Kádár Tamás: Reklámocska

publikálva
1996/44. (10. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szerintem akkor kezdődött, amikor egy nő azt mondta a tévémben, hogy "fektessen be". Gondolom, sokan emlékeznek még erre a gyöngyszemre. Nem sokkal később még egy riportot is láttam az alkotóval, és megtudtam, hogy ez azért humoros, mert kétértelmű. No comment. Talán ez volt a kezdet.

Szerintem akkor kezdődött, amikor egy nő azt mondta a tévémben, hogy "fektessen be". Gondolom, sokan emlékeznek még erre a gyöngyszemre. Nem sokkal később még egy riportot is láttam az alkotóval, és megtudtam, hogy ez azért humoros, mert kétértelmű. No comment. Talán ez volt a kezdet.

Illetve nem. Hiszen valamikor a hetvenes években egy baromi ronda rajzfilm-házaspár bement egy rajzfilmdoktorhoz, majd így szóltak: "Doktor úr, az a baj, hogy nem fér be a... (itt talán még össze is néztek) ...a régi bútor az új lakásba"...

Satöbbi. Ugye rémlik. De ez a kétértelmű kísérlet akkor nem talált követőkre. Most viszont egy új, titáni korszak vette kezdetét, amikor helyenként kiírva, helyenként kisípolva, máshol fekete sáv alatt azt láttuk, hallottuk: "Kapd be!" Én értem, hogy ezt meghökkentőnek szánta a termék forgalmazója, és a cég régóta használja a megdöbbentő stratégiát, csak szerintem italt inkább lehet leszívni, mint bekapni.

Nem sokkal ezután jött a "Rakd ki a répát!", ami azért működött jobban, mert tényleg ki lehetett rakni - vagyis promócióra buzdított a mondat. Rövid intermezzóként föltették a kérdést: "Ki akar a korpával?" (Ez könnyű, mert egyrészt senki, másrészt mit is?)

Így érkeztünk el a jelenig, ami: egy óriásplakát. A termék: farmer; a kép: valami farmer, mellette egy nagy cumi, utóbbin felirat: "Suck me!" (hevenyészett fordításban: szopj le). Na ez tökéletesen céltalan. (Ha nem, kérem, győzzenek meg.)

Hát ezek mennek most, de nekem nem az a célom, hogy anyázzam a reklámokat, hanem hogy megpróbáljam megérteni azt a közeget, amiben és ami miatt ilyenek. Azt hiszem, a dolog végül is egyszerű: közlekedés közben meglehetősen sokan és igen gyakran használjuk a barátság nemzetközi jelét, középső ujjunkat, miközben szánkat a másik nemi beállítottságával és anyja foglalkozásával kapcsolatos felkiáltások hagyják el. És akkor még a köpködésről meg az ütésváltásokról nem is beszéltünk. Ma az az ember, aki gyúr és kemény. A hajak fölnyírva. Nem őszinték vagyunk, csak durvák. A kutya pitbull, a macska tigris, a cég király, a hátvéd sziklakemény.

Nem történt semmi különös, csak a tükör visszaadja a valóságot. Minden világos és szilárd. Csak a csont maradt törékeny.

publikálva
1996/44. (10. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk