Para

Kovács Imre: Én

publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mondatnak hallatszott, de képtelen voltam megérteni, csak álltam az ablak alatt, ahonnan a Jó ebédhez szól a nóta hallatszott, és egy - minden bizonnyal a kádárizmus évei alatt amortizálódott - arc nézett le rám.

- Nem menjen keresztbe, nem azért van! - mondta ismét.

Esendőnek és jelentéktelennek éreztem magam, mint akinek két kesztyűsbábbal kell előadni a bankban a Romeo és Júliát, hogy beriasszon a mozgásérzékelő. Megsemmisülten néztem fölfelé, talán a nyálam is kicsordult, míg végre eszembe jutott valami.

- Kapd ki anyádból a cekaszt! - évődtem, majd felmentem a lépcsőn, hogy ne legyek lent.

Odafent csend, csak a szemközti iskola előtt kalapálta a semmit két öntudatlan munkás, a hatékonyság szempontjából sehogy sem, de ritmikailag is csak nehezen értelmezhető ütem mentén. ´sz a Kárpát-kelepcében, a krumplis teherautó beáll a ház elé, Manyi néni biztatja kizáródott sérves kutyáját, hogy menjen, csak menjen, még előtte az élet, pedig egy faszt, ott fog meghalni a lépcsőn, csak idő kérdése.

Azok a legjobb percek, amikor kiülök az erkélyre a délről megmaradt, döglött fél sörrel, és nézem a hajléktalanokat, majd egy gondosan kiválasztott pillanatban közéjük dobom a félig szívott mentolos Pall Mallt, hadd marakodjanak. Szívesebben néznék hajókat az ablakból, meg piacot, ahol a frissen fogott halak ugrálnak ládából ládába, aztán az epres ember, vállán vesszőkosárral, kiabálná, hogy vegyék, vegyék, meg a rákokkal megrakott, jócskán jegelt pultot, a még élő nőstény tengeri sünökből kikanalazott velő illatával megdobva ülnék a ház előtt, köszönnék az embereknek, akik visszaköszönnének, és arcuk nem lenne olyan, mint egy telekkönyvi kivonat, hanem egészségesek lennének, büszkék és élők, mennének a dolgukra, aztán mennék én is, este pedig, amikor visszatérek, a világítótorony epileptikus sorozata ringatna álomba a seggfejek civakodása helyett. Ilyen lenne az, ilyennek kéne lennie.

- Ne menjen keresztbe, nem azért van!

Éjjel tíz, én szarni viszem a Kövér Nyulat, ő szívatni engem, ott toporgunk a téren, és ahogy elnézem, ideje lenne kifésülni, vagy legalább megkopasztani, de ezeknek felesleges.

publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk