütik-verik, sőt állítólag rendszeresen lebrazilozzák az árvát, pedig szinte még gyerek, szóval..."
N. F. (43): "Még a világért se akarnék hálátlannak tűnni, de az én számomra mégiscsak az jelenti a legnagyobb megkönnyebbülést, hogy a továbbiakban nem kell azok után az undorító kis fehér bigyók után kurkásznom napestig a fűben meg a sárban, ha még egyáltalában élni akarok, és ehetek végre jó kis mézet meg tejet, meg dixi-burgert dixi-krumplival, mert az mondjuk tényleg nem volt rossz, hogy csak úgy potyogott az égből a sok-sok ez meg az, és ha mondjuk olyanom volt, nem is nagyon kellett főznöm, csak alaposan megrágni és nyomni máris lefelé, de már az íze, hát az íze az hol olyan volt, mint a cukros máké, hol meg, mint a zsírban ülő vastag pacalé, ami ugye köztudottan méreg, úgyhogy volt is ebből dilemmám, nem is kevés..."
V. J. (54): "Én idáig a Molnál voltam, de most már én itt úgyis annyira, de annyira meguntam, az a sok stressz meg az a tengernyi fáradt olaj meg az a töméntelen piromán pszichopata a volán mögött, mondta is a férjem, hogy menj a Richter Gedeonhoz, szívecském, ha problémáid vannak, tessék, menj csak el, vagy menj a Wintherturhoz, vagy a Világbankhoz, vagy a Trigránithoz, bánom is én, na de persze én már közben kifigyeltem magamnak ezt a mi a túrót, ezt a Whirpoolt, és nem is fogok soká vacakolni, elmegyek a Whirpoolhoz, és kész, ha beválik, beválik, ha nem, nem, mert a Whirpool mégiscsak a minőséget kelti életre, nekem meg már egész kicsi gyerekkorom óta mindenem a minőség, mert szerintem ami jó, az jó, és az összes többi nem számít, beszéljenek bármit is, néha mondjuk rám szakad, hogy atyaisten, lenne itt még egy és más, de végül aztán úgyis mindig kiderül, hogy..."
