Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

  • 2003. április 10.

Egotrip

Pár perc erejéig elájulhatott. Először azt hitte, mikor magához tért, hogy ez már az alvás volt maga, nem is ájulás, és akkor az is lehet, merült fel egy másodpercre, hogy túl van rajta, már reggel van, igen: túl van megint egy éjszakán, kezdődik egy új nap, amiben persze hasonlóképp nem lesz sok köszönet, leszámítva azt az egyáltalán nem elhanyagolható apróságot, megbízható örömforrást, használható kapaszkodót, erőt adó tapasztalati tényt, azt a nehezen vitatható, kikezdhetetlen, feltétlen pozitívumot, hogy az ébren töltött éjszakánál sokkal gyorsabban eltelik, mivel hogy lát, nappal lát az ember, ráadásul többnyire van is mit néznie: körülötte történnek a dolgok, s mindez a figyelmet üdvös módon eltereli önmagáról, ideig-óráig leköti. De hát ez csak afféle pillanatnyi, kósza gondolat volt, a szokásos öncsaláson, halvány álreményen, vágyálmokon nyugvó futó benyomás, az önvédelem kétségbeesett reflexe és hazug technikája, mint mikor az üszkösödő testre ráhúznak egy kivasalt otthonkát, hörgő haldoklóra ibolyaillatot árasztó virágos tunikát, aminek a talaján hősöm rendszeresen meg akarta úszni, amit megúszni nem lehet, el akarta kenni, amit elkenni nem lehet, nem akarta látni, amit nem látni nem lehet, s amire ezúttal is súlyos ellenérvként, kijózanító faktumként dörrent rá a digitális óra, melyen a megértés, a részvét, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül éppen 1:00 órára kattant át a szám. Reggel. Ha-ha. A farkamat. Azt. Minden tiszta volt. A sötét világos lett újra, ahogy hősöm az elveszített öntudattal egyetemben visszanyerte a tényeken és észérveken nyugvó, reális jelent. Látott, értett és tudott - tudta, hogy ez az éjszaka, mint Keszi bácsi haldoklása, körülbelül addig fog számára tartani.
Pár perc erejéig elájulhatott. Először azt hitte, mikor magához tért, hogy ez már az alvás volt maga, nem is ájulás, és akkor az is lehet, merült fel egy másodpercre, hogy túl van rajta, már reggel van, igen: túl van megint egy éjszakán, kezdődik egy új nap, amiben persze hasonlóképp nem lesz sok köszönet, leszámítva azt az egyáltalán nem elhanyagolható apróságot, megbízható örömforrást, használható kapaszkodót, erőt adó tapasztalati tényt, azt a nehezen vitatható, kikezdhetetlen, feltétlen pozitívumot, hogy az ébren töltött éjszakánál sokkal gyorsabban eltelik, mivel hogy lát, nappal lát az ember, ráadásul többnyire van is mit néznie: körülötte történnek a dolgok, s mindez a figyelmet üdvös módon eltereli önmagáról, ideig-óráig leköti. De hát ez csak afféle pillanatnyi, kósza gondolat volt, a szokásos öncsaláson, halvány álreményen, vágyálmokon nyugvó futó benyomás, az önvédelem kétségbeesett reflexe és hazug technikája, mint mikor az üszkösödő testre ráhúznak egy kivasalt otthonkát, hörgő haldoklóra ibolyaillatot árasztó virágos tunikát, aminek a talaján hősöm rendszeresen meg akarta úszni, amit megúszni nem lehet, el akarta kenni, amit elkenni nem lehet, nem akarta látni, amit nem látni nem lehet, s amire ezúttal is súlyos ellenérvként, kijózanító faktumként dörrent rá a digitális óra, melyen a megértés, a részvét, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül éppen 1:00 órára kattant át a szám. Reggel. Ha-ha. A farkamat. Azt. Minden tiszta volt. A sötét világos lett újra, ahogy hősöm az elveszített öntudattal egyetemben visszanyerte a tényeken és észérveken nyugvó, reális jelent. Látott, értett és tudott - tudta, hogy ez az éjszaka, mint Keszi bácsi haldoklása, körülbelül addig fog számára tartani.

Keszi bácsi haldoklása

Keszi bácsi haldoklása 1966-ban vette kezdetét: legalábbis akkor lett az udvar életének mindennapos része, ténye, jellegadó eseménye - onnantól nem lehetett tőle többé eltekinteni. Valószínű, hogy titokban már addig is csinálta - a tízes évektől kezdődően, amikor született, meglehet -, lévén, hogy a napvilágon eladdig sem látta senki, a bor sem csalta elő, világéletében feküdni szeretett, de a sajnálatos eseményt, tényt csupán akkor, ´66 pokolian meleg nyarán hozta nyilvánosságra a család. Hősöm egy horpadt vasfedővel a kezében rótta épp a köröket a porban - bő nyálat termelő, hangos berregéssel buszt vezetett: a Népkertnél járt, amikor Keszi néni a szabóság ajtajában nem sok jót ígérő, vészjóslóan riadt arckifejezéssel megjelent. Halkabban, rebegte alig hallhatóan, halkabban, kisfiam: Keszi bácsi haldoklik odabent. A 12-es csuklós sofőrjének korát meghazudtolóan volt fogalma róla, ez a szó mit jelent, ám ettől még - utasai testi épségének érdekében - hivatalból nem állt módjában az ajtózárás előtti csengetésről lemondani. Haldoklik, haldoklik... Én meg még a végén odazárok az ajtóval valakit. Tessék vigyázni: az SZTK következik.

Ez a szolid intermezzo aztán már a tapolcai elágazás ívelt kanyarjában a feledés homályába fúlt - ki ér rá a délutáni csúcsforgalom kellős közepén foglalkozni ilyesmivel -, ám Keszi néni gondoskodott róla, hogy Keszi bácsi haldoklása az udvar életében - enyhén szólva - ne csupán epizód, futó kis kaland legyen. A következő másfél évtizedben - ha fújt, ha esett - a szabóság ajtajában végzet- és menetrendszerűen óránként megjelent: jött, előállt, először még kisírt szemmel, aztán már csak megszokásból, ha kellett, ha nem, ha hangoskodott épp valaki, ha nem, hogy drámai bejelentését változatlan tartalommal megtegye. Az uram haldoklik. Csendesebben legyenek, ha kérhetem. Volt, hogy a nyomaték kedvéért a kezét is megtördelte hozzá, de ez az idő múlásával elmaradt, mint ahogy a gyorsan pergő évek során egyre közönyösebb, színtelenebb lett a bejelentés retorikailag: a hetvenes években már úgy tűnt, ő is unja, egyenesen őneki a legterhesebb, hogy ezt a gesztust az úri szabó utolsó órái nyugalmának érdekében hatvanperces sűrűséggel meg kell tennie. Ám azok még olyan idők voltak, amikor működött a házastársi hűség, szolidaritás, összetartás, szeretet meg minden ilyenek, úgyhogy fel sem merült, bárhogy unta, hogy e mégoly szerény repertoárt jelző haknit napi tízes szériában ne nyomja le. Előlépett, eldarálta, visszament.

A közösség az első bejelentés tízéves évfordulójához közeledvén mindazonáltal egyre nehezebben tolerálta, hogy Keszi bácsi elhúzódó haláltusájára a nap minden szakában tekintettel kell lennie. Skriba Barnáné Motoros Mária reggeli tisztálkodás közben - amint szokás szerint tágra nyitott ajtó mellett mosta, szappanozta, vakargatta, markolászta a lavór felett nagy terpeszben állva a sunát - fél szemmel már azt figyelte, mikor bújik elő első ízben aznap a leendő boldog özvegy, ahogy hívta, hogy a lavór tartalmát jó nagy ívben a lába elé löttyinthesse ki. Haldoklik, haldoklik - ordította, mikor kijött, s elmondta a szöveget -, nekem meg, képzeljék el, nincs borom, mert ez a senkiházi, aki még mindig döglik, hiába rugdosom, mind megitta az éjszaka, de ez persze nem haldoklik, verjem bele, nekem nincs olyan szerencsém, neeeem: ez él, úgyhogy ne integessen, Keszi néni, itt nekem, küldjön át egy fél litert az unokával, oszt´ akkor majd csendesebb leszek! Haldoklik... Én meg kiszáradok! De ez döglik, fetreng, fingik, nyögdécsel meg vakarózik, nem bír felébredni, olyan másnapos: nem is fog, ha majd a nyakát álmában kitekerem! Úgyhogy ehhez tartsa magát, Keszi néni, itt az udvarban mindenkinek megvan a saját problémája, nehogy má´ azt higgye, csak magának nehéz! Húzgálja meg a dunyha alatt a papának, attól ez is magához tér, ez az állat Barna mindig, amíg egyszer le nem csavarom neki, oszt´ onnantól visítva megy majd borért az Avasra, azt garantálom, és akkor majd pisszeghet meg integethet, mert akkor tényleg lesz itt hangzavar! Ébredj, szemét, mars kifelé, lódulj, hozzad, mert megőrjít a haldoklással Keszi néni teljesen!

Nevezett lassan lehajtotta a fejét, mintha meg akarná nézni azt a folyamatot, ahogy a vastag porréteg a lavór tartalmától, a lába elé öntött víztől sárrá változik. Haldoklik, mondta az egyre terjeszkedő sárnak, mint akinek per pillanat nem jut más az eszébe - mint aki minden körülmény dacára csupán önmagát ismételheti.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.