Hammer Ferenc: Paszták népe (Jelszó)

  • 1997. június 12.

Egotrip

Paradox módon azért találnak ki rémületes büntetésekkel kidekorált (phí de ronda szó), szóval feldíszített nyelvi tabukat az emberek, hogy biztonságban érezzék magukat. Ez azért van, mert ahhoz, hogy valamit feltétel nélküli értéknek vagy korlátozatlan hatalomnak érezhessünk, kell valami fogalommal rendelkeznünk a szentségtörésről, a blaszfémiáról, és épp ezt kívánják kiküszöbölni a nyelvi tabuk. Én például néha valósággal megborzongok (jó kis nyelvcsel: valósággal megborzongok, azaz valójában nem borzongok meg), ha kimondok olyan szóösszetételeket, mondatokat, amelyeket nagy valószínűséggel még nem mondtak ki soha előttem. Azt mondom, hogy nagy valószínűséggel, merthogy véges formába zárt dologról van szó, ezért messze nem lehetek biztos benne, hogy nem mondták ki még sose, de minthogy, mint legtöbbünké, az én időm is véges, ezért akár biztos is lehetek benne. (A bizonyosságot hajkurássza az, aki rá van szorulva.) Szóval azért fog el a borzongás, persze csak egész pillanatszerűen, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az illető mondat kimondásával a világ nem szakad-e szét atomjaira, azazhogy ez a bizonyos szóösszetétel nem valami titkos elsütőszerkezet kódja-e, mely elsütőszerkezet az idők kezdete óta arra vár, hogy elhangozzék az, hogy mondjuk a kuvasz beperelte a szultán lányát, vagy hogy a halszemű tutajosné kezelője gép, vagy valami hasonló, hogy aztán mindenből semmi legyen. Ami igazán nem lenne meglepő annak a ténynek a tükrében, hogy az egyik igen befolyásos világteremtési mítosz egy performatív megnyilatkozáshoz köti a világ teremtését (És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság), úgyhogy a világvége is valami hasonló lehet. (Mivel mindenféle változás valahogyan mindig tekinthető körforgásnak is, ezért fentiekből következik az is, hogy a Jóisten nem magyarul beszél, mert különben az, hogy gássogállv neygel azt jelentené, hogy legyen sötétség.) Az talán nem véletlen, hogy a teremtés, az idők kezdete egy (cselekvő) szóval indul, hiszen minden szó igaz, azaz tágabban, minden a jelentésadás az idő nem-végtelenségének (azaz rövidségének) belátásából eredeztethető, így gyanúnk az, hogy a Jóisten nemcsak hogy nem magyarul beszél, de éppenséggel nem is tud beszélni, mert az feltehetőleg a halandók privilégiuma. Ha végtelen sok időnk lenne, akkor (mivel a végtelenben a végtelen számú végtelen található) az idők nem létező végezetéig elpöszmötölgethetnék annak a jelenségnek (formájának és végtelen hosszú történetének) észlelgetésével, elemezgetésével, amit normálisan csak jó Csupi kutyánknak nevezünk. (Na jó-jó, ez az elkiáltott világvége azért nem fenyeget olyan nagyon, de azért nem árt róla elgondolkodni, szóval mindenki vigyázzon a szájára.)

Paradox módon azért találnak ki rémületes büntetésekkel kidekorált (phí de ronda szó), szóval feldíszített nyelvi tabukat az emberek, hogy biztonságban érezzék magukat. Ez azért van, mert ahhoz, hogy valamit feltétel nélküli értéknek vagy korlátozatlan hatalomnak érezhessünk, kell valami fogalommal rendelkeznünk a szentségtörésről, a blaszfémiáról, és épp ezt kívánják kiküszöbölni a nyelvi tabuk. Én például néha valósággal megborzongok (jó kis nyelvcsel: valósággal megborzongok, azaz valójában nem borzongok meg), ha kimondok olyan szóösszetételeket, mondatokat, amelyeket nagy valószínűséggel még nem mondtak ki soha előttem. Azt mondom, hogy nagy valószínűséggel, merthogy véges formába zárt dologról van szó, ezért messze nem lehetek biztos benne, hogy nem mondták ki még sose, de minthogy, mint legtöbbünké, az én időm is véges, ezért akár biztos is lehetek benne. (A bizonyosságot hajkurássza az, aki rá van szorulva.) Szóval azért fog el a borzongás, persze csak egész pillanatszerűen, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az illető mondat kimondásával a világ nem szakad-e szét atomjaira, azazhogy ez a bizonyos szóösszetétel nem valami titkos elsütőszerkezet kódja-e, mely elsütőszerkezet az idők kezdete óta arra vár, hogy elhangozzék az, hogy mondjuk a kuvasz beperelte a szultán lányát, vagy hogy a halszemű tutajosné kezelője gép, vagy valami hasonló, hogy aztán mindenből semmi legyen. Ami igazán nem lenne meglepő annak a ténynek a tükrében, hogy az egyik igen befolyásos világteremtési mítosz egy performatív megnyilatkozáshoz köti a világ teremtését (És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság), úgyhogy a világvége is valami hasonló lehet. (Mivel mindenféle változás valahogyan mindig tekinthető körforgásnak is, ezért fentiekből következik az is, hogy a Jóisten nem magyarul beszél, mert különben az, hogy gássogállv neygel azt jelentené, hogy legyen sötétség.) Az talán nem véletlen, hogy a teremtés, az idők kezdete egy (cselekvő) szóval indul, hiszen minden szó igaz, azaz tágabban, minden a jelentésadás az idő nem-végtelenségének (azaz rövidségének) belátásából eredeztethető, így gyanúnk az, hogy a Jóisten nemcsak hogy nem magyarul beszél, de éppenséggel nem is tud beszélni, mert az feltehetőleg a halandók privilégiuma. Ha végtelen sok időnk lenne, akkor (mivel a végtelenben a végtelen számú végtelen található) az idők nem létező végezetéig elpöszmötölgethetnék annak a jelenségnek (formájának és végtelen hosszú történetének) észlelgetésével, elemezgetésével, amit normálisan csak jó Csupi kutyánknak nevezünk. (Na jó-jó, ez az elkiáltott világvége azért nem fenyeget olyan nagyon, de azért nem árt róla elgondolkodni, szóval mindenki vigyázzon a szájára.)

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.