Hammer Ferenc: Paszták népe (Narancssárga)

  • 1997. március 6.

Egotrip

Iványi Gábor adta közre a Naplóban ezt az 1980-ból származó apróhirdetést: ELADÓ (közületeknek is) Kisvárdán, a Hunyadi utca 9. szám alatti kétlakásos családi ház (Farkas Bertalan volt iskolájával szemben). Az utcafrontos, háromszobás családi ház azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: helyben dr. Székely Miklós ügyvédnél, illetve a budapesti 369-294-es telefonon. Ritkaság e lelet, ugyanis a vezetőség minden propagandája ellenére sem alakult ki spontán F. B.-kultusz (a szoc. brigádokat a spontán népi kezdeményezés határesetének tekintjük), hiszen a magyar űrhajós égbe szállása (a kubai, angolai, NDK-s stb. űrhajós után) nagyjából annyira volt meglepő, mint egy Skoda-defekt. Külön figyelmet érdemelne az égbe szállás médiamegjelenítése, ugyanis épp valami hazai gyártmányú világűr-kalandfilm ment a tévében (figyelem, a valóság túltesz a képzeleten!), amikor jött: Kedves nézőink, megszakítjuk adásunkat, történelmi pillanatoknak leszünk tanúi, kapcsoljuk a bajkonuri földi bázist, az első magyar az űrben! (Ja, mondta nagyapám, az első, amelyik sikerült.)

Magyarországnak az atomkorba való belépését a földhözragadt űrpropagandánál sokkal érzékletesebben jelenítették meg a tárgyi kultúrában megjelenő narancssárga dolgok, illetve azok jelentései. A narancssárga botrányosan modernnek, avantgárdnak, merésznek, ritkaságnak, minőséginek és értékesnek tűnt az ált. szürkéhez képest: narancssárga, tehát műanyag, azaz modern és jó. (Hasonlítsunk össze egy narancssárga nyelű Fiskars ollót egy málló krómozású fióklakóval, na az az.) A Kádár Spaceship lobogója a piros tiltása és a zöld szabadsága közötti átmenet színében pompázott (a sárga lámpa narancssárga színű), és olyan vonzó dolgokat jelenített meg, mint a haladás vagy a jólét, amelyet átszínezett még valami pop-artos játékosság is. Narancssárga lett a szállodák belső dekorációja (a kerek műanyag narancs-csillárok talán még mindig ott vannak a Sylvanus Hotelben vagy a Napoletana étteremben), narancssárga űrhajó-berendezéssel szereltek fel jó néhány metróállomást és a City Grillt, a Kádár Spaceship hivatalos gyorsétkezdéjét, és narancssárga lett a lassan gyarapodó nemzeti normalitás egyik jelentős intézményének, a HVG-nek a címlapja. Az osztrák narancssárga szemeteskukák a szimbolikus Nyugat felé haladás első útjelzői voltak, narancssárga volt a Fabulon Ági (a kor jelentős szexszimbóluma) alapszíne, és (meglehetősen funkciótlan vízhatlanságot megjelenítő) narancssárga gumiból készültek az MK 27, a magyar magnó (vö.: magyar atom, magyar narancs) kapcsológombjai is. És narancssárgák voltak mindenekelőtt a Centrum Áruház szatyorjai (3 méretben!), a pozitív nemzeti önkép médiumai (a szovjet turisták marokszámra kapkodták őket - volna, ha nem áll ott a cerberus, aki mondja: jedno batyinki, jedno tásku). A Skála és a Centrum között az újságírók mindenáron szerettek volna valami Pepsi-Coke-szerű rivalizálást látni, azonban e küzdelem hosszú távon egyre egyenlőtlenebbé vált: a Centrum űr-narancssárgája együtt a Corvin Áruház egyre kellemetlenebb benyomást keltő alumíniumborításával mindinkább egy letűnt kor maradványának tűnt a füstüveggel borított Skála Metró és az amerikai lobogó színeiben pompázó skálaszatyor mellett. Szántó András szociológus az alábbi adalékkal járult e jelentős társadalomtörténeti kérdéshez: "Ezenkívül narancssárga volt még a nem kapható narancs, tehát ez amolyan negatív jelenléte volt a narancssárgának, és ha jól emlékszem, a Rákóczi úton a neonfelirat, amely azt mondta, hogy `Rugalmas és Rideg Hab` (sosem értettem), az is narancssárga volt." Találékony népünk hamar rájött arra, hogy ha egy üvegcsényi Wespin nevezetű gyógyszert felforral három liter vízben, ebből ipari minőségű narancssárga festőfürdő készíthető, úgyhogy egy-két éven belül narancsszínben pompáztak a függönyök, az abroszok és az ágyneműk. Mára a narancssárga a technokultúra egyik alapszíne, vessünk pillantást a Trainspotting CD borítójára, láthatjuk, a narancssárga jelentése ma: műanyag, azaz mesterséges, átmeneti és szemét.

Figyelmébe ajánljuk