Mérő László

Maga itt a tánctanár?

Búcsúzik a tánctanár

  • Mérő László
  • 2015. október 17.

Egotrip

Fájó szívvel tudatom: azt kell tennem, amit Esterházy Péter tett 1990-ben, amikor Csoóri Sándor nyiltan zsidózó cikke megjelent a Hitel című folyóiratban, amelynek Esterházy akkor már három éve állandó kolumnistája volt. „Nem akarok olyan mondatok közelében lenni, mint amelyeket ott olvasnom kellett” – írta, és beszüntette a rovatát.

Tizenharmadik éve írom ezeket az Egotripeket, és nagyon hálás vagyok a Magyar Narancsnak, hogy életemnek volt egy ilyen szakasza. Ellentétben Esterházyval, én korábban nem voltam közíró, a Narancs tett azzá, és szó nélkül közölte azokat az írásaimat is, amelyekkel a legkevésbé sem értett egyet. Ha valamit tudok az újságírásról, azt nekik köszönhetem. Köszönöm. A legkevésbé sem gúnyosan, hanem tiszta szívemből köszönöm a hozzáértő és finom szerkesztői munkát, amellyel úgy szoktattak le számos esetlen maníromról, hogy közben a mondanivalómat mindig maximálisan tiszteletben tartották, és még csak bele sem verték az orromat a modorosságomba, csak csendben kijavították. Most mégis búcsúznom kell: nem akarok olyan címlapok közelében lenni, mint a Narancs múlt heti címlapja.

Aki akár csak néhány cikkemet olvasta, annak nem kell magyaráznom, mennyire utálom Orbán Viktor politikáját. Ki nem állhatom az olyan mondatait, mint (hogy csak a múlt heti termésből idézzek): „Magyarország történelmi adottsága, hogy együtt élünk néhány száz­ezer romával, ez egy adottság, amit valakik korábban eldöntöttek.” Nem magyarázom most el, miért állt fel a szőr a hátamon ettől a mondattól, mert most nem ez a témám.

Mostani témám az, hogy Orbán Viktor politikáját, mai nézeteit utálom, némelyiket akár egyenesen sátáninak is tartom, de ettől még Orbán Viktort embernek tartom és nem sátánnak. A nézeteit szeretném vitatni, és nem a személyét. Orbán Viktort szögesdrót Hitler-bajusszal ábrázolni – ez nem a nézeteivel való vita, hanem a személy sátánizálása. Erre nem mentség, hogy a másik oldal is ezt teszi, ezt tette két miniszterelnökkel is, Gyurcsánnyal és Bajnaival, méghozzá nagyon eredményesen. Nem szeretném, ha ilyen címlapok buktatnák meg Orbánt. Buktassa meg az, hogy honfitársaim 51 százalékának elege van a nézeteiből, a politikájából. Én pedig addig is maradok tisztelettel kisebbségben, valakinek ott is kell lennie.

Orbán Viktor szerintem szörnyű dolgokat mond és tesz, és Magyarországot olyan irányba kormányozza, amellyel csak a 21. század vesztesei közé kerülhetünk. Ugyanakkor elhiszem, hogy ő úgy gondolja, ez a helyes irány Magyarország számára. Ezért a nézeteivel vitatkozni akarok, ha kell, azokat akár sátáninak is nevezem, de nem magát az embert. Ő egy honfitársam, aki más nézeteket vall, mint én, és nem követett el semmi olyat, ami miatt őt magát kellene sátánnak tekintenem. Sohasem hallottam zsidózni (cigányozni is most először, és el tudom képzelni, hogy maga sem fogta fel pontosan, mit is mond). Elhiszem neki, hogy komolyan hitt benne, hogy a náci­jainkat majd két pofonnal helyes pályára tereli. Sovány vigasz számomra, hogy igazam volt a kételyeimben.

Ha valaki erre azt válaszolja, hogy Hitler is a maga útját, a maga harcát tartotta a helyes útnak Németország számára, azzal egyet kell értenem. Csakhogy Hitlert okkal ítélte volna népirtásért halálra a Hágai Nemzetközi Bíróság. Orbánról ilyesmi fel sem merül, még csak egy kilőtt szem sem tapad a kezéhez, hogy egy jó kis képzavarral fejezzem ki szabatosan, amit gondolok. A magyar tüntetéseken a rendőrök azt teszik, ami a dolguk, például védik a szónokok jogát, hogy kifejtsék, mennyire szörnyű rendőrállamban, maffia­államban élünk. Kétségtelenül történnek az ellenzéki orgánumokkal szemben súlyos gazdasági atrocitások, ha valaki gecinek nevezi Orbánt, azon vidáman tudok derülni, de sátánnak ábrázolni őt megint más dolog – főleg ha nem nyilvánvaló karikatúrán, hanem egy hiperrealista fényképen. Ezzel ugyanis azokat sértjük vérig, akik többé-kevésbé hisznek Orbánban, akár istenítik is, vagy csak az adott eszmekínálatból még mindig leginkább őt választják. Könnyen lehet, hogy még mindig honfitársaink nagyobbik feléről beszélek, de ha netán ma már csak a kisebbikről, az csak még inkább súlyosbító körülmény.

Kilenc évvel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon arról írtam, amikor Orbán Viktor egyszer azt mondta Antall Józsefnek, hogy a miniszterelnök úr hazudik. Akkor ezt írtam: „Volt néhány régivágású úriember és úriasszony ismerősöm, aki csóválta a fejét, hogy ilyet akkor sem mond az ember, ha színigaz. Kinevettem őket: már miért ne mondana, ha egyszer színigaz? Ma azonban már másképp látom a dolgot. Ma már ezek a szavak egyáltalán nem számítanak súlyosnak, mindennapivá váltak. Ennek következtében értelmét vesztette, hogy megvitassuk, mi minden indokolhat egy-egy kisebb vagy nagyobb hazugságot. És talán éppen ettől vadult el ennyire a politikai stílus.”

Lehet, hogy az idők folyamán magam is efféle „régivágású úriember” lettem? Nem tudom. Talán egyszerűen csak most verődött ki a biztosítékom. Mindenesetre nagyon nem szeretném, ha természetessé válna, hogy hazánk demokratikusan megválasztott miniszterelnökét így ábrázoljuk. Amúgy: ezzel is csak Orbán kottájából játszunk, és hagyjuk az országot valamiféle vadkelet felé vinni, ahol az ilyesmi mindennapi, elfogadott vitastílus. Egy éremnek mindkét oldala ugyanaz az érem, és én ezen az érmen nem akarok szerepelni, egyik oldalán sem.

Az Olvasó joggal érezheti paradoxnak, hogy mindezt abban a lapban írom meg, amellyel éppen szakítok. És hogy meg sem fordul a fejemben, hogy a lap ezt nem fogja közölni. Továbbra is kiváló és hóttprofi újságíróknak tartom a Narancs gárdáját, minden tiszteletem és köszönetem megmarad. De ezzel a címlappal visszavonhatatlanul egy olyan irányba fordult a lap, amelyet már nem tudok jó szívvel követni. Ez már nem a „cápalátogatás” üde humora, ez az ellenfél sátánizálása. Ezzel együtt a Narancs-előfizetésemet nem mondom le, továbbra is olvasója maradok, legfeljebb néha kiakadok majd rajta, ilyesmi eddig is előfordult. Csak épp állandó szerző nem akarok lenni ott, ahol ezentúl már nem tudhatom, nem egy olyan címlap mögött jelenek-e meg, amitől feláll a szőr a hátamon. Douglas Adamsszal szólva: Viszlát, és kösz a halakat!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.