Jaksity György: Tőzsde

publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tőzsde, bár nem ez az elsődleges funkciója, sokak számára játék. Mégpedig, tegyük hozzá, hasznos, személyiségformáló játék. Miközben azonban azt nehéz elmagyarázni a játék hevében a spekulációba feledkezett delikvenseknek, hogy egy adott papír mitől drága és mitől olcsó, a hétköznapokból ismert játékok és fiatalkori vagy éppen aktuális hazárdjátékok (kártya, lóverseny, rulett) terén szerzett tapasztalataink sokat segítenek a tőzsde megértésében. Nem véletlen, hogy a tőzsde működését a közgazdaságtanban egyre nagyobb teret hódító játékelméleti modellekkel is többen próbálták már meg leírni. Legelőször is nézzünk egy nagyon egyszerű játékot, amit Martin Shubik nem annyira az ellaposodó házibulikon az egyre ittasabb és ezáltal értékítéletüket lassan elvesztő barátok félrevezetésével elérhető haszon megszerzése, vagy éppen a szabad és kevésbé szabad nők meghódítása, hanem játékelméleti kutatásainak empirikus síkra terelése érdekében talált ki. A játékban egy dollár aukciója zajlik, és az nyer, aki a legtöbbet fizeti érte, de a mélyebb katarzis érdekében a második legmagasabb árat ajánló játékosnak is ki kell fizetnie az ajánlott pénzt. Shubik tapasztalatai alapján a dolláraukciókon átlagosan három dollár és negyven centet fizettek egy dollárért. A második legjobb ajánlattevő számára ez a játék tízcentes tétemelés mellett átlagosan 3,30 dollár veszteséget jelent, a nyertes öröme pedig mindössze addig tart, amíg felfogja, hogy 1 dollárért annak 3,4-szeresét fizette. Ne ítéljenek el túlzott önbizalmamért, de már sejtem is első kérdésüket ezen a ponton: ki az a hülye, aki ilyen játékba belemegy? Ez kétségkívül a játék dramaturgiájának alapköve, hiszen több felvonáson kell túljutni. Az első fordulópont az, hogy a játék egyáltalán elindul-e. Nos, tapasztalt házibuli-hiénák tudják a legjobban, hogy egy ponton túl a bulin mindig van néhány ember, aki bármilyen játékba belemegy. Hát még ha a játék arról szól, hogy jobb licit hiányában az első ajánlattevő tíz centért elviheti a dollárt. Miután viszont beindul a játék, a licit már arról szól, hogy a licitálók futnak a pénzük után. A második fordulópont ötven centnél van, ahol a kikiáltó már pénzénél van, de a játékosok még mindig nyereséggel zárhatják a licitet. Egy dollárnál az utolsó ajánlattevő nulla eredménnyel zárná a licitet, míg az utolsó előtti kilencvencentes veszteséggel. Ha viszont 1,10-et licitál és nyer, akkor csak tíz centet bukik. A játék nem ajánlott házaspároknak, mert ha utolsónak maradnak a licitben, akkor a veszteség a háztartás számára maximális, és a pszichológia legfelszínesebb ismerete alapján is biztosra vehető, hogy még jól össze is vesznek.

A tőzsde, bár nem ez az elsődleges funkciója, sokak számára játék. Mégpedig, tegyük hozzá, hasznos, személyiségformáló játék. Miközben azonban azt nehéz elmagyarázni a játék hevében a spekulációba feledkezett delikvenseknek, hogy egy adott papír mitől drága és mitől olcsó, a hétköznapokból ismert játékok és fiatalkori vagy éppen aktuális hazárdjátékok (kártya, lóverseny, rulett) terén szerzett tapasztalataink sokat segítenek a tőzsde megértésében. Nem véletlen, hogy a tőzsde működését a közgazdaságtanban egyre nagyobb teret hódító játékelméleti modellekkel is többen próbálták már meg leírni. Legelőször is nézzünk egy nagyon egyszerű játékot, amit Martin Shubik nem annyira az ellaposodó házibulikon az egyre ittasabb és ezáltal értékítéletüket lassan elvesztő barátok félrevezetésével elérhető haszon megszerzése, vagy éppen a szabad és kevésbé szabad nők meghódítása, hanem játékelméleti kutatásainak empirikus síkra terelése érdekében talált ki. A játékban egy dollár aukciója zajlik, és az nyer, aki a legtöbbet fizeti érte, de a mélyebb katarzis érdekében a második legmagasabb árat ajánló játékosnak is ki kell fizetnie az ajánlott pénzt. Shubik tapasztalatai alapján a dolláraukciókon átlagosan három dollár és negyven centet fizettek egy dollárért. A második legjobb ajánlattevő számára ez a játék tízcentes tétemelés mellett átlagosan 3,30 dollár veszteséget jelent, a nyertes öröme pedig mindössze addig tart, amíg felfogja, hogy 1 dollárért annak 3,4-szeresét fizette. Ne ítéljenek el túlzott önbizalmamért, de már sejtem is első kérdésüket ezen a ponton: ki az a hülye, aki ilyen játékba belemegy? Ez kétségkívül a játék dramaturgiájának alapköve, hiszen több felvonáson kell túljutni. Az első fordulópont az, hogy a játék egyáltalán elindul-e. Nos, tapasztalt házibuli-hiénák tudják a legjobban, hogy egy ponton túl a bulin mindig van néhány ember, aki bármilyen játékba belemegy. Hát még ha a játék arról szól, hogy jobb licit hiányában az első ajánlattevő tíz centért elviheti a dollárt. Miután viszont beindul a játék, a licit már arról szól, hogy a licitálók futnak a pénzük után. A második fordulópont ötven centnél van, ahol a kikiáltó már pénzénél van, de a játékosok még mindig nyereséggel zárhatják a licitet. Egy dollárnál az utolsó ajánlattevő nulla eredménnyel zárná a licitet, míg az utolsó előtti kilencvencentes veszteséggel. Ha viszont 1,10-et licitál és nyer, akkor csak tíz centet bukik. A játék nem ajánlott házaspároknak, mert ha utolsónak maradnak a licitben, akkor a veszteség a háztartás számára maximális, és a pszichológia legfelszínesebb ismerete alapján is biztosra vehető, hogy még jól össze is vesznek.

Apropó pszichológia. Az ugye egyértelmű, hogy ezt a játékot - és persze nem írnék róla, ha nem így lenne, de a tőzsdei spekulációt is - a pszichológia ismerete révén könnyebb megérteni, mint egy pénzügyelméleti doktorátussal a tarsolyunkban. A pszichológiai kísérletekben is tesztelt dolláraukciók nem hazudtolták meg Shubikot, a játékosok többsége habozás nélkül hajlandó volt egy dollárnál többet ajánlani egy dollárért. De nem kell a pszichológiai kísérletek obskurus atmoszféráját felidézni ahhoz, hogy a dolláraukció életszerűségét bizonyítva lássuk. Elég csak az emberiség nagyszabású, utólag bizonyítottan teljesen értelmetlen, monstre projektjeire, háborúkra, irracionális beruházásokra, illetve fejlesztésekre gondolnunk, amelyek esetében a döntéshozók futottak a pénzük után, és a képzeletbeli nyereség egy dollárjáért annak egyre növekvő többszörösét voltak hajlandók vagy éppen kényszerültek megfizetni.

A maga tiszta formájában a dolláraukció nem a tőzsde, hanem egy veszteséges és a csőd felé rohanó vállalkozás hitelezőinek helyzetét írja le. Ennek ellenére pszichológiai tanulságai sokat mondanak a tőzsdei spekuláció működéséről is. Ráadásul, ha jobban belegondolunk, a részvények kibocsátóinak könyv szerinti értéke (az összes eszköz és a kötelezettségek különbsége) a dolláraukció egy dollárjához hasonlítható. A pénzügyi elemzés egyik fontos mutatója az árfolyam: a könyv szerinti érték aránya azt fejezi ki, hogy egy adott társaság egydollárnyi könyv szerinti értékéért hány dollárt hajlamos az átlagos befektető fizetni. Hogy ez mit is jelent? Erre a legjobb magyarázat a következő rövid történet. Egy nagy angol brókercég egy kisebb amerikait vásárolt fel az ottani cégvezetők egyet nem értésének fittyet hányva, és a könyv szerinti érték ötszörösét fizette vételárként, hogy a vonakodó tulajdonosokat meggyőzze. Az első igazgatósági ülésen az amerikai brókercég pénzügyi vezetője minden udvariaskodás nélkül az új elnökre, az angol cég képviselőjére támadt: "Maga szerint mennyit ér ez az asztal?". A meglepetésében tátott szájjal meredő elnök csak a kérdés harmadik ismétlése után volt képes becslést adni: "Hát gondolom, úgy kétezer dollárt", ami nem állt messze a bútordarab bolti árától. "Nem, maga idióta -kiabált magából kikelve az amerikai -, ez az asztal tízezer dollárt ér maguknak, a könyv szerinti érték ötszörösét, amennyit itt minden másért is fizettek."

publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk