Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A nyaralás folytatódik)

publikálva
1998/30. (07. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kisujjamat adom, karom kell. Nyírbátor után mindjárt a Déli-sark, vagy Izland minimum, a Küküllő utca, teszem azt, Debrecenben, mint lehetséges, máris elért célpont nem szerepel gondolatként bent a fejben, szóba sem jöhet. Pedig ami engem illet - hogy ne menjünk messzire -, határozottan jól érzem itt is magam. Nem fáj semmim, nyugodt vagyok, a liter tejecském már megvolt, épp az esti teámat kortyolgatom, és a telefont is megpiszkálom, az kurvaélet, amint nem figyelnek, csend legyen. Az előbb jöttem be a teraszról, ahonnan megtekintettem, ahogy egy aranyos kismacska véresre marcangol egy jól fejlett verebet: a cica kicsi volt, a madár meg nagy, nem volt lefutott meccs, repkedtek a tollak rendesen, míg a cirmos le nem tépte végre a nyakról a fejet. Igaz, feljutni a tetőtérbe nem volt túl egyszerű: úgy haladtam, mint az az elszánt csávó a Delta elején, csak hó helyett játék volt most térdig, itt vannak az unokatesók, és ott is a nagycsaládmodell a divat, de most már fent vagyok.

Kisujjamat adom, karom kell. Nyírbátor után mindjárt a Déli-sark, vagy Izland minimum, a Küküllő utca, teszem azt, Debrecenben, mint lehetséges, máris elért célpont nem szerepel gondolatként bent a fejben, szóba sem jöhet. Pedig ami engem illet - hogy ne menjünk messzire -, határozottan jól érzem itt is magam. Nem fáj semmim, nyugodt vagyok, a liter tejecském már megvolt, épp az esti teámat kortyolgatom, és a telefont is megpiszkálom, az kurvaélet, amint nem figyelnek, csend legyen. Az előbb jöttem be a teraszról, ahonnan megtekintettem, ahogy egy aranyos kismacska véresre marcangol egy jól fejlett verebet: a cica kicsi volt, a madár meg nagy, nem volt lefutott meccs, repkedtek a tollak rendesen, míg a cirmos le nem tépte végre a nyakról a fejet. Igaz, feljutni a tetőtérbe nem volt túl egyszerű: úgy haladtam, mint az az elszánt csávó a Delta elején, csak hó helyett játék volt most térdig, itt vannak az unokatesók, és ott is a nagycsaládmodell a divat, de most már fent vagyok.

Miután így beálltam a stílbe, azt azért az igazság kedvéért el kell mondanom - azon túl, hogy másokért élő emberként hihetetlenül türelmes, alkalmazkodó alaptermészetű vagyok -, a közös programok ügyében kétségkívül könnyebben hajlítanak, mióta ismételten nem iszok. Azelőtt jobban telt az idő itthon is valahogy, dolgozgattam, vagy csak úgy néztem néhány napig a mintát az asztalon, hogyha meg ne adj´ isten eseményre vágytam, kiteregettem a zoknikat, elmélyülten megfigyeltem a szemközti fán körülbelül ötszáz levelet, a fotoszintézis megannyi apró organizmusát. Lengedezett, mint a fene szép rendesen mindahány, ha jött a szél a Hortobágy felől. Mozgásban meg a magányos portyákat preferáltam inkább, mint, hogy mást ne mondjak, egy Szárnyas Sárkány Fesztivált; disztingváltan szólva nem kellett a sárkány, lehetőleg inkább még ember se legyen. Emberre, mondjuk, most sem vágyok különösképp, főleg arra a - az emberiség igen jelentős hányadát kitevő - típusra, amelyik megeszik egy borízű almát, oszt rögtön olyan vicces lesz, olyan eredeti, humoros, bővérű meg bőbeszédű; az önbizalma az égig ér. Tízpercenként hátba vág, elmond egy teljesen érdektelen történetet, állandó jelleggel provokál és kapacitál, hogy szóljak én is, vagy igyak, nem elég neki, hogy bólogatok, mint aki megőrült, aha, aha, ha kell, ha nem, csak hogy jusson a végére mielőbb, drága jó istenem, hallgasson végre el, pedig hosszabb távon az is épp eléggé megterhelő, mármint a permanens bólogatás, a magam részéről legalábbis igen komoly hőstettnek értékelem, igaz, ettől még minden alkalommal megbánom utólag, de ekkor már persze késő, hogy hibátlan neveltetésem és elhíresült tapintatom okán nem mondom ki már rögtön az elején azt a mondatot, amit egészen kiváló főszerkesztő barátom mondott egy írótábori hajón a kisebbségi irodalom élő klasszikusának részvéttel teli, udvarias hangon, de némiképp már idegesen, miután az már legalább egy fél órája ecsetelte a határon túli irodalmi intézmények, nem különben a magyar nyelvű oktatásügy, és egyáltalán, az igazságtalan trianoni diktátum megbocsáthatatlan történelmi bűne miatt kint rekedt magyarság nehezen elmesélhető, ámde, neki elhiheti, elégszer nem hangoztatható, minden látszatintézkedés ellenére is fölöttébb sanyarú helyzetét: Ne haragudj, öreg, én már nem szeretek beszélgetni, amit te mondasz, nem érdekel. Nézzük inkább a vizet.

Na, elég az hozzá, hogy Bükkszentkereszt. Jó, legyen, van ott egy házunk, az örökségem, minden repedését ismerem, ott legalább nem ér meglepetés. Nyilazni szoktunk a fiúkkal kikötött tehénre, ijesztgetem őket az erdőben farkassal, tüzelünk, meg fára mászunk, ilyenek. És útközben megtekintjük, hol volt óvodás, hol zenedés, hol nőtt fel az apjuk, és hol halt meg nagyapjuk -könyörögve kérnek, annyira unják már, de ettől nem lehetséges eltekintenem. Nem áll módomban, mondtam nekik most is, egyszer hálasak lesznek még, nekem is felnőttként kellett a fél Kárpátalját bebolyonganom, s már fordultam is százzal a Magyar-Szovjet Barátság térre, na, melyik az a ház?, de nem válaszol évek óta egy sem, sajnálattal néznek, annyira evidens. A múltidézés után azonban már rám várt megpróbáltatás: a Kaláka Folkfesztivál keretében kellett kiélveznem Gryllus Vilmos és Levente Péter gyerekműsorát. A mindenhol ott levő régi cimboráim iszonyatos ordítással épp akkor másztak elő a büféből, amikor azt énekeltem, hogy nem tudja a bálna, milyen jó a málna, ha tudná a bálna, milyen jó a málna, csak málnát zabálna. Mi van, bászmmm, újabban így csinálod, így lépsz föl, bászmmm, így adod elő, ismert föl egy ősbölény közülük nagy szeretettel, gyerekkorom óta részt vesz mindenen; régebben P. Mobil és Edda, debreceni jazznapok, újabban Kisvárda, Nyírbátor, Mezőtúr, Sziget, és persze EFOTT és Kaláka -teljesen mindegy, csak büfé legyen. Szeva, köszöntem, tíz óra volt, jó korán kezdtetek, de közben már a figyelmemet inkább az kötötte le, hogy Levente lent a színpadon épp tölgyfa ajtót csinált egy begipszelt gyerekből, nyikorgatta, kopogtatott rajta szellemesen, odakint meg egy miskolci lakos egy csokor petrezselyemmel, valamint egy üveg sörrel besétált a Talizmán étterem ajtaján, hogy petrezselyem nélkül, kettő üveg sörrel jöjjön onnan ki. Emlékszel, bászmmm, arra a vodkára, amiben, bászmmm, fű volt, bászmmm, található, próbálkozott közben tovább a barátom, na látod, mondta, bászmmm, pedig semmit sem feleltem, ma már az sem kapható. Gyere, bászmmm, mondta, a büfébe, mit dúdolgatsz itten, bászmmm, berúgunk, de mi csak fújtuk, fújtuk, hogy lassan jár a csigabiga, táskájában eleség, várja otthon lánya, fia, csigabiga feleség, fújtuk, mint az istenek, Dórikám pedig mindeközben annyira csúnyán nézett rá, ahogy csak egy nyolcéves lánygyermek tud nézni, aki valamilyen oknál fogva különösen utálja a részegeket.

Ekképp abszolválván a kultúrprogramot, megtekintettük, mikéntha nem láttam volna már vagy százszor, az eseménynek otthont adó diósgyőri várat is. Feltöltődve az emlékektől és a szép, kedves kis daloktól, a lépcső tetején az jutott eszembe, hogy az egyik Kalákán ismert szerzőtársam épp itt, a vár fokán szopatott meg egy nőt. Megkértem hát Dórikámat, olvasná fel a fiúknak, ami ott mögötte, a márványtáblán kőbe vésve áll, amit közben a kolléga is olvasgatott. "Ezen a helyen gyönyörködött a természet és a nyári lenyugvó nap szépségében Petőfi Sándor, amikor Felsőgyőrben már este 8 órára harangoztak. Érzelmeit így örökítette meg:" - olvasta a kis csillagom hiba nélkül, folyékonyan, de hogy az Alkony című, eléggé közepes munkát is elszavalja okulásul, arra már nem volt rávehető, pedig szereti a verseket. Egri nő lett inkább, elszaladt.

publikálva
1998/30. (07. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk