Ingyenebéd (Döglött adó

jó adó?)

szerző
Muraközy Balázs
publikálva
2007/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Döglött adó - jó adó? A tavaly őszi stabilizációs intézkedések közül immár az elvárt adót is megsemmisítette az Alkotmánybíróság, ezáltal mintegy 55 milliárd forinttal csökkentve a költségvetés idei bevételét. Ennél nagyobb veszély is leselkedik azonban a büdzsére, mégpedig a szolidaritási adó elvesztése képében.

Döglött adó - jó adó?

A tavaly őszi stabilizációs intézkedések közül immár az elvárt adót is megsemmisítette az Alkotmánybíróság, ezáltal mintegy 55 milliárd forinttal csökkentve a költségvetés idei bevételét. Ennél nagyobb veszély is leselkedik azonban a büdzsére, mégpedig a szolidaritási adó elvesztése képében. Ennek - szakértők által esélyesnek minősített - eltörlése potom 150 milliárd forint kiesését jelentheti a bevételi oldalról, nem beszélve arról, hogy esetleg kamatostul vissza kell fizetni a tavaly beszedett 40 milliárdot. A két adó kiesésével a Pénzügyminisztérium a GDP durván egy százalékának inthetne búcsút. Ez elég nagy összeg ahhoz, hogy újabb sarcokat kelljen kitalálni a pótlására.

Az elvárt adó által megoldani tervezett probléma egyébként rendkívül komoly. Sajnos az APEH a honlapján nem publikálja a nyereséges és veszteséges vállalatok számát (jó kérdés, hogy miért), az egyéni vállalkozók esetében viszont egészen megdöbbentő számokat látunk. Az országban működő 300 ezer (nem átalányadózó) egyéni vállalkozás mindössze harmada működik nyereségesen, ötödük pedig egészen pontosan nulla nyereséget mutat ki! Ez nem csupán igazságtalan, hanem jelentősen fékezi a gazdasági növekedést is. Egyrészt azért, mert ha a vállalkozók kétharmada bezárná a boltot (legalább szombaton), akkor sokkal jobban működne a gazdaság. Másrészt - komolyra fordítva a szót -, a vállalkozók idejük és energiájuk jelentős részét olyan, a társadalom számára pocséklást jelentő tevékenységre fordítja, mint számlagyárak működtetése vagy a kreatív könyvelés. További gond, hogy az alacsony adóbevételek miatt magasak az adókulcsok, ezért a vállalatok visszafogják termelésüket, beruházásaikat, vagy esetleg külföldre települnek. Ráadásul a szürkén vagy feketén is dolgozó emberek sokkal kiszolgáltatottabbak, hiszen nem élvezik a rendőrség és bíróság védelmét, ezért sokkal kevésbé mernek együttműködni másokkal.

Az elvárt adó alapötlete az volt, hogy a papíron nem nyereséges vállalkozások is járuljanak hozzá a közterhekhez, mégpedig bevételük arányában. Vagyis amelyik vállalat nem mutat ki legalább annyi nyereséget, mint a bevétele két százaléka, akkor ez után az összeg után fizessen nyereségadót. Bár az ötlet logikus, az Alkotmánybíróság szerint nem felel meg az alkotmány azon paragrafusának (70/I.), mely szerint "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni". Ugyanis az elvárt adó mértéke nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezettek jövedelmével és vagyonával. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azonban: nem arról döntött, hogy absztrakt értelemben egy ilyen jellegű adó megfelel-e az alkotmánynak, hanem arról, hogy ez a "konkrét törvényi rendelkezés megfelel-e az alkotmány 70/I. §-ában foglalt - a jövedelmi és vagyoni típusú adókra irányadó -, a jelen határozatban szereplő alkotmányos mércének". Ebből azt lehet sejteni, hogy egy hasonló adó, amit nem a nyereségadó keretében vezetnek be, akár elfogadható is lehet alkotmányossági szempontból.

Az Alkotmánybíróság döntése óta az állattartás iránt érdeklődő nagyközönség érdeklődéssel figyeli, hogy sikerül-e a pénzügyminiszternek megfejnie a döglött tehenet, vagyis sikerül-e behajtania a januári és februári elvárt adót. A gazdaságpolitika iránt érdeklődők számára viszont még ennél is érdekesebb lehet az a kérdés, hogy megfelelő eszköz lett volna-e az elvárt adó a feketegazdaság elleni küzdelemben, vagy vannak ennél jobb ötletek is?

Az elmúlt évtized egyik nagy tanulsága, hogy az adótörvények mind bonyolultabbá válása nemigen növelte meg a bevételeket, és a különféle szigorítások sem hozták meg a várt eredményt. Az egyik mentő ötlet az adókulcsok csökkentése lehet, ám ez elég kockázatos stratégia (lásd: Gödörtükrözés, Magyar Narancs, 2006. november 30.). A másik pedig: ne csak a viszonylag könnyen manipulálható nyereség és jövedelem után kelljen adót fizetni, hanem más, könnyebben mérhető változók után is. Ezek közé tartozik például a (magán)vagyon, amit viszonylag nehezebb elrejteni. Hasonló a vállalkozások árbevétele is: persze lehet számla nélkül dolgozni, de az kockázatosabb, mint a költségek mesterséges felduzzasztása. Az elvárt adó ezért így okoskodik: aki nem jelent elég nyereséget, az fizessen adót az árbevétel után. A haszon tehát világos; mi a költség? Miért ne fizessen akár mindenki az árbevétel meg a vagyona után adót?

Sajnos általában minden adó csökkenti a gazdaság működésének hatékonyságát, vagyis a jövedelmet és a gazdasági növekedést. Nos, a hazánkban jelenleg fizetendő adók (áfa, társasági adó, személyi jövedelemadó) a viszonylag kevésbé ártalmasak közé tartoznak. A vagyonadóval kapcsolatos elvi probléma az, hogy a megadóztatottak jövedelmük nagyobb részét fogyasztják el vagy menekítik ki a hazából. Ez természetesen gátolhatja a gazdasági növekedést, hiszen csökkenhet a beruházások mennyisége.

Andrew Chamberlain és Patrick Fleenor, az amerikai Tax Foundation kutatói részletesen kifejtik, hogy a cégek nyereségére kivetett adók hogyan torzítják a vállalatok struktúráját, és mennyire károsan befolyásolják a gazdaságot. Ráadásul azzal is szembe kell néznie az árbevétel adóztatására ácsingózó pénzügyérnek, hogy a különböző iparágakban egészen más a bevétel és a nyereség kapcsolata. A könyvelő bevétele például költségeinek többszöröse, a sarki bolt viszont legfeljebb néhány százalékkal drágábban tudja eladni a kenyeret, mint amennyiért megveszi. Vagyis az egyes iparágakban - vagy akár az egyes vállalatoknál - teljesen más adókulcsot lenne célszerű alkalmazni.

Mindazonáltal ezt az adótípust - rendkívüli helyzetekben - a fejlett országokban is alkalmazzák. A nagy válság idején, amikor szinte az összes vállalat veszteséges volt, az Egyesült Államok is kénytelen volt erre az adónemre támaszkodni. Sőt - meglepő módon és részben a globalizációnak köszönhetően - ismét kezd elterjedni ez az adónem az amerikai tagállamokban. A feketegazdaság elleni küzdelemben elért siker elég indokot szolgáltathat a bevételre kivetett adó hátrányainak ellensúlyozására.

Vajon hogy lehet megtalálni azokat az adótípusokat, amelyek leginkább megfelelnek annak a kettős követelményrendszernek, hogy egyszerre csökkentsék az adócsalás elterjedtségét és minél kevésbé torzítsanak? Az elvárt adóval kombinált nyereségadó e szempontból első látásra jó kompromisszumnak tűnik. De ez a maximum, amit el lehet mondani róla. Nem tudok olyan tanulmányról, amely megvizsgálta volna, hogy magyar viszonyok között melyik megoldás milyen hatékonysággal működik. Ez pedig elvárható lett volna az adórendszer komoly átalakítása előtt. Akárcsak az alkotmány legalább felületes ismerete.

szerző
Muraközy Balázs
publikálva
2007/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Betyárok, új nyilasok, neonácik
Pártot alapít a legszélsőjobb
Várhegyi Éva: Ekotrip
Cinkelt lakáslottó
Balaton-melléklet
Kis-Balaton, madármentés, fürdőélet
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk